Nejem, nőm, csajom: Teret vesztve
Várnom kellett pár napot, hogy írni tudjak Szajki Péter új filmjéről. Túl kellett tennem magam a csalódáson. Pedig optimistán ültem be a filmre, hiszen hosszú ideje nem készült már minőségi magyar közönségfilm, reménykedtem hogy a Nejem, nőm, csajom inkább a Csak szex és más semmi vagy az Üvegtigris nyomdokaiba lép, nem pedig a Szinglik éjszakája lesz a mérce. Sajnos a filmen talán egyedül a lelkesedést és bizonyos színészek rutinját nem lehet számonkérni. Minden más esetben erősen megkérdőjelezhető a forgatókönyvírói és rendezői relevancia, legalábbis abból a szempontból, amit egy műfaji filmtől, az adott zsánerről kialakult referenciák alapján elvárhatunk.
Pedig a forgatókönyvben szereplő alapszituációk nem rosszak. Egy férfi, aki zavarbaejtő szexuális handikeppel küszködik, egy orvos, aki rájön, hogy gyermekének nem ő az apja, egy fiatal pár, akik az esküvő előtt még utoljára kalandoznának, egy hitoktató, aki valami “különlegességre” vágyik szexuálisan zárkozott felesége árnyékában. Akár egy jó film is lehetne. A karakterek azonban egysíkúak, a jelenetek legtöbbször sehová sem tartanak, a film ritmustalanul, sokszor a műfajhoz képest elképesztően lassú tempóban, néha viszont pikk-pakk összedobva hömpölyög előre. Talán azért is van mindez, mert bár női filmnek álcázott művet nézünk, a női szereplők tulajdonképpen az adott férfipartner problémáira reagálnak, egysíkúságuk gyökere éppen az, hogy valaki másnak a problémáján keresztül látjuk őket.
A film egészének aránytalan a dramaturgiája, vagy legalábbis furcsa (formabontó) az az öt részre tagoltsága, hogy a film egyharmadáig a történeteket párhuzamosan követjük, majd a 4 nő sorsát szétválasztva kísérjük tovább. Hiába rendelkeznek a színészek komoly vígjátéki tapasztalattal, Rudolf Péter ezúttal instrukciók nélkül marad, ahogy a Stohl András - Gubik Ági páros is, vagy az egyébként új oldalát bemutató Tompos Kátya, és a frissen debütáló Lovas Rozi sem kap semmilyen kapaszkodót. Rendezői rutintalanságok ezek, ez az ügyetlenség a jelenetek felplánázosában, térkezelésében is tetten érhető. Sokszor nem tudni, a szereplők milyen térbeli viszonyban állnak egymással, ki kire néz, ki hol van. Tökéletes példája ennek Stohl András jelenete a tetőn, vagy az a teljesen érthetetlen rész, amikor Thuróczy Szabolcs a földön fekve egy szobában marad Tompos Kátyával és a prostit alakító Fodor Annamáriával. A két nő az ágyon ülve hosszú, intim dialógusba kezd, amelynek a végén még egy szexi fehérnemű is előkerül. De hova lettek közben a férfi szereplők? Így aztán nem véletlen, hogy a jelenetek szinte kizárólag azokban az esetekben működnek, kelnek életre, amikor a szereplőket egy fix totálban látjuk, amikor nem kell plánozni: pl. amikor Scmied Zoltán bőrszerkóban rázza magát. Ilyenkor a színészek mentik a menthetetlent. Nehéz dolguk van.
A filmnyelvi problémák mellett komoly gondot jelentenek a film talán tudattalan társadalmi általánosításai. Műfajilag teljesen elfogadhatóak a vicces meleg karakterek, rengeteg amerikai vígjátékban gusztustalankodnak, élnek altesti poénokkal a szereplők. De az olyan állítások, mint hogy egy meleg férfinek szükségszerűen meleg gyereke lesz teljes mértékben vállalhatatlanok. Nincsenek illúzióim, a kritikusok sokszor olyan dolgokat kérnek számon az alkotóktól, amelyek nem állnak összhangban a célközönség társadalmi viszonyokról / szerepekről alkotott képével, de felülni arra a vonatra, ahol a humor forrása a melegek teljes mértékű kulturális sztereotípiává redukálása éppen annak a hiányosságnak a csúcsrajáratása, amitől a film karakterei tökéletesen egydimenziósak. És bár e világnézeti problémák valóban hőbörgésre adhatnak okot, sokkal valóságosabb alapot adnak azoknak a jelenkori drámáknak, amelyekre a film épül. A Nejem, nőm, csajom ugyanis pontosan nejeknek, nőknek, csajoknak szól.
És végül, de nem utolsósorban, muszáj megemlíteni, hogy a film a Magyar Nemzeti Filmalap támogatása nélkül készült. Nem felelt meg a forgatókönyv, állítják az alkotók, mégis elkészült. Az alkotók olvasatában tehát rendszeren kívüli lett a minőségi közönségfilm. Nehéz eldönteni, hogy a készítők örülnek vagy búslakodnak a függetlenség miatt. Mit bizonyít a film rendszeren kívülisége? Egyrészt azt, hogy lelkesedéssel és összefogással igenis lehet filmet csinálni - csak nehezen. Másrészt azt, hogy azért az mégiscsak nagy traumája a magyar filmnek hogy szinte csak vállalhatatlan pénzügyi, alkotói kompromisszumok árán lehet közönségfilm esetében támogatáshoz jutni. De kapaszkodjunk inkább az előző válaszba, hiszen a Nejem, nőm, csajom elkészült. Olyan, amilyen, ha a szájhagyomány nem is, de az erős kampány pár tízezer nézőt biztos hoz majd. (A film az első héten 13500 nézőt csinált országosan - a szerk.) A nézőszám pedig egyetlen dolgot bizonyít majd: ha a minőség ellenére is sokan nézik a filmet, akkor igenis szükség van erre a típusú közönségfilmre, amelyben a Filmalap jelenleg nem gondolkozik. A számokkal pedig kevés rendszer vitatkozhat majd. Ha az igény megvan, a minőség is biztos jobb lesz majd. Ha nincs, akkor újból és újból kell probálkozni.
