sex hikaye

A mi Dogmánk - 12 pont, amely megrengeti a magyar filmet

a topikot nyitotta: filmhuadmin | 2000. december 29. péntek, 16:10

rendezés  


egy oldalon
22-3  /  22


 
2001. november 14. szerda, 10:59 22. | filmhu
Szerintem nem csak Brecht, de Jarry is megtalálná itt kisebb és nagyobb Übüit, kedvenc témáit, (lásd pl.: A nagy agyatlanítás nótája). A jelenlegi T. Valóság tényleg sűrűbb annál, mint ami a jelenlegi filmeken látszik. De talán lesz valakinek erre is kanala.
 
2001. november 10. szombat, 23:09 21. | filmhu
Miért jók a pontok, dogmák, kiszögezett tézisek, kiáltványok és egyéb útjelzők? Mert végre tudjuk, hogy megérkeztünk: elfogyott a világ. (Uszkve 5-10 éves meglepődött álldogálások ezek 20-40 éves korstílusok halálugrásának helyszínén.)
Könnyen lehet, hogy tévedek, de azt hiszem, hogy most nem egyedül a pénz, a párbeszéd, a megértés stb. hiánya (bár az is piszkosul), hanem a kép helye fáj; azé a képé, amit nem látunk. Se bent, se kint.
Tulajdonképpen erről az egyetlen dologról szól mind a 12 pont. Mintha nem a (történelmi? művészeti? emocionális?) fókuszban állna most a magyar film.
Nekem nagyon szimpatikus Grunwalsky formalizált segélykiáltása, mert hallani (látni?) tőle a csendet. Hogy erőnkből keretre futja kép nélkül. Mert mondhatunk okosat, panaszosat vagy ravaszat, hivatkozhatunk külföldi szemlesikerekre, tény marad, hogy – kevés kivételtől eltekintve – sem itthon, sem máshol nem nézik a magyar filmet.

De miért, mi van? Kizökkent itthon a kép? Ja, lepattant, elnyíródott, szétrázódott a kép, közönség, hely, nyelv. Értem én (vagy nem) a történelemre, filmtörténetre, cinizmusra, belterjességre, cultur-gapre stb. való hivatkozást. Igaz is, jogos is, de mégis, mintha hiányozna egy elem. Azon furcsa helyzet alapjának felásása, hogy most egyszerűen másként törik a fény, mint eddig. Más az érdekes, a néző például nem harap a pesszimizmusra. A nosztalgikus, esztétikai visszarévedések, parabolák, bármily mívesek legyenek, jelenleg annyit érnek, mint halottnak a művese.
Hogy hol zökkent ki a kép és (film)idő? Gondoljunk csak arra az önkéntes, furcsa esztétikai amnéziára, önkasztrációra, amely szinte semmit nem tud/ott kezdeni az elmúlt évtizeddel, a félpuha diktatúra utáni félkemény demokráciával. Ki forgatja le Budapest-Chicagot, a 90-es évek anyagi és szellemi maffiáit, leszámolásait, színeváltozásait, gondolati és egzisztenciális ámokfutásait?! A mi valóságunk nem érdekes? Honnan ez az öngyűlölet és lekicsinylés? Emberek, ébresztő!! Egy Brecht itt ötpercenként orgazmusba esne!
Hagyni kéne a kiábrándult melankóliát, a morcos másnaposságot, ahogy az egoba ájulást, múltba alv(ad)ást is meg kellene hagyni az elvtelen és cinikus politikai kurzusoknak.
Miért van az, hogy a főiskoláról kilépők stílusban, témában szinte azonnal klasszicizálódnak? Ha nézőt és figyelmet akarunk, be kellene rúgni az élettől, sűríteni a fényt az itt és mostból, miért egy 80 éves duhaj ma a legfiatalabb és naprakészebb?!
 
2001. február 15. csütörtök, 18:19 20. | filmhu
Kedves Barátaim!
Sajnos túl sok időnket vette el a filmtörvény tárgyalásai, plussz a Szemle, plussz a bemutatónk (Utolsó vacsora), de hamarosan jelentkezem. Addig is nézzétek meg az Index-en van egy nyílt levél a fiatal filmesekhez, nagyon ide tartozik.
Settenkedőnek üzenem, vettem még a helyesírási hibáit is, a fatusás Mausert betáraztam, a cél világos, menekülés kizárt.
Mindekinek szeretette: Grunwalsky Ferenc.
U.i. Jó lenne végigmenni a pontokon. Pl. A szemlék vitáinak nagy tanulsága volt számomra az a hervasztó melankólia, amivel mindenki közmegegyezésnek tekintette, hogy a mai magyar világ (ha igazat mondunk) senkit nem érdekel, sőt nem is érdekes "filmice", hacsak nem "nemzedéki" filmről lenne szó.
Tetszik.
 
