filmelemzések

Kovács András filmje a magyar filmművészet nagy korszakában készült. Ha fellapozzuk a Filmintézet hatalmas kötetét (Magyar Játékfilmek 1931-1998), némi tűnődéssel szemlélhetjük ezt a régvolt 1966-os esztendőt:  Apa (Szabó István), Aranysárkány (Ranódy László), Hogy szaladnak a fák (Zolnay Pál), Sikátor (a mára gyalázatos mód elfelejtett Rényi Tamás rendezése), a harsogva vitatott, de vitára méltó Utószezon (Fábri Zoltán), s említsük meg a dörgő közönségsikerű képeskönyvet, Várkonyi moziját, a Kárpáthy Zoltánt. Azt se feledjük, volt, s lett még ekkoriban hasonló színvonalú esztendeje a magyar filmgyártásnak. Igaz hát a régi mondás: aki nem élt az „ancien régime”-ben, fogalma sincs a mozitermek édes okosságáról. (Meg a pécsi filmfesztiválok izgalmáról).

 Az előzetes híradásokban A zsák volt ennek az alkotásnak a címvariánsa. Kár, hogy megváltoztatták, mert mindenképpen kifejezőbb (lenne) a végleges változatnál. Szürkébb, de lényegre törőbb. Egyszerűbb, ám találóbb. Erről győz meg bennünket Zolnay Pál rendező okos magyarázata is:  „…A szegényparaszti vágyak a múltban soha nem teljesülhettek.

Az ideológia pápái a diktatúra idején arra buzdították a művészeket, hogy bátran ábrázolják görbe tükörben a társadalmi visszásságokat, ellentmondásokat, őrületeket. „Gogolokra és Scsedrinekre van szükség” – hangoztatták a Nagy Testvértől kölcsönvett szentenciát, ám a szatíra műfaja mégsem virágozhatott igazán, mert amikor előálltak a jókedvű kötekedők, lecsaptak rájuk azzal a váddal, hogy „nem értünk haragszanak, hanem ellenünk”.

Habár Gaál István ötödik nagyjátékfilmje, a Holt vidék első ránézésre – elkészültekor – aktuális kérdésekre reagál (a hatvanas-hetvenes években valóban élő probléma, a kis falvak elnéptelenedése ihlette), valójában az egyén elidegenedésének örökérvényű témáját dolgozza fel – a Cserepek előtt kilenc évvel nem a városi, hanem az egyszerű vidéki emberét.

Élt egyszer egy öregasszony, valahol a hegyekben. Szikár arcú, hófehér hajú. Asszony korában jól élt, ura volt, gyereke. Egy napon az ura fogta magát, elment Amerikába. Az asszony csak várt és várt, ám a férje vissza nem tért. Küldött maga helyett két jegyet a feleségének meg a fiának. Összeszedelőzködtek. Ekkor azonban leesett a hó. Hószakadáskor pedig nincs mozdulás az embernek a hegyekben. Így maradtunk itthon, apád meg én, meséli tűz mellett, egy barlang mélyén az öregasszony az unokájának.

Böszörményi Géza néhány nappal nyolcvanadik születésnapja előtt, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el, 2004. augusztus 21-én, két méltatlanul feledésre ítélt remekművének mozipremierjét már nem élhette meg.

A Húsz óra talán az első olyan kortárs regény a magyar irodalom és film történetében, mely a regényadaptációk amúgy nyugaton szokásos rendje szerint került a mozivászonra: valódi könyvsiker volt, egyben kulturális esemény, egyben a közbeszéd katalizátora, és mint ilyen filmre kívánkozott  - tehát filmet csináltak belőle. Mindez egy organikus kultúrpolitikával bíró országban nyilván magától értetődő, nálunk a puha diktatúra első évtizedében a normalizálódás jele.

Szörény Rezső (1941-1993) viszonylag későn kezdte játékfilmes pályáját. Makk Károly tanítványa, majd asszisztense volt. Az egykori, 1947-48-as kommunista népi-kollégisták NÉKOSZ kiábrándult vagy öröknaiv részvevőiről szóló keserű riport-dokumentum-munkáját betiltotta a cenzúra. Ezután önálló játékfilmre egy ideig nem lehetett lehetősége: évekig a dokumentum-filmstúdióban dolgozott.

1964. Jancsó Miklóst addigra már óvatosan, udvariasan, de fölfedezték. Az Oldás és kötés alapján közönség és kritika megállapíthatta, hogy újabb, a szerzői film korparancsát teljesíteni képes rendező csatlakozni óhajt egy nála árnyalattal fiatalabb csapathoz. De csakúgy, mint azok, tudja a leckét, ismeri a divatos eszmerendszereket és tanulságos külföldi mintákat, a franciáktól Antonioni-ig, Kuroszavától az új lengyel filmig, vagyis köztük – a magyar filmművészet tudatos formálói közt -- a helye.

A termelés megállíthatatlanul, feltartóztathatatlanul és rendületlenül folyik tovább. A mit, hogyan és mi célból kérdései mindehhez képest tökéletesen érdektelenek. Senki nem tudja, mi folyik a csövekben, de gondosan felügyel rá, hogy zökkenőmentesen folyjon tovább. Addig sem kell gondolkodni, legalábbis nem a termelés kérdésein. A világban még annyi szép dolog akad, ott van a szex vagy a hajómodellezés, kár volna egy-két cső miatt túlságosan sokat aggodalmaskodni. Ha mégis előáll a baj, ha kitör a gáz, a gőz, a lé a csőből, akkor legalább izgalom támad a nagy unalom közepette, akkor – áldja az ég! - van miért egy emberként sürgölődniük a gyár dolgozóinak, akik addig diáklányok kapálni tanításával, szobanövények fel-alá hurcibálásával és a mérőműszer kábult megfigyelésével töltötték a drága napot.