69 nevezés érkezett az I. Magyar Forgatókönyv Börzére

Elnézést, hogy ismét belekontárkodok, de néhány dolgot nem árt leszögezni, hátha segít feloldani az ellentmondást.

Az amerikai és az európai film azért annyira nem áll szemben egymással, hogy ne létezne egyfajta dialógus közöttük.

A fr. újhullámosok az amerikai zsánerrendezőket tekintették mesterüknek. Nem velük álltak szemben, hanem a papa mozijával.
És viszont:Scorsese-ek pedig fr. újhullám fanok voltak.
A mai, érdekesebb elbeszélőszerkezettel operáló amerikai filmeknek is meg van az európai előzménye.

Másrészről meg a szerzői filmek látásmódja, bár egy zsánerfilmeken felnőtt nézőnek érthetetlennek, öncélunak tetszhet, de annyira nem feszeget tág határokat, hogy ne lehessen osztályozni, kategoizálni, és a hatásukat kimutatni, tettenérni mai filmeken (mondjuk Fellinit Kusturicában, Antonionit és Resnaist Lynchben. Vagy Godardot Tarantinoban.). Igaz, ehhez már nem csak formális szabályokat, hanem egyéb dolgokat (amik a filmmel, a filmkészítéssel esetleg csak közvetett kapcsolatban állnak) is oktatni kell.

Egy kis ellentmondást érzek.

A szerzői film -általában egy rendező által- annyira személyes látásmódot, annyira tág határokat szokott feszegetni hogy -már megbocsáss- de nehéz rajta mit tanítani...?

A műfaji filmek esetében viszont a forgatókönyv önmagában is megállhatja a helyét, és egy "idegen" filmes alkotó számára is olvasható, követhető, és talán értelmezhető is egy későbbi filmes megvalósítás felé vezető úton...

Szóval azt akarom mondani hogy egy rendezőt hogyan lehetne rávenni arra, hogy egy olyan ellentmondásba keveredjen hogy a saját "elképzeléseit" alárendelje bizonyos általános szerzői tanításoknak..? Hiszen ha valamit tanítanak akkor kell lenni bizonyos alapvetéseknek..
Tehát mit is kéne ebben az esetben tanítani..?:)

egyetértek, attila.

Olvastam Köbli Norbert hozzászólását, és meg kell jegyeznem, hogy sok okos gondolatot és érvet hozott fel az amerikai típusú forgatókönyvírás mellett. Elfogadom! Viszont meg kell jegyeznünk, hogy nem csak ez az egy stílus az egyedüli üdvözítő megoldás. Vannak alkotók, akik másképp gondolkodnak, és az alkotói szabadság egyik legfontosabb kritériumának tartom, hogy bárki a szíve szerint alkothasson, gondolatai szabadon, korlátok nélkül szárnyalhassanak. Csak ez viszi a művészetet előre, ez teremt értéket a jövő számára! Ha egy alkotó az amerikai típusú forgatókönyvírás mellett teszi le a voksát, dolgozzon e szerint, ha saját szabad gondolatai szerint akar, tegye így. Számomra mindegy, ki melyik utat válassza, az eredmény a fontos, csak is az eredmény!!!
Ugyan olyan fontos a műfaji film, mint az alkotói (szerzői, művészi)film!
Az embereknek szüksége van a könnyed szórakozásra is, ami két órára kiszakítja őket a valóság sokszor nyomorúságából, és szükség van az alkotói filmekre is, amelyek elgondolkodtatják őket, érzelmeket keltenek bennük. Gondoljunk bele, mi lenne ha minden festő egyformát alkotna, ha minden zene ugyan úgy szólna?
Azt állítják sokan, az emberek nagy többsége csak az olcsó kommersz dolgokra vevő. Én ezt másképp látom! A mai fiatal korosztály jóval nyitottabb, jóval befogadóbb a kultúrák változatosságára mind mi, a szüleik!