2001. február 15. csütörtök, 13:42 19. | filmhu
Kedves Barátaim!
Hamarosan vége a hallgatásnak, de túl sok időt vett el a Filmtörvény vita, a Szemle, a mostani bemutatónk (Utolsó vacsora), de most már jelentkezem.
Settenkedőnek addig is: a Mauser betárazva, a cél tiszta, menekülés kizárt. Az összes gépelési hibát vettem.
FONTOS annak, akit érdekel: az INDEX-en írtam egy nyílt levelet a fiatal filmeseknek, a téma ide is tartozik. A Kultúra rovatban olvasható.
Üdv. Grunwalsky Ferenc
U.i. A Szemle vitáin lenyűgoző volt számomra az a melankólia, amivel mindenki szinte közmegegyezésként úgy vélekedik, hogy a mi valóságunk "filmice" nem érdekes, kivéve ha a film "nemzedéki", vagy "kultuszgyanús". Érdekes.
 
2001. február 7. szerda, 11:14 18. | filmhu
1. szép dolog a dogma.
2. már nekünk is van.
3. mindenkinek igaza van.
4. sírni mindig van min.
5. nem a követés a lényeg.
6. úgy is átértelmezzük.
7. amíg gondolatok vannak, addig semmi sincs.
8. még minden renden van.
9. a közhelyek megmentenek.
10. a film az film.
11. a meseautó sem véletlen.
12. sokan vagyunk.
13. sosem lesz vége.
 
2001. február 3. szombat, 17:44 17. | filmhu
Kifogtam Grunwalsky demizsonját a tengerből s azonnal lőnék rá egy fatusás Mauserrel.
1 ) Ige, hiszek én is az Egy, Szent és Egyetemes Filmművészetben, de pont úgy, ahogy minden hivő, a lelke mélyén hiszi, pedig sose látta őt. Most úgy látom, hogy nincs ilyen ( Egy és Szent és Egyetemes), de nem hiszek a szememnek, hanem az emlékeimnek.
Azért valamit mégis csak kéne szólni a mozi szórakoztatóipari deformációjáról.
2)Aki vetit, vigyázzon a kicsik lelkére, aki nézi, vigyázzo, hogy kcsi legyen. Inkább azt látom, hogy a plaza kultúra és a dollár papa hatása a film befogadásban türelmetlenné tette a nézőt, utálja a lassú ritmust,és az allegóriát. A türelmetlenség a befogadásban a filmidő problémáját felveti, de erre nem lehet tekintettel a művész. Még akkor is , ha magyar filmes, s erősen gyanúba esik korábbi erkölcstelen magatartása miatt ( nem foglalkozott a saját nézőjének intellektusával, érdeklődésével, igy a filmidővel sem )A nézés és a vetités egymásra hangoltságának ráadásúl rengeteg egyébb feltétele van, ami miatt bekaphatják azok, akik politikai játszmát csinálnak abból, ami kultúráltsági és társadalom szervezési kérdés ( alapitványok, intézmények, oktatás, a film,mint archivum, s a film mint nemzeti kommunikációs forma etc.
3) Én csak a filmekből ismerem az életet, ahogy régen a nők könyvből. A világot is igy utaztam be, de a nőkhöz is ezen keresztül értek vagy nem értek,de még egy nyelvet, a fraciát is ezen keresztül kezdtem el tanulni. Attól félek, ha sok szar filmet nézek, akkor az életemis szar lesz. Logikus.
5 ) Igaza van Grünnnek, a szellemi magány végül faszveréshez vezet.
6)Én néző vagyok, de az én témáim ugyanaz, amiben a Grün a 8 és a 10 pontban tapogat. Vagyis jelen idejű létezés, a soha el nem múló történelmi dimenziókon keresztül, magyar embernek ez ár nehezen menne másként.
11 ) Grün puritanizmusa a film terén minta, a szar csak az, hogy alatta is vannak filmrendezők, akik még ennek a töredékéből is próbálkoznak. A puritanizmus és a szegénység vagy javit vagy ront az emberen. A sok pénz biztos, hogy ront, nem irok példát, mert nincs annyi hely.
12. Grün. ne izgulj, halhatatlan leszel, de akkor már senkinek nem lesz emlékezete Rajta kivűl. Vajon az elég lesz ?
 
2001. január 30. kedd, 16:35 16. | filmhu
Kedves filmponthu,
Látom, élénk disputa bontakozott ki Grunwalsky kiáltványáról. Feri még a nyilvánosságra hozatal előtt, tavaly decemberben elküldte nekem a szövegét, amire akkor röviden válaszoltam, hasonló dialógusban reménykedve. Elküldöm nektek az akkori levelet (a személyes részeket kivéve), hátha érdekel valakit. Báron György


