filmelemzések

Egy Petőfi verssor szolgáltatta ennek a Jancsó-filmnek a címét – állítólag Bacsó Péter volt a „keresztapa”. A kész mű zavarba ejtette a rendező munkásságának addigi híveit is. Fodor András például „térbe gondolt ördögi praktikának” nevezte a minden jelentős kulturális eseményt rögzítő naplójában, a Szegénylegényekhez mérve a filmet.

A börtönből amnesztiával szabadult férfitól (Őze Lajos) kiváncsian kérdezi disszidált barátjának felesége: „Milyen volt bent?” Őze Lajos ránéz: „Miért? Kint milyen volt?” Bereményi Géza soha be nem fejezett regénytöredékéből Gothár Péter az új magyar film egyik legérdekesebb, mai szemmel szinte korszakváltó filmjét rendezte meg. „Megállt az idő / Az égen néma álló csillagok” – a sláger talán 1965-ös, a film kicsit előbb, 1963-ban játszódik.

Az ötvenes évek első felének mérnökfigurája állhatott jó oldalon, de persze lehetett megátalkodott kártevő is a munkaverseny-operettekben, valóságos ellenség a szabotázsfilmekben. Ha netán a néző nem ismerte volna föl sanda tekintetéről, akkor abból lehetett tudni, hogy rossz oldalon áll, hogy miféle értékek is tartoznak hozzá.

A magyar filmművészet fölemelkedését részben a magyar irodalomnak köszönheti. A Hideg napok, a Húsz óra, a Szerelem, a Szindbád a két múzsa kapcsolatának fontos bizonyítékai. Rendezőink néha a külföldi literatura forrásaiból is merítettek. A leghíresebb példa Szabó István nemzetközi hírű alkotása, a Mephisto, melynek egy német regény, Klaus Mann prózája volt az ihletője.

A mély-sematizmus szűk fél évtizede után mindjárt a két első „igazi” vígjáték fűződik Makk Károly nevéhez. A Liliomfi az első politikai didaxis nélküli kosztümös mozidarab, és két évvel utána az első jelenben játszódó vidám történet, ugyancsak agitprop küldetés nélkül. A Mese a tizenkét találatról természetesen már határozottan türelmesebb idők cenzurális lehetőségeit használta ki: valószínűleg kortárs közegben kacagtatni politikai üzenet nélkül a puhuló diktatúrában is egy későbbi előrehaladottabb állapotot feltételez, mint propaganda-mentesen oldani meg egy népszínmű filmre vitelét.

Az N.N. a halál angyala annak idején (1970) korosztályi film volt: a negyvenes értelmiségiek mozija. Furcsa újranézni, mert ugyan kit érdekelnek ma Magyarországon a negyvenesek, pláne az értelmiségiek? Sajátos vakság. Hiszen - erősen szorongatva ugyan a harmincasok által -, de ma is a negyvenesek csinálják a politikát, az üzletet, a kultúrát, ők ülnek a kuratóriumokban, az igazgatói állásokban, miközben nem kevésbbé rutinos árulók, mint ama szocializmusbéliek. Jung szerint, akit az N.N...hőse, Korin György pszichológus - feltesszük, hivatalból ismer - az embernek negyvenévesen valójában újra ki kellene találnia önmagát.

Mészáros Márta ma, pályája csúcsán igazi „besorolhatatlan rendező”. De miért is most? Hiszen mindig is az volt, már indulásától. A hatvanas évek végén erős dokumentarista stílusú, kicsit (de csak kicsit) a cseh új-hullámra hasonlító filmekkel tűnt fel. Első munkáját, az Eltávozott napot új és öntörvényű alkotót megillető üdvözléssel fogadta a magyar kritika.

Jancsó Miklós második játékfilmjében egy majdnem krisztusi korú (egy híján harminchárom éves), elsőgenerációs értelmiségi szembesülés-történetét meséli el. Jávor Ambrus ambíciózus és sikeres sebész, úgy érzi, hogy övé a világ. A három tételből álló film egyetlen napja alatt azonban majd minden biztos pont megkérdőjeleződik a főhős életében. A film három tétele három szimbolikus pillér: a munka, a szerelem és a család. Oldás és kötés, azaz hagyománykeresés és elszakadás, személyiségünk és értékrendünk biztosnak hitt elemeinek újraértékelése, felülvizsgálata jelenti a történet alapproblémáját.

Gyárfás Miklós fejtegette egyik esszéjében, hogy az emberi arcnak a filmen stílusa van: Greta Garbo arca olyan, mintha Tolsztoj írta volna meg, Wallace Berry-t Steinbeck, Makláry Zoltánt Mikszáth. Érdekes megfigyelés, melyet kiterjeszthetünk rendezők és tollforgatók szellemi rokonságára is.