Egy gondolatsor a forgatókönyvírás tanításáról.
Messzemenően támogatom a forgatókönyvírás tanítását, azaz amelyik fiatal kedvet érez hozzá, és örömét leli benne tanuljon, de „szigorúan ragaszkodom” hozzá, hogy csak minőségi, jól kidolgozott és átgondolt tematika alapján történjen az oktatás. Kizárólag az amerikai típusú forgatókönyvírásra építeni nem lehet, azaz javítom magam, nem szabad! Ez az európai filmkultúrán belül egy téves irányt jelentene. Legyenek a forgatókönyvíróink képzettek, az elvégzett tanulmányok és a végzettség jelentsen rangot a szakmában! ( de ez még így sem nélkülözheti a tehetséget, és nem biztosíték a jövőre nézve sem)
A forgatókönyvírás tanítás tematikájának le kellene fednie az egész európai filmkultúra/ filmtörténet alapvető ismeretét, képessé kell tenni a tanulót az értékek meglátására, alapvető dramaturgiai ismereteket kell elsajátítaniuk, biztosan kell mozognia a különböző irányzatokban, ismerniük kell az egyes „iskolák” és „mesterek” módszereit és elveit, tanulmányoznia kell a klasszikusok munkáit, stb.. és természetesen bemutatni és megtanítani az amerikai filmgyártásban bevált módszereket és technikákat is! Véleményem szerint egy jól átgondolt, objektív tematikára van szükség. (Mind ezek mellet filmtechnikai és gyártási alapismereteket is fontosak)
Egy ilyen követelményrendszer felállítása mellett biztosak lehetünk (lehetnénk) abban, hogy a tanult forgatókönyvíróink így valóban képzett szakemberek lesznek. És természetes, hogy az egyikük alkotói filmeket, a másik majd kommersz szórakoztató (műfaji) filmeket fog írni, de ezáltal elérjük, hogy széles látókörű, nyitott alkotók lesznek, akik meglátják a másik munkájában azt ami jó, ami értékes és dicséretre méltó, és talán elvesznek e két tábor közti „felesleges” acsarkodó különbségek.
(mind ezek mellett megjegyzem, hogy az amerikai filmoktatásban is jelentős szerepet kapnak a fent említett elvek, mivel ott is behatóan foglalkoznak a tanulók akár Fellini, Bergmann, Menzel, Forman, Antonioni stb. munkásságával!)

Üdv
Árva Attila

Az a baj, hogy az eredeti közvélemény-kutatásnál csak az európai kultúkör népei voltak jelen. Ezért tudják megetetni velünk a szemetüket.
Az iszlám és a távol-keleti kultúrkörök nem kellő számban voltak képviseltetve. Ezen ponton hibádzik az amcsik logikája.
De meg fogják szívni!!!

A piac(ill. a demokrácia) már csak olyan hogy a többség dönt...
Ez van!
Amerika egy olvasztótégely volt(van) és ezért tudott nagyon könnyen terjeszkedni a filmvilágban, mert a belső piacon könnyen tudták lemérni az általános igényeket.(ahogy lentebb írva vagyon...)
Persze azért van remény., még Amerikában is.. "Indie filmek"

Ricoeur

Ez a legborzalmasabb a globalizációban:

Egyre több embert KÉNYSZERÍTENEK közös nevezőre. Aki ebbe nem fér bele, vagy nem veszi fel - azt szélsőségek kell beállítani, vagy marginális helyzetbe kell hozni.
Ennyi embert nem lehet közös nevezőre hozni. Csak erőszakkal, úgy, hogy a lényeg sikkadjon el.

Paul Riceur írta a kultúrák(pontosabban a vallások)közötti párbeszédről, hogy úgy képzeljük el, mintha egy töredezett gömbfelszínen lennék. Ha mindenki lefele ásik - azaz elmélyed a saját hagyományában - közelebb jutunk egymáshoz, mintha a felszinen rohangálunk.