Kedves Feri!
Megkaptam a szövegedet, pompás karácsonyi ajándék, bár semmi jó nincs benne, elvégre manapság semmi jó nincs a gondolkodásban. "Aki gondolkozik, az sír", mondja az öreg, ráncos takarítónő A félelem megeszi a lelket-ben. Alapkérdéseket feszegetsz, s ez nem szokás mostanság. Kétirányú folyamat tanúi vagyunk. Az egyik a gondolkodás beszűkülése: hogyan jutok filmhez, hogyan szervezzem meg a filmemet, kik a társaim, kik az ellenségeim ebben a harcban - e gondolkodás metaforája nem annyira a háború, mint konkurens bandák küzdelme -; s közben - érthetően, a szellem tunya védekezése ez - nem esik szó arról, hogy mivégre van a film, mivégre vagyok én, s miért készítek filmet. Vagyis a filmes megszűnik értelmiségi lenni, olyan ember, aki képes a saját helyzetét kívülről is nézni, reflektáltan gondolkozni. Ma ennek nincs haszna, csak kára, márpedig az ember - tisztelet a kivételnek - haszonelvű állat. Ugyanakkor a másik oldalon egyre kétségesebbé válik, mi a mozgókép - új technikák, új közlésmódok, s vele új stílusok, modorok -, amit mindenki fogyaszt, egyre nagyobb lendülettel, s egyre többen művelnek is, hála az olcsó, könnyű technikának: manipulátorok, kalandorok, haszonlesők, de áldott műkedvelők, naív képfestők is. Vagyis minél nagyobb e téren - s most beszéljünk csak e térről - a zűrzavar, a megemésztetlen változás, annál kevesebben gondolkodnak el a dolgok állásán. Pedig - világos - egyre égetőbb szükség lenne a helyzet beható elemzésére, az alapkérdések tiszta, világos megfogalmazására. Ezügyben azonban főleg sarlatánok ágálnak a köztereken, s söprik be a busás baksist.
Leveledre hosszan, s részletesen kéne reflektálni, erre most nincs idő (karácsony, aztán indulás Lillafüredre), de inkább sokak közös párbeszédére lenne szükség, akik ugyanígy gondolkodnak (vélem: vannak - vagyunk - még páran), felhívásodnak egy nagy közös diskurzus lenne az igazi gyümölcse, s akkor legalább elmondhatnánk, hogy a sok toporgás után elindultunk valamerre... aztán meglátjuk...(vagy meglátja más).
 
2001. január 27. szombat, 09:43 15. | filmhu
És megint a pénzről.

Grün mondja: "Nem forgatok drágábban, mint amibe
egy mindenkori átlag magyar film kerül. Ha lehet,
kevesebb pénzt költök el."

Ha mindenki elkezdene olcsóbban forgatni, mint
az "átlag", akkor az átlag lassan, de biztosan
közelítene a nullához. Egyébként meg, nem árt, ha
az ember dolgozik, akkor pénzt is kap érte.
Például a fiatal filmesek számára jelenleg
illúzió, hogy ne nekik kelljen pénzt tenni a saját
filmjükbe. Hogy netalán még pénz is kapjanak,
mert hónapokon át küzdöttek egy film
megvalósulásáért; ez olyan szép lenne, hogy el
sem tudom képzelni.
Szerintem, ez egészen másfajta szemléletet
eredményez.
 
