filmelemzések

Gothár Péter első játékfilmje, az Ajándék ez a nap a publicisztikus valóságábrázolás talajáról elrugaszkodva látszólag egy társadalmi problémát, a lakáshiányt, illetve az önálló lakás megszerzésének nehézségét állítja a történet középpontjába, a film formavilága ugyanakkor háttérbe szorítja a lakáskérdés szociológiai vetületét, és inkább a groteszk élethelyzetek abszurd vonásait emeli ki.

Szabó István az álmodozások koráról készített filmet a hatvanas évek közepén, Ranódy László pedig az álmodozásról 1959-ben. A társadalmi koordináták azonban eltérőek. Az Akiket a pacsirta elkísér, Darvas József Vízkereszttől szilveszterig című regényének mozi-verziója nem az „itt és most” tükre, hanem a Horthy-kor paraszti valóságának rajza.

Az Állami Áruház egy olyan korszak értékes filmbohózata, mely korszak filmjei ma az eredeti alkotói szándéktól függetlenül együtt egyetlen nagy bohózattá kapcsolódnának össze, ha akad mozi vagy televízió, mely nosztalgia-sorozatként, vagy derültségfakasztó mozgóképes időutazásként együtt, egymásután vetítené őket. Tréfásan együgyű bennük a cselekményvezetés, a paródiáig hamis a dialógus, kacagtatóan átlátszó a propagandaszándék.

A hatvanas évek elejét akár a magyar film saját „álmodozások korának” is nevezhetnénk: egy nagy generáció, fontos filmkészítői karrierek indulásának ideje ez. Közülük is az egyik legjelentősebb Szabó Istváné, aki 1964-ben az Álmodozások korával az évtized fontos filmtrilógiájának (Álmodozások kora, Apa, Szerelmesfilm) első darabját készíti el.

Az Álombrigád kései termelési film, egy olyan korból, amikor a műfajt már rég megtagadta és elfeledte nemcsak a közönség, hanem az a kultúrpolitika is, amely annak idején – a Rákosi-korszakban – a szocialista rendszer reprezentatív műfajának szánta. Jeles András filmje persze nem szokványos darabja a műfajnak, hanem gyilkosan irónikus paródiája. Esterházy Péter termelési regény-paródiájának nyomán: termelésssi film.

Az Amerikai anzixnak, úgyis, mint korszaknyitó, mozgóképnyelvi reformer ambíciókkal érkező botrányfilmnek születését nem csupán egy különös, ellentmondásos alkotó-személyiség kísérletező kedve, főiskoláskori elhivatottsága, továbbá teoretikus, elsősorban nyelvészeti előtanulmányai tették lehetővé.

Gábor Pál filmje egy olyan tematikus dömping egyik korai darabja, mely a nyolcvanas évek elejére a magyar film történetében szinte önálló műfajjá lépett elő, hiszen minden filmszemlén lehetett rá számítani, hogy az éves termésen belül tematikában, dramaturgiában, szereplő-típusokban, sőt látványvilágban is hasonló darabok – két-három ötvenes évekre reflektáló történelmi opusz - bizonyosan képviseltetni fogja magát.

„Két rendező volt eddig, akinek Az ember tragédiájáról valóban eszébe jutott valami. – mondja a Filmvilág 1984/9.-es nagy vitaindítójában Spiró György író -- Az egyik Paulay Ede, aki rájött, hogy a mű színpadra való. A második Jeles András.” Nagyon is egyet érthetünk az ellentmondást nem tűrő kijelentéssel.

A hatvanas évek közepén járunk. Szabó István már rövidfilmjeivel (Te; Koncert; Zongora) meghódította a magyar film megújulását váró nézőket. Az Álmodozások kora nem sokkal később megint elismerő mosolyt, bólintó biztatást váltott ki a korabeli nézőkben és kritikusokban. Szabó elsőként vállalkozott a magyar filmben izzóan személyes történet elmondására, elsőként beszélt egyes szám első személyben.

Iskolai miliőben az Iglói diákoktól a Szakadékig, a Légy jó mindhaláligtól a Tanár úr kéremig, A Pál utcai fiúk-tól a Suli-buliig számos magyar film cselekménye játszódik.