Ennyit erről.

demográfiai oldalról közelíteném meg az amerikai film - európai film kérdését.

a film a XX. század elején amerika közös nyelve lett. megértette ír, olasz, német, zsidó, megértette szegény, és még szegényebb, analfabéta és az angolt törő cselédlány.

a film a XX. század elején az amerikai eszmény (álom, ideál) megfogalmazója és legfőbb hordozója lett.

az amerikai film a harmincas években egyáltalán nem volt egyeduralkodó a világban (chaplint leszámítva).

ha megnézitek, szinte minden akkor készült magyar filmet bemutattak amerikában is.

a második világháború azonban annyira legyengítette európát (és a világot), hogy immár semmi sem állt az amerikai film útjába (a másik oldalon pedig a szovjet film útjába).

az amerikai film tehát világfilm lett.

az amerikai film, mely addig is kétszázmillió bevándorlót egyesített egy egységes nyelvben és ideálban -- most azt a KÖZÖS NEVEZŐT kereste, ami japántól indián át franciaországig érthető.

ez a közös nyelv lett az, amit most hollywoodi filmként ismerünk.

a tőke mindig konzervatív, de jó tudni, hogy időről időre hollywoodra is rászakad egy-egy forradalmár - és miközben megújítják a hollywoodi világnyelvet, legnagyobb meglepetésre a tőkét is jóllakatják.

a magyar film sajátos helyzetben van. egyrészt volt egy világpiacra dolgozó (s ezért formalizált) filmiparunk a világháborúig, aztán lett szovjet típusú rendszerünk, amire 1989-ben rászakadt a szabad piac.

itt áll egy lokális magyar filmgyártás a behozhatatlan előnnyel rendelkező, minden piacot legyaluló amerikai filmmel szemben. mit lehet tenni? hogyan lehet védekezni? szabad védekezni?

szerencsére szabad. az állam dotálja a magyar filmgyártást, hogy életben tartsa a hihetetlen, sokszor unfair versennyel szemben. ebbe az államilag dotált védekezésbe azonban évente csak x számú projekt fér bele.

hogyan védekezzen az a magyar filmkészítő az amerikai filmmel szemben, akit az állam nem, vagy nem kellő mértékben támogat? (és akkor a "nem kellőbe" mindenki beleértheti magát...)

egyféleképpen védekezhet. felveszi a versenyt az amerikai filmmel - kint a nyílt piacon. hogyan veszi fel a versenyt? például az amerikai típusú forgatókönyvírással, kameramozgással, vágással stb. formalizálással.

az utóbbi évek magyar sikerfilmjeinek az a titka, hogy ezt a filmes (hollywoodi) világnyelvet (mert az, mint ahogy az angol is világnyelv), fomát - hazai, friss tartalommal töltötték meg. ha az amerikai formához amerikai tartalom társul - az a film halálra van ítélve.

a tanulság tehát az, hogy minél nagyobb piacra dolgozol, annál nagyobb az elvárás, hogy műved formalizált legyen. már egy két európai ország közti koprodukcióban is megfigyelhető, mekkora igény mutatkozik valami KÖZÖS NEVEZŐ megtalálásra, ha úgy tetszik, formalizálásra.

de igaz ez akkor is, ha magyar piacra dolgozol, és a magyar társadalom több rétegét is el kívánod érni. van egy 20-30 ezres közönség, amelyet mindig új filmes formákra, nyelvekre éhezik - rájuk lehet számítani. de ha rajtuk túl akarsz lépni, már formalizálnod kell - legalább valamennyire. ha már be akarsz hozni egy német koproducert, formalizálnod kell - valamennyire.

ez persze nem jelenti azt, hogy egyéniségedet közben fel kéne adnod.

a forma (úgymint formalizálás) tehát ezek szerint a különböző nézői rétegek, népek, kultúrák közös nevezője.