2001. január 25. csütörtök, 18:00 14. | filmhu
Grunwalsky Kiáltványához

Ismer afilmtörténet néhány hires, történelmivé vált manifesztumot, felhivást, kiáltványt. Nálunk például Szőts István tett közzé hasonlót, talán „Röpirat” cimen. Gondoskodtak róla, hogy ne legyen semmi hatása. Figyelték. Ügyeltek rá. Később, a hatvanas évek végén az akkori Balázs Béla Stúdió fogalmazott meg jövőbe kiáltó gondolatokat. Ebben már Grunwalsky Ferenc is részt vett. Volta valami szerepe abban is, hogy a magyar film megváltozott. Akkor: rövid időre…
Most, úgy látszik, vissza akar változni a magyar film. Hyppolitra és Meseautóra. Akik ebben gondolkodnak, tömegsikerről papolnak, és a nézők moziba csábitásáról. Hogy akinek a Meseautó tetszik, annak majd a régi és új Jancsó filmek, Makk filmek, Tarr Béla-filmek is roppantul tetszeni fognak, és mintegy az új Meseautó tóditja be őket a Sátántangó meg a Werckmeister-harmoniák nézőterére. Evoé, úgy legyen, biztos igazuk van! Ezért aztán, ha vita támad a magyar filmről (a Hyppolit és a Meseautó alkotói vajon gyakran vitáznak és gondolkodnak plénum előtt, nézők és jövendő nézők előtt?), ha vitaest támad, akkor gyártásvezetői szakmai értekezleten érzem magam, ahol a fuvarozás és a jancsiszeg áráról, a telepbérlés, a cipó- és sipótalpbérlés, a fahrtsin uj árának emelkedéséről értesülhetek. Bocsánat: tudom jól, hogy enélkül és gyártásvezetők meg gazdasági szakemberek nélkül a büdös életben nem készülhet film. A film azonban, attól a pillanattól kezdve, hogy megjelenik a vásznon, egészen másról szól, és innentől kezdve már nekem tökéletesen érdektelen, és hallani sem akarok róla, hogy drága volt-e vagy nem, és hogyan, milyen taxiszámlákkal vagy vonatjeggyel diszponálták a szinészeket, és milyen techikai eszköz volt meg nem volt. Innentől kezdve csak a kép van a vásznon. Aki ettől a pillanattól kezdve még mindig a pénzről beszél, annak más nem jut, és soha nem is fog más eszébe jutni.
Nagy pénzt Magyarországon nem filmrendezéssel lehet keresni. Aki ebben utazik, pályatévesztett ember, súlyosan szennyezi önmaga és más egészségét.
Az egész mai magyar mozi-düborgésben, jajongásban és zengedezésben, össze- és vissza-röffenésekben, dacos dobbanásokban és kevésbé dacos eltaknyolásokban egészen kevesen vannak, akiknek más srófra jár az eszük. Én azért optimista vagyok, amig Enyedi Ildikó, Fehér Gyuri és Tarr Béla rendezni tud, amig Jeles András vagy Janisch Attila nem adja fel, és amig Jancsó Miklós a legifjabb rendezőnk.
Dühöngően pesszimista vagyok azonban (tán ez is jó néha), ha Minden Idők Legnagyobb Magyar FilmOptimistája, Grünwalsky Ferenc szava süket csendbe hull. Egyetértek Hartai hozzászólásával, leginkább azzal, ahogyan Grunt láttatja – vagy csak én látom igy? – Don Quijotei makacsságú, végtelen és kimerithetetlen energiájú Szent Utcai Harcos, akit, Don Quijotéval ellentétben semmiféle inkvizitorok és realitásra esküsző tevehajcsárok nem tudnak fölre sujtani, mert erősebb ökle van, mint azoknak. Ugy látom azért, van neki is, mint egy másik Utcai Harcosnak, bizonyos Akhilleusznek, sebezhető sarka. Van, amikor Grunwalsky megdöbben, megroggyan, majdnem sebezhető: amikor keserűen tapasztalja, hogy új rendezők, új nemzedékek, fiatalabbak és mégfiatalabbak szarnak a valóságra, mert azt hiszik, hogy a valósághoz nem tartozik hozzá a közelmúlt története. Nem historiai biflázásról, évszámokról és politkáról van szó, hanem arról a Történelmi Érzékről (érzék, érzés, szivdobbanás!) mely nélkül semmiféle szellemi termék, alkotás, vers, regény, film nem tud igaz lenni. – Ferinek azonban még keserűbben tudnia kell, hogy egész Kelet-.Európában igy van ez: örök párhuzam-példánk, a lengyel film csak abban különbözik a mienkétől, hogy ott tucatjával készülnek nagysikerű, ál-mai, másodlagosan publicisztikus zsurnálfilmek, maffiózók és zsarolók, rendőrök és keményfiúk kalandjairól. Ezek elég jól vannak megcsinálva, megnyerik Gdyniában a nemzeti fesztivált, és másnapra el lehet feledni őket. – Történelmi érzéke a vén Wajdának maradt, aki az új lengyel életről a legszebb abszurd kinzó tragikomédiát csinálta, a Senki kisasszonyt, aztán a legironikusabb lengyel törtélnelmi freskót, a Pan Tadeuszt.
Senki kisasszony! Senki kisasszony! Ki az? Egy tizenötéves proli kislány, aki elit-iskolába kerül, és akit ottan a többi kislány halálba akar hajszolni. Magyarország is tele van senki kisasszonyokkal! Ketten agyontiportak egy gerjedt taxisofőrt az erdőben, egyet osztálytársai kinoztak halálra, mégpedig nemcsak megkötözték, de vaginájába éles farudat nyomtak, hogy elég jól kinlódjon (kinlódott is, olyan borzalmasan, hogy több tucat rendőrtiszt lett rosszul, mikor megvizsgálták) Egyet már hét éve elástak Szeged mellett, egyet meg Körmenden gyilkoltak meg, és a rendőrség hamar megtalálta az ideges kamaszfiút, aki elég hamar „kerek vallomást is tett” (Kár, hogy kevéssé hihetőt). Száz másikról nem tudunk, csak az tudná, aki meg akarná érteni életüket és halálukat, meg a mai Magyarországot. „Gyilkosok” – olvasom most egy tehetséges új film cimén. Ez is jól van megcsinálva és új szint, új műfajt hoz a magyar filmbe. – De félek, hogy a magyar senki kisasszonyokról és gyilkosaikról másfajta filmek kellenek majd, és ezekért a témákért nem tolonganak. Mert ezek a témák kicsik, de nagyon erősek…
Grunwalsky nagy horderejű kiáltványt kiáltott, barátaim a fülünkbe. Forduljunk hát a másik fülünkre, hogy ne zavarjon.
Bikácsy Gergely


 
2001. január 22. hétfő, 23:39 13. | filmhu
Engedtessék meg felelevenítenem ezt a vitát, mégpedig egy igencsak up-to-date élményem kapcsán. Elhangzott valami olyasmi, hogy a legsúlyosabb vétek a hallgatás, amelybe a szakma burkolózik - én ezt sokkal súlyosabbnak, valami teljes passzivitásnak érzem. Ráadásul nem filmközeli jelenség, az egész társadalomra úgy, ahogy van, jellemző, honnan datálódik, nem tudom, de a kor tisztességesen rájátszik azzal, hogy lépten-nyomon minden ingerünket leköti.

