sex hikaye

120 éve született Korda Sándor

A brit filmipar egyik meghatározó alakja volt a magyar származású rendező-producer

2013. szeptember 16. - filmhu
120 éve született Korda Sándor

Zseni, pénzügyi hazardőr, rendező és producer, a brit filmgyártás megalapítója, híres színészek barátja, világszép színésznők férje, az első filmrendező Sir. Százhúsz éve született Korda Sándor.

Az aranyember az egyetlen Korda Sándor Magyarországon készült alkotásai közül, amely vetíthető állapotban maradt fenn, a többi elveszett vagy megsemmisült. Az 1918-ban bemutatott némafilmben Beregi Oszkár alakította Tímár Mihályt, Tímeát Makkay Margit, a rendező a 25 éves Korda Sándor volt, aki ekkorra már megalapította a Corvin filmstúdiót, és legalább két tucat film volt a háta mögött.

Tulajdonképpen ő maga volt az aranyember, Kellnerék apa nélkül maradt legnagyobb fia, akit a Túrkeve melletti Pusztatúrpásztóról elindulva előbb Kecskemétre, majd Budapestre vetett el a sorsa. Még középiskolás, amikor lapokba kezd el írogatni (filmről is természetesen, sokat), és a Mester utcai kereskedelmi iskola jeligéjét felhasználva (Sursum Corda – Emeljük fel a szívünket) ekkor veszi fel a Korda nevet.

korda-husband 600
Korda rendezés közben

1914-től már rendez, első filmje A becsapott újságíró volt, ettől kezdve pedig film filmet követ. Korda előszeretettel vitt irodalmi vagy színpadi műveket vászonra, így a tízes években az ő nevéhez fűződik például A nagymama (Blaha Lujzával), a Szent Péter esernyője vagy a Gólyakalifa filmváltozata is. Utóbbi forgatókönyvét Karinthy Frigyes írta.

Magyarországi karrierje 1919-ben bicsaklik meg, a Tanácsköztársaság idején ugyanis direktóriumi tagként részt vesz a filmgyártás átszervezésében, később ezért menekülnie kell az országból. Egy bécsi és egy berlini kitérő után feleségével, a színésznő Corda Máriával az oldalán Hollywoodban próbál új életet kezdeni, az igazi nagy áttörést azonban nem itt, hanem Angliában éri el (az már csak magánéleti mellékszál, hogy közben a házassága is zátonyra fut a hangosfilm világában érvényesülni nem tudó Máriával).



Részlet Az aranyemberből


Alig egy évvel a megérkezése után Korda megalapítja a London Films Stúdiót, első filmje, a VIII. Henrik magánélete (1933) pedig minden várakozást felülmúlóan nagy sikert arat. A produkciót két Oscarra jelölték, amelyből a Henriket alakító Charles Laughton el is nyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó aranyszobrot. A filmben egyébként Merle Oberon alakította Boleyn Annát; néhány év múlva a szépséges színésznő lett a második Mrs. Korda.

A VIII. Henrik magánélete, a produkció kritikai és közönségsikere bebizonyította, hogy a brit filmnek igenis van létjogosultsága az amerikai produkciókkal szemben. Korda Sándor alig néhány év leforgása alatt a szigetország filmiparának megkerülhetetlen figurája lett, Denhamben pedig modern stúdiót épített ki. A maga köré gyűjtött tehetséges magyar szakemberek közül sokan (például Bíró Lajos dramaturg, Rózsa Miklós zeneszerző, Máthé Rudolf operatőr, Pressburger Imre forgatókönyvíró, Pallós István gyártásvezető) kulcsszerepet kaptak a Korda-filmekben, és az alkotásban fontos szerep jutott két fivérének, a rendező Zoltánnak és a festő-díszlettervező Vincének is.

 korda-welles-leigh-duvivier-karenina 600
Producerként Orson Welles-szel és Vivien Leigh-el az Anna Karenina forgatása közben


Rendezőként olyan sikeres filmek fűződtek még Korda Sándor nevéhez, mint a Rembrandt (1936) vagy a brit légierő háborús készülődéséről szóló The Lion Has Wings (1939). A második világháború kitörése miatt A bagdadi tolvajt már Hollywoodban kellett befejezni (a film 1941-ben a négy jelölésből három Oscart söpört be, ezek közül egyet Korda Vince vihetett haza a legjobb díszletért), az ezt követő néhány évben pedig olyan filmek megszületésénél bábáskodott, mint a Laurence Olivier és Vivien Leigh főszereplésével készült Lady Hamilton (1941) vagy A dzsungel könyve (1942), amelyet a Korda Zoltán rendezett.

Ugyanebben az évben egyébként az angol filmgyártás létrehozásáért tett szolgálataiért VI. György király lovaggá ütötte Korda Sándort. Ő volt a legelső a filmrendezők közül, akit ez a megtiszteltetés ért. 



VIII. Henrik magánélete

Faludy György Jegyzetek az esőerdőből című könyvében mesélte el, hogy a gyakran utazó Kordának alaposan megkeserítették az életét a hendoni repülőtér vámosai. „Ekkor történt, hogy VI. György lovaggá ütötte Kordát. A király nagyon szerette filmjeit nézni és a ceremónia után lunchre hívta Sir Alexandert. Kettesben elbeszélgettek, jót ittak és ettek. Végül az uralkodó megkérdezte Kordától: mit tehet érte? Bármely kívánságát szívesen teljesíti. A filmrendező elgondolkodott, majd elbeszélte őfelségének, mit rendeznek vele a repülőtéren és segítségét kérte. A király elszomorodott. ’A parlament, a bíróság és a fináncok fölé nem terjed ki hatalmam’ – állapította meg melankolikusan.”

Korda azonban nem csak a király jóindulatát tudhatta a magáénak: közeli barátja volt Winston Churchillnek, aki egyszer még forgatókönyvet is írt a London Filmsnek, igaz, film nem lett belőle. De barátai közé tartozott az író Graham Greene, a rendező-színész Orson Welles, valamint Vivien Leigh és Sir Laurence Olivier. Utóbbi rendezte azt az 1955-ös filmet is, a III. Richardot, amely Korda utolsó munkája volt. „Szelíd volt, de kemény. A művész és az üzletember keverékét rendkívüli virtuozitással személyesítette meg. Nagyszerű humora volt és csodálatos fantáziája” – mondta barátjáról Korda búcsúztatásán Olivier.

korda-pickford-laughton-lunch opt 600
Mary Pickford-dal Denham Film Studios menzáján ebédszünetben

A Pusztatúrpásztóról indult fiú, aki magabiztosan hódította meg a világot, és alapozta meg a brit filmgyártást, 1956 januárjában szívroham következtében halt meg, 62 éves volt. Itthon az etyeki filmstúdió viseli a nevét, a brit filmakadémia (BAFTA) pedig az év legjobb brit filmjének járó kitüntetést az ő nevét viselő díjjal jutalmazza.



Nézd meg a Korda filmek eredeti plakátjait!






nka emblema 2012