sex hikaye

Berlinale: A torinói szó képe

a topikot nyitotta: cty | 2011. február 16. szerda, 11:57

rendezés  


egy oldalon
5-1  /  5


 
2011. február 21. hétfő, 16:39 5. | Bobby Watson

Örülök ennek a kiformált kritikának sok, a filmről semmit sem mondó újság-jelentés után.

De: Ha elfogadjuk a szerző állítását a kép és a szó elletétéről (melyet meggyőzően taglal), akkor azt kell mondjam, hogy ez az ellentétbeállítás egyszerűen nem állja meg többé a helyét. Épp úgy mint ahogy a film sem. Szó és kép, általános és nem specifikus ellentétéről beszélni éppen annyira inadekvát mint "a lét elviselhetetlen nehézségéről" filmet készíteni. Ez mind metafizika... és nekem nem jön be.

Arról a kínos összefüggésről nem is beszélve, hogy a filmet záró apokaliptikus sötétség Tarr pályazárásának metafórája is. Ami elég kínos: szerintem nem lesz abból világvége ha Tarr abbahagyja a filmezést. Az a művészszerep (a metafizikus, csak a magaskultúra és az autonóm művészet régióival foglalkozó vátesz) amelyet ő megtestesít különben is kifutóban van ill. remélem, hogy nem divat már.

 
2011. február 16. szerda, 18:57 4. | zacherlászló

Kép, hang és ritmus. Ez a film - mondta Tarr.

(Szépet és szépen írtál.)

 
előzmény: cty #1
 
 
2011. február 16. szerda, 17:48 3. | cty

hollywood reporter: "... That does not, however, make up for the almost complete lack of information about the two characters, and so it is easy to become indifferent to their fate, whatever it is." - úgy néz ki, nem mindenkinek esik le, hogy ezek a filmek rólunk szólnak. Hollywood-i indifferencia, igen :)

 
2011. február 16. szerda, 14:55 2. | Tarr Lara
simple forum | Cikkek
simple forum | Cikkek

. "A hat nap után már nincs isten, aki befejezné a művet. Az utolsó kapcsolja le a villanyt, Tarr Bélának senkinek sem kell elmagyaráznia, hogy az ember egyedül végzi" - írja végezetül a Tagesspiegel kritikusa.

 

 
2011. február 16. szerda, 11:57 1. | cty

Azt mondom: oh yeah. Nem láttam ugyan a filmet, de elég jó fantáziám van. Igazából nem is kéne megnéznem, a fejemben már úgyis lejátszottam ezerszer.

Sosem szerettem olvasni. Időről időre újra és újra megpróbálkoztam vele, de nem ment, hiába áradoztak róla mások. Aztán amikor elkezdtem _nézni_ filmeket, hirtelen megvilágosodott előttem: nem kell érteni, nem kell megmagyarázni semmit. Vannak érzéseink, van a kép és a hang és ennyi elég. Annyira szép tud lenni, amikor nem tudunk valamit. Sosem szerettem azokat, akik túl sokat beszélnek. De úgy gondolom, erősnek kell lenni ahhoz, hogy ne beszéljünk. És nem szabad megvetünk a gyengébbeket azért, hogy a szavak biztonságot nyújtó, leegyszerűsített és leegyszerűsítő világába menekülnek. Igen, ahogy a cikkíró is, én is csak feleslegesen megmagyarázok most dolgokat. De ilyen vagyok, ilyenek vagyunk.

Sokféle filmet szeretek, de sajnos valahogy nagyon kevés rendező képes igazán elszakadni az irodalomtól, a szavak művészetétől, pedig a film lényege pont ez lenne. Megváltást tudna adni, feloldozást a szavak otromba bűne alól, legalább pár órára elmenekülhetnénk önmagunktól. Talán a némafilmek időszaka volt az igazi? Sajnos én már nem tudom azokat megnézni, nagyon távol állnak tőlem, tematikailag én már mást várok egy filmtől, "mai" gondolkodást. Lehet, hogy a hang megölte a filmet, mert nem fejlődhetett tovább egy saját maga számára egészséges irányba? Vajon milyenek lennének ma a filmek, ha mondjuk a megtörténtnél pár évtizeddel később lesz csak hangjuk? A manapság "nagynak" tartott rendezőkön is mindig azt érzem, hogy néha nagyon erős a vizualitásuk, de egy idő után mindig visszamenekülnek a szavakhoz. Át kéne lépni már a filmmel egy határt, ami most Tarrnak nem sikerült, de szerintem nem is akarta ő ezt átlépni. El akart menni addig a határig és nem tovább. Talán, amit én szeretnék egy filmben látni, még odébb van. Vagy az is lehet, hogy a határon túl már nincs semmi és akkor tényleg ez a maximum, amit egy filmtől kapni tudunk.

De akkor is, kellenek az ilyen filmek. Ugyanúgy, mint ahogyan a hollywood-i alkotásokban is számtalanszor lerombolták már a világot, gyakorlatilag itt is ugyanaz történik. Lélekben már egy ideje készülünk arra, hogy egyszer vége lesz itt mindennek. Azok a filmek is extrémek, meg ez is az. De mindkét fajta extremitásra szükség van, mert az emberek már csak erre figyelnek fel. Valakinek ez nyitja fel a szemét, valakinek meg talán az. Az emberbe úgy tűnik, bele van kódolva a pusztulás. Kérdés, akarunk -e változtatni, akarunk -e változni? Vagy tulajdonképpen jó nekünk így? Nem gondolunk már gyerekeinkre, unokáinkra, egyre inkább mindegyikőnknek csak a saját élete lesz a fontos, "élvezzük ki, amíg lehet, ki tudja meddig tart". Lehet az, hogy az intellektusunk, amire oly büszkék vagyunk, csak eddig tudott minket eljuttatni, egy ilyen elkorcsosult nézőpontig?

Nemsokára nálunk is bemutatják. Jön valaki? Vagy egyedül leszek, amikor leoltják a teremben a lámpákat és a film végére én magam is megszűnök létezni? Persze igazából nem is kéne megnéznem, de nem akarom állandóan az agyamat használni. Kell az a két és fél óra, amikor nem végre nem gondolkodok, csak érzek.
 
hozzászólások száma: 1
 

nka emblema 2012