Nézem a korosztályomat, a mai fiatalokat. Ülnek az autóban és önkéntelenül nyúlnak a rádióhoz; otthon a tévé bömböl, randevú alatt a mozi. Információigény? Egy frászt. Pont az ellenkezője a cél: kikapcsolni. Kérem szépen, tessék mutatni egy helyet a városban, ahol csend van (talán csak a stúdiók mélyén, ha éppen nincsen forgatás - talán ezért lesz az értelmesebbje filmes :-))) - nincs ilyen hely. Akkor viszont marad az érzékszervek káosza, amely kifáraszt, mint egykor a rock'n'roll, amely eltompít, mint a narkó. Pont ez a cél, nem akarnak ők újat megtudni, fejlődni.

S ha éppen nem üvölt a zene és nem közvetítenek feldolgozhatatlan képáradatot a szemükbe, elvágyódnak, bíbor naplementére, hoszéármándóra és igaz könnyekre áhítoznak, kinek kell itt bármi új, kinek kell a csodálatos jövő (a sci-fi sem éli virágkorát), amikor a jelent is képtelenek feldolgozni. Akkora a túlerő, hogy bölcsebb a hallgatás. S még többeknek létszükséglet a tétlenség: túl sok a hatás, túl széles a paletta, hihetetlen nehéz magyarázatot találni. Gondoljunk csak bele: miközben e sorokat írom, egy kattintással a világ túlfelén élő hongkongi haverom életébe is beleláthatok. Közhely, hogy kitágult a világ, de igaz: a nagyobb választékból nehezebb választani, az emberek többsége eltéved. Ami persze nem mentség a passzivitásra.

Vissza a földre. Kínosan érzi magát az ember egy olyan találkozón, amely alapvetően nagyszerű gondolatra, a személyes kommunikációra épül, ahol fiatal filmesek hivatottak eszmét cserélni, ahol a többség bágyadtan hallgat, s ahol ha felszólal, valósággal kinézik. "Mit akar ez?" - látom az arcokon a közönségben (tisztelet a kivételnek), paranoid tüneteket kezdek fölfedezni magamon, kellett nekem fölállni, új műhelyt kezdeményezni, lelkesedni. Aztán nyugtatom magam: a szakma majd támogat, majd mellettem áll.

Ez volt az up-to-date élmény előhangja a tavalyi Szájtépésen, ahol Feri lehetővé tette, hogy elmondjam, mit akarok (hálás vagyok neki érte). Azóta eltelt fél év, küzdöttünk és küzdünk a céljainkért, első rendezvényünkért, s bár nem vártuk, hogy azok a láthatatlan őK kitárják előttünk az ajtókat, azért reméltük, hogy legalább a zárból kiveszik a kulcsot.

Nem vették.
Ki a passzív? Én? ők?

Ez persze nem sírórovat, de nincs is rá szükség, megcsináltuk magunk. Közvetlenül a filmszemle utáni napon megrendezésre kerül a Celluloid Műhely Workshop. Mindenféle állami támogatás nélkül. Meglátjuk, hogyan alakul. Állami pénz nélkül készült el három kisfilmünk, mindháromnak KÖZE VAN a napi valósághoz, mindhárom megtalálta a maga "sztárjait" - s most folytatódik a sor, magánszponzorok segítségével készülnek az új filmek. Négy, tizenkét és tizenöt percben. Többre nincsen pénz. Egyelőre.

Szerintem jelen pillanatban a legnagyobb lázadás az, ha normális, ha "tiszta" marad az ember. A legmélyebb forradalom az, ha "jó" tudok maradni és a saját értékrendemet tudom képviselni. Lassan nem kunszt a káoszteremtés, egyre nehezebb letisztultan szólni. Lassan az egyszerűség lesz a legszebb erény.

