sex hikaye

A Dunaversitas mesterkurzusa

Szeptemberben iskolakezdés

2007. augusztus 16. - filmhu
A Dunaversitas mesterkurzusa
A Dunaversitas Egyesület egy éves mozgókép szerkesztő-rendezői mesterkurzust indít a 2007/2008 tanévben filmes, televíziós gyakorlattal rendelkező fiatalok számára. Az immár hetedik évfolyam is mozgóképes elméleti előadásokon és filmkészítési gyakorlaton vesz részt.

Az oktatás, valamint a filmkészítés költségeit az egyesület biztosítja, illetve a Duna Televízió és filmszakmai alapítványok támogatják.

A felvételt nyert hallgatók szeptembertől kezdődően havonta 3 napos foglalkozáson vesznek részt. Az elméleti előadások és filmelemzések általában (de nem kizárólag) az adott hét szerdai és csütörtöki napjain, a filmkészítés műhelyfoglalkozásai pénteki napokon lesznek. A műhelymunka során a részvevők filmterveinek részletes kidolgozása, a leforgatott majd összeállított anyagok véglegesítése történik.

Az előadásokat a résztvevők a Szent István Egyetem Televíziós Szakirány hallgatóival közösen látogatják. A mesterkurzus elvégzéséről, illetve a vizsgafilm elfogadásáról bizonyítványt kapnak. Az előadók a filmes szakma és a közélet jeles képviselői. Csoportvezető tanárok: Buglya Sándor, Horváth Z. Gergely, Lugossy László.

Jelentkezni 2007.szeptember 10-ig lehet az alábbi címen: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Vagy: Dunatáj Alapítvány H-1016 Budapest, Mészáros u. 48.

A jelentkező küldje el életrajzát, valamint egy kb. 15-20 perces, dokumentarista módszerrel megvalósítható film tervezetét (max. 3 gépelt oldal terjedelemben).

A filmterv címe: „Hétköznapi történet”

A címnek megfelelően ne valamely szenzációs, rendkívüli eseményt, - hanem egy személyesen megismert „hétköznapi” élményüket válasszák témának. A film egy elbeszélhető történet szerkezetére törekedjen, annak ellenére, hogy a feldolgozás módja nem lehet játékfilmes. Tartalmazhat interjút vagy riportot is, de a film nem állhat kizárólag ezekből.

A felvételi meghallgatás helyéről és időpontjáról írásban értesítik a jelentkezőket.

DUNAVERSITAS EGYESÜLET
Sára Sándor, elnök



Címkék

nevezz , nevezes



nka emblema 2012