A TV-t tudni kell értelmesen "használni" (és persze nem mindent megnézni..)
Ha elfoglalt az ember akkor kell egy programozható dvd felvevő..

Ja egyébként az ATV-n szokott lenni.. (hogy milyen rendszerességgel azt nem kérdezd, még nem sikerült megfejtenem a logikáját...)

PS: Ha valakit irritál az ATV, lásd fentebb...(dvd felvevő)
Mert ugye politika nélkül nem élet az élet...)

screen, nagyon nagy illegális reklám lenne, ha elárulnád, melyik TVműsorról beszélsz? mert amúgy nem nézek TVt ;)

Az európai és amerikai "filmipar" gyakorlatilag antagonisztikus ellentétben van egymással. Ez nem egy új felfedezés persze..
Ennek elég mélyen gyökerező indokai vannak. Elég csak annyit említeni, hogy mennyi idős az európai kultúra, ill. az amerikai...(és az ebből következő több száz éves szociológiai, és néplélektani fejlődés..)
Arról is lehetne itt hosszan értekezni, hogy miért a 300 éves történelemmel rendelkező amerikai filmkultúra nyert teret az egész világon (szemben a 2000 éves európai kultúrával...)
Mivel az amerikai "múlt" sokkal fiatalabb ezáltal sokkal szenzitívebben reagált az emberek igényeihez, és emiatt nem kellett semmiféle lelkiismereti problémával megküzdeniük..(Gondolok itt művészet feláldozása az anyagiak oltárán pl.)
Az európai film inkább egy többrétegű alkotás. ( és igen ezért nem is tűri el az alkotó hogy úgymond "gúzsba legyen kötve"..)
Az amerikai film pedig elsősorban történet. (és a történetmesélésnek inkább vannak szabályai...)
Az "átlagnéző" -akár tetszik akár nem- egy filmben a történetre koncentrál elsősorban...
Egy filmesztéta, v. kritikus - a végzettségéből eredően- nem éri be ennyivel...
Mindenki a saját pályáján játszik, sőt a kritikusok még ragaszkodnak is a saját térfelükhöz - talán ez sem véletlen...:)
Ugye nem kell magyarázni hogy hol van nagyobb kultúrája a forgatókönyvírásnak...?!
És talán azt sem kell magyarázni hogy melyik filmtípust könnyebb a nézőnek befogadni...?
Igaz lehet az ősi szabály, mármint hogy a dolgok mindig a könnyebb ellenállás irányába tartanak (amely az emberi természetre is igaz...)
Nem akarom bő lére ereszteni... Az egyik ker.tv-n néha igen érdekes kerekasztal beszélgetést szoktak adni az amerikai filmiparról(ill. általában a filmiparról)
Érdemes nézni.
És hogy melyik irányzatnak van igazán létjogosultsága pl. a forgatókönyvírás esetében...?
Hibát követnénk el ha annak drukkolnánk, hogy az egyik irányzat véglegesen gyűrje le a másikat, mert ezzel az egyetemes film lenne szegényebb!!
Az pedig a legrosszabb lenne, ha a két filmes kultúra egyesülne, és valami szörnyű "öszvér" születne
Azért azt nem bírom megállni, hogy ne említsem meg: Úgy látom hogy a filmrendezők, és a (csak)forgatókönyvírók között egy jó ideig nem fog elülni a harc. Európában a rendezők javára "áll a zászló", Amerikában ez (jóval)kiegyenlítettebb....
A fentiek alapján talán nem kell magyarázni miért...

legözelebb már tényleg újraolvasom amit írok, és nem lesznek olyan elírásaim, hogy a "között" helyett "helyettet" írok.

Engem aztán nem zavar, ha megszabják, hogy milyen betűtípussal, és milyen méretű papírra írjak, ha "nekik" ez a jó, egészségükre, felőlem kérhetik Windingssel kisboríték méretben is (nyilván azért egyszerűbb átvenni ezt, hogy az oldalszámozás ne változzon).