Üdv
Lóth Balázs
 
2001. január 9. kedd, 11:55 12. | filmhu
Kedves Grunwalsky Ferenc.
Elnézést a legyintgetésért. A történelem tárgyában egyetértek, tehát félreértettem önt. Nagyon köszönöm, hogy válaszolt. A szinészek viszont akikről ön beszél szerintem olyan szerepek által lettek népszerűek amelyekkel a közönség azonosulni tudott mert olyan figurákat alakitottak és persze úgy. Én csak azt szeretném kiemelni, hogy a sósztárokká tétel egy nagyon erős és nem helyénvaló kifejezés amikor arról beszélünk, hogy milyen szabályok alapján is kéne filmeket csinálni. A közönségnek elsősorben azonusulnia kell a főszereplővel, főszereplőkkel. Ha valaki sósztár az főszereplő. A főszereplő viszont akivel azonosulni tudok nem feltétlenül lesz sósztár, bár elég nehéz ezt kikerülni. Amikor valaki sósztárrá válik producer is lesz, forgatókönyviró is, (mert beleszól) és ugyanezért rendező is. Ezért ha az Egy teljes nap alkotója azt tűzi a saját és az őt követő népes filmértő és filmcsinálók zászlajára, hogy ez a legfontosabb akkor én jókedvűen tiltakozom. Azt hiszem továbbá, hogy nagyon jó lenne a filmkészités dogmáinak meghatározása helyett, a stilus meghatározása helyett egy olyan listát késziteni, hogy ma milyen témákról, szituációkról kellene filmet csinálni. Talán elküldök egy ilyen listát önöknek. Vitatkozzunk az emberekről is akiknek filmet csinálunk. És saját beállitottságunkról. "A mozi a valóságot idézi meg, ugyanazt a nyelvet használja. Az ember igazi nyelvének, a cselekvésnek képpel írott változata..." Én nagyon tisztelem és szeretem önt. Sőt bizom önben. Többek között ezért vagyok vidám és nem fásult.
 
2001. január 9. kedd, 00:53 11. | filmhu
Kedves Névtelen.
Az On üzenete nem jókedvű, hanem fásult, bágyadt és beletörődő.
Görbe János, Szirtes Ádám, őze Lajos, Barsi Béla, Siménfalvi Sándor, Gyenge Árpád, Juhász Jácint, Molnár Tibor, és még sokan mások olyan ARCOK ÉS TEHETSÉGEK voltak akikből NEM A REKLÁM csinált bármit is. Nem „sósztárok” voltak, hanem NÉPSZERűEK. Én arról beszéltem: hogy „népszerűvé kell tudnom tenni őket”, ti. a mai hasonló típusú, alkatú tehetségeket.
A 10. pontban arról van szó, azt kell eldönteni az alkotóknak, hogy MILYEN RÉSZEI akarnak lenni történelemnek. Vagyis: tevékeny résztvevői vagy azt hiszik, hogy lehet messziről nézni, megúszni a dolgokat. Szó sem volt arról, milyen (jó vagy rossz) a történelem. Az az Ön „jókedvű” fantáziája volt.
Utolsó mondata, figyelme túlságosan legyintgető és nem ide tartozik.
Strausz kérdése: miért ne lenne filmen izgalmas Érd, vagy minden toy-sztori? – nem kis problémát takar. Mindenki kínlódik vele, legfeljebb lusta írni.

Grunwalsky Ferenc
 
2001. január 8. hétfő, 15:18 10. | filmhu
Kedves Grunwalsky úr!
örülök önnek, a lelkesedésének, de azért én vitatkoznék. névtelenül. sósztárokká tétel a legfontosabb? kérem a nézőnek azonosulnia kell a főszereplővel, sósztárokká aztán a tévé, rádió az újságok, a direkt és indirekt reklám fogja tenni őket. ez a filmforgalmazás tárgyköre amelyhez szerintem minden rendezőnek, forg. könyv irónak, producernek érteni kellene. nagyon.

a tizedik pont MILYEN TÖRTÉNELEM? állitása. Szerintem a történelem nem jó vagy rossz csak van, szemszögek vannak, azokból nézve, azokat vállalva lehet, kell kommunikálni.

kedves Grunwalsky úr, ön nem eredeti, de értse meg ez nem baj.
 
2001. január 7. vasárnap, 22:30 9. | filmhu
A vita elején (2. hozzászólás) az tűnt a legfőbb témának, hogy szükség van-e egyáltalán valamilyen fajta filmes parancsolatokra, vagy dogmákra? Van-e értelme?
Hartai Laci üzenete azon ironizál, hogy a mai eldologiasodott világunkban mennyire nevetségesnek tűnik egy a Grunwalskyéhoz hasonló kiáltvány. Naív kiabálás bele a ködös takonyba - azt hiszem, hogy nagyjából helyesen parafrazeáltam a cinikus kritikust...

Ugyan nem tudom megmondani, hogy a szakmában, a közönség köreiben, vagy bárhol, milyen reakciókra találhat (vagy fog találni) Grunwalsky kiáltványa, esetleg lesz-e akármilyen hatása, de nagyon sok ponton húsbavágó kérdésekről beszél.
Ezért, azt gondolom, hogy magának a kiáltványnak a formai részén ironizálni szükségtelen... pláne akkor, ha végül mégis csak egyetért a 12 ponttal (buksivakargatás?)
Nem tudom, hogy ki vált meg kit (már ránkférne), de mindenkinek szíve joga, hogy a megoldási javaslatával előálljon!

Érdi Esztétika versus Toystory?
Sokkal fontosabb tartalmi húr lett itt megpendítve. Ugyan nem hallottam Grunwalskyt az érdi helyszínekről értekezni, de a szembeállítás mégis világos!
Ahogy az is, hogy senkit nem érdekel, tilos-e a montázs, de az viszont talán sokakat érdekel, amivel végül a vásznon találkozik. Világos, senkit nem érdekel, kikomponálhatatlan-e egy érdi pózna, de az talán igen, ha olyan művészi minőséggel szembesül, amiben saját univerzuma válik a megformálás tárgyáva! (Tudom, ezek is meglehetősen naív kategóriák…)
De azok a körülmények, amelyek az átlagos magyar mozistát teljesen elidegendítették az őt körülvevő poros-rögös realitástól a vetítőteremben, nem kell, hogy végérvényesek legyenek. Azt gondolom, hogy nem szűnt meg annak a lehetősége, hogy csinibabákon és rosszfiúkon kívül celluloidra kerüljenek olyan figurák is, akik hasonló dolgokon szoronganak és tipródnak, mint mi. És a játszma, végső soron, erre megy ki, nem?

Vagy már eldöntött dolog, hogy mindeki Toyland lakója? Szerintem – noha van benne azért sok realitás – nem kell mindenkit elkönyvelni tojsztori-zabálónak. Ez is leegyszerűsítés, de az ilyen predesztináló gondolkodás is nagyban hozzájárul a kárhoztatott jelenség végeredményének növeléséhez, nem?
 
2001. január 7. vasárnap, 00:47 8. | filmhu
Kedves barátaim!
Nem akarok már most a vita elején hosszan közbeszólni.
De annyit mégis el kell mondanom, hogy
1. Kedves Hartai Laci. SOHA nem volt másképp, és soha nem volt egyszerű. Azt írod, ki lenne ma színész, aki eljönne ingyen forgatni filmet ? Szeretném elmondani, hogy amikor 1987-ben az Egy teljes napot forgattam, (videóra), akkor is mindössze 3 ember (Nemcsák, Gáspár és az Andorai) volt hajlandó segíteni. Ráadásul akkor, az akkori video miatt (Betacam – ccd és minden nélkül ) mindenki szemében az egész vállakozás mindennek tünt, csak filmforgatásnak nem. És soha senki álmában nem hittem volna, hogy nem csak baráti segítség készül, hanem egyszer moziba kerül. Stb.stb.
2. Általában: különleges élmény a számomra, hogy rengeteg ember hív fel, sőt mindenki akivel találkozom azonnal ezekről a pontokról beszél velem, sőt nekem is támad, hogy a mai agyament helyzetben időszerű-e ez? Szóval igazán vehemens indulattal arról beszélnek okos dolgokat amiért megírtam ezeket a FILMPARANCSOLATOKAT. Sőt: nem egy ember nekem emilezik és amikor azt mondom neki ne nekem mondja, írja, küldje, hanem ide, akkor kiderül, hogy AHHOZ MÁR NINCSEN ENERGIÁJA, mert át kéne fogalmaznia, mert le kéne írnia azt amit egy órán keresztül telefonon kifejt stb stb. És én elképedve azt kérdezem: tényleg ennyire LUSTÁK itt az emberek????? Ennyire csak a duma szintjéig tart ki a magyar indulat??? Ennyire nem fontos, HOGY HALLJÁK A TÖBBIEK????
3. Laci! Azt kérded hogy lehetne ma a filmművészetnek (Sturm und Drang) lázadó korszaka? MIÉRT NE?? Minden embernek van és bármikor lehet, kell legyen ilyen korszaka, ha a világ olyanná alakul.
4. Ki mondta nektek azt, hogy ez a világ tényleg ennyi, amennyi? Hogy tényleg nincs mit és nem lehet mit tenni itt???
5. EGY KIS TANULSÁG BUKOWSKI-tól:
„- Tsapj be a lecsómba, kisapám – szambázott az öreg hölgy. Termetes valaga volt, ami tetszett is. Én is neki. Ronda volt, de én még maradtam. Stop. Bukowski.
anyu fejvesztetten rohant végig az utcákon, mindenkinek elmesélve a történteket: az újságosoknak, a gyümölcsárusoknak, a kocsmárosoknak, a hibbantaknak, a szadistáknak, a motorbicikliseknek, az elferdülteknek, a volt tengerészeknek, a prostituáltaknak, a kéregetőknek, Matt Weinstock olvasóinak és így tovább, az ég pedig kék volt, a kenyeret papírba csomagolták, anyu szeme pedig évek után megint sugárzott a szépségtől, de a halál tényleg unalmas, unalmas, tigris és hangya sem tudja, miért, az őszibarack meg sikítani fog egy szép napon.”



2000. jan. 6.
Grunwalsky Ferenc
 
2001. január 5. péntek, 20:22 7. | filmhu
Raszkolnyikov, előzmények nélküli filmkészítés? Erről az jut eszembe, amikor fiatal, 16 éves srácok 70 perces játékfilmjét láttam (persze nem végig, mert annyira azért nem vagyok türelmes) egy amatőrszemlén, tele durva hibákkal. Érdeklődve figyeltek, amikor tengelyszabályról kezdtek el nekik beszélni. Az is jó lesz majd, amikor jön valaki, azt mondja, zseniális filmet csinált, mert rájött arra, hogy megmozdítható a kamera. Vagy ennyi előtanulmány mégis belefér?