Annál bosszantóbbak lehetnek szerintem az olyan formai követelmények, amik azt szabják meg, hogy egy oldal mivel nem kezdődhet vagy végződhet. Ezek már tényleg olyan dolgok, amik szó szerint csak a papíron látszódnak és felesleges, akár tartalmi változtatásokat kényszeríthetnek ki az íróból.

Egyébként a szerző valóban nem említi, hogy ez a metódus csak műfaji filmekhez használható, de különbséget tesz amerikai és európai forgatókönyvírás helyett, és hangsúlyozza, hogy ő az amerikai típusút ismerteti (kis jóindulattal ez a különbségtétel átkonvertálható a szerzői/műfaji film különbségre).
Kétségtelen, hogy van egy "amerikanizálódási" tendencia az európai filmben (filmgyártásban; és nyilván ezzel párhuzamosan a forgatókönyvírásban is), ennek a műfaji film hívei örülnek a szerzői filmé kevésbé. De ugyanakkor ezzel párhuzamosan van egy olyan tendencia is az amerikai filmben, amire a szerző is felhíja a figyelmet: "a dramaturgia szabályainak nagy mértékű fellazulása". És itt arra is figyelmeztet, hogy " a szabályok túlzott figyelembe vétele, a matematikailag pontos szerkesztés oda vezethet, hogy a rendszer mögött elveszik a lényeg: a mondanivaló".

érdekes, h a hongkongi filmipar ipari méretű filmgyártásában is képes az egyéniség eredetit alkotni...

ugyanakkor egyetértek azzal, h nem csak az általánosan ismert hollywood-i filmszerkezet létezik, hanem egy a sok közül - pl. ott van a Scarface - de tökéletes 3act filmek a Jaws, the Fugitive, Die Hard... ezek akkor uniform alkotások lennének?

Árva Attila www.pannonscript.hu oldalon olvasható összefoglalójáról, amely értelmsen és hatékony rövidséggel (és némi kritikai megjegyzéssel) foglalja össze az amerikai típusú forgatókönyvírás kanonizált rendszerét:

Az összefoglaló értelmes és alapos, más kérdés, hogy sem mint filmkészítő sem mint filmnéző, sem mit oktató nem értek egyet egy olyan rendszerrel, amelynek a lényege az, hogy mind inkább uniformizált alkotásokat hozzon létre... nem érthetek ezzel egyet, minthogy ennek a törekvésnek a lényege a műalkotásokban megnyilvánuló és a műalkotásokat egyedivé tévő művészi individuum hatékonyságának lecsökkentése, kizárása, aminek következtében a filmipar (elnevezésének megfelelően) a termékgyártást tűzi ki célul maga elé és ezt a programot valósítja meg, megszüntetve a műalkotások létjogosultságát. A terméktől a vásárló kétségkívül egyformaságot vár el. Ez a termék megbízhatóságának a mércéje. Az ipari méretű profit termelésre berendezkedett filmipar pedig nem véletlenül nem tűri meg az egyéniség által létrahozott műalkotások szabályozatlanságban rejlő kockázatot.
Az összefoglaló nem tesz említést arról, hogy az abban vázoltak, milyen típusú filmek készítéséhez nyújthat segítséget. Az oldalon vázolt amerikai típusú forgatókönyvírás technikája ugyanis eleve csupán a műfaji filmek készítésben figyelembeveendő, azonban az összefoglalóban dominánsan megjelenő, a film egész elbeszélői szerkezetét egyre rövidebb szakaszokra bontó tipizálás és ezeket a rövidülő egységeket diktátumként meghatározó és kötelezően érvényesítendő dramaturgia valójában egy csapda, egy olyan, mindent egyformának látni akaró, és beazonosíthatóvá tenni kívánó mérce és mértékrendszer, amely valójában már műfaji filmek egymásra emlékeztető dramaturgiai fordulatokat tartalmazó szerkezetének kialakításában sem segíti a filmkészítőt, hanem sokkal inkább gátolja és gúzsba köti őt.
Természetesen én mindvégig az egyéniség védelmében az egyéni tehetségről beszélek.
Akiben persze nincs megfelelő kreatív tehetség, annak számára egy ilyen tipizáló rendszer látszólag segíthet kitölteni az egyes szakaszok határai közötti űrt. Az ilyen másoló iparosok számára az lenne a legjobb, a még hatékonyabb, ha öt perces, sőt, egy perces szakaszokra lehetne osztani egy film egész szerkezetét és meghatározni, hogy az egyes szakaszokon belül éppen milyen elvárásoknak kell a szerzőnek megfelelnie. Kétségkívül sokkal egyszerűbb egyperces szakaszokat kitölteni a megadott szempontok szerinti tartalommal, mint végiggondolni egy eredeti szerkezetet, amelyben természetesen érvényesülniük kell bizony szabályszerűségeknek. Kérdés persze, hogy mennyi és milyen szabályszerűség lehet ez?
A bigottá váló kánon legviccesebb fordulata, amikor arról szól az értekezés, hogy a forgatókönyvünket US letter méretben kell kinyomtatni. Ez már tényleg bosszantó, hiszen, mint tudjuk az Egyesült Államokban a US letter a szabvány papír méret, ezzel szemben Európában az A4-es a szabvány. Értem én, hogy egy oldalnak egy percnyi filmhosszt kell tartalmaznia, és akik ezt kiméricskélték, azok olyan amerikai tudós producerek voltak, akik a saját szabványaik szerinti méretben kapták a forgatókönyveket, De azért talán felismerhető lesz és marad a tehetség akkor is, ha kézírással gyűrött szalvétákra írja a gondolatait, és nem az ugyancsak kizárólagossá tett Courier betűtípussal (amely nosztalgikusan emlékeztet régi Courier írógépekre, amelyeken a 30-as 40-es években és később is jelentős filmek forgatókönyvei íródtak.
Bizonyára célszerű a US letter méret és a Courier betű használata, ha a nagyreményű szerző az amerikai filmpiac meghódítására készül, én azonban sokkal jobban bízom a szakmájukat éppen csak kóstolgató magyar producerek nyitottságában és kíváncsiságában, amellyel felfedezni vágynak az egyformaságon túli világ színes és változatos szépségét.
Az európai filmnek a saját hagyományait kellene ápolnia, azokat védenie, fejlesztenie és nem idegen szabványoknak engedelmeskednie.
Nézőként pedig azt várom el egy filmtől, hogy meglepjen a fordulataival, nem pedig azt, hogy a vetítés közben az órámra pillantgatva ellenőrizhessem milyen előre kiszámítható fordulat következik épp.

Üdv:
Janisch Attila

P.S.: Természetesen minden filmkészítőnek érdemes és kell is tanulmányoznia a különböző alkotói metódusokat és technikákat, de egyiket sem szabad kritikátlanul alkalmaznia. Ha nem így tesz, a forgatókönyve az irkafüzetének vonalai közé betűket rajzolni próbáló általános iskolai tanuló irományához lesz hasonló, csakhogy sajnos nem formáját, hanem tartalmát tekintve.

jótanácsokért, természetesen

Kösz az infokat!
A pannonscriptnek külön köszi a végén található jötanácsokért (pl. "Filmes körökben ne nagyon mesélgesd a sztoridat.", khm).

Egy másik honlap, szintén forgatókönyvírásról, magyarul!!!
www.pannonscript.site40.net

jó hír, frank, hogy ősszel végre magyarul is megjelenik az egri könyv - a magyar forgatókönyvírók egyesülete segítségével. majd megírom a részleteket, ha meglesznek.