Megmondom őszintén, nem szívesen találnék fel újra dolgokat feleslegesen. Fiatal film, meg mai film, persze, mindez remek, de azért én úgy tartom, hogy a filmművészet is csak olyan, hogy valaki azért fog kamerát a kezébe, mert valahol valamikor látott egy mozgóképet. Amikor te azt mondod, hogy előzményekre nincs szükség, akkor inkább azt tagadod, hogy az Ákos által emlegetett klasszikusokra van szükség. Mert előzmények mindenképpen vannak, ha nem a klasszikusok, akkor a brazil szappanoperák, vagy a Matrix. Aztán csak jöhet a sok szép, új, fiatal film. Igaz, azt elismerem, nagyon "mai" filmek lesznek ezek. És persze nem tagadom, lehet ilyet csinálni előzmények nélkül, mindent lehet, akár még jól is sikerülhet. De szemmel láthatóan azért neked is voltak előzményeid, ha ilyen szépen bele tudsz csúszni közhelyekbe, mint hogy a film fiatal művészet, gyökértelen, kísérletező, stb.
 
2001. január 5. péntek, 13:21 6. | filmhu
Feri!
Mikor mi a pályára kerültünk, olyan filmek voltak a mozikban, mint a Ház a sziklák alatt Makktól vagy Fábri Hannibálja. Neked könnyű volt Jancsó
filmjein felnőni. Olyan dolgokról szóltak a legjobbak, ami mindnyájunkat izgatott. Ma a filmezés arról szól, hogy lehet mennél többet kivenni belőle. Ma ennyit jelent az újonnan érkezőnek: ha üzletelek, hamar a topon lehetek, a film hosszútávú befektetés - nincs garancia a sikerre. Néhánynak sikerült - de mire mutatnak példát? hogy a szart is babaruhába lehet csomagolni.
Csókol Sipi.
 
2001. január 5. péntek, 12:51 5. | filmhu
Akos,

a film fiatal muveszet, kiserletezo, gyokertelen, mindig ujat mutato. Mai filmet minden tovabbi nelkul lehet kesziteni az elozmenyek ismerete nelkul.

Grun ur!
Gratulalok! Vegre megszolalni, vegre lazadni, vegre mondani valamit! Vegre!

a Baltas
 
2001. január 4. csütörtök, 19:23 4. | filmhu
Kedves Grunwalsky Ferenc!

A Dogma-ban foglalt dolgok igazak, jogosak, messzemenőkig egyetértek velük. Szerintem a fiatal filmesek legnagyobb hiányossága, hogy nem ismerik a filmtörténetet és egyáltalán nem is kíváncsiak rá. Pedig kiváncsiság nélkül, anélkül hogy ismernénk azt, amit valaha mozinak hívtak soha többé nem készülnek majd jó magyar filmek. A szakmai és filmtörténeti nevelés pedig a főiskola dolga lenne, de mindenki ismeri a főikola kritikán aluli eszmei és értelmi színvonalát. Olyan fiatalok kellenek akik rajonganak a moziért, a nagy, a klasszikus, az érzelmek mozijáért. Magukévá teszik a filmművészet mestereinek hagyatékát, a nemeslelkűséget és a fiatalos gőgöt. De mindehhez elsősorban keresés szükséges. Talán ebben áll a lázadás lényege is.
 
2001. január 2. kedd, 21:16 3. | filmhu

Hát, nehéz megszólalni Hartai Laci után.
De nagyon jó, hogy leírta amit gondol, s főleg, hogy azt HOGYAN is gondolja...Szívem szerint megkérdezném tőle, és valamennyiőtőktől /magamat is beleértve/, milyen meg nem valósult filmtervek lapulnak rendszerváltás óta a fiókjainkban?
Nem menteném fel magunkat természetesen az eredendő bűn alól, mely megmerítkezéssel még nem távozik tőlem, kell az új Mózes kőbe vésett parancsolataival, hogy mélyen magunkba szállva gondoljuk át saját felelősségünket, némaságainkat, téves megszólalásainkat. Talán nem vettük észre miről és hogyan kéne szólni, milyen képeket kell a vászonra tenni, hogy a z az új érzékenység, /amiről Vasák Benedek olyan érzékletesen ír a főiskolás topikban/ is megjelenjen és a történelem is megszólítassék...
Mégís úgy gondolom, talán voltak tervek, s vannak is, amelyek lehetséges, hogy megfelelnének jobban a jogos forradalmi elvárásoknak. mint ahogy megvalósult filmekben /Jancsó, Grünwalsky, Fekete Ibolya elsősorban/megszólítatott a történelm is..
Nem biztos, hogy csak a mi felelősségünk...de ha így hagyjuk, az már valóban az lesz!
Sós Mari
22-3  /  22

nka emblema 2012