A Filmvilág januári számának tartalmából
Guy Ritchie, Libanoni keringő, Tati, képernyőháború
BRIT NOIR és GUY RITCHIE
A bűnözők és banditák akkor kerülnek közel a néző szívéhez, amikor kollektívan szembekerül saját választott államapparátusa szigorító szabályaival: míg a diktatúra forradalmárokat teremt, a demokrácia gengsztereket termel ki. Hiába a nagy gazdasági válság nyomora, ha nincs alkoholtilalom, nincs Al Capone. Az angoloknál is a második világháborút követő fogyasztási korlátozás nyomán virágzott fel a gengszterfilm.
LIBANONI KERINGŐ
Ari Folman 1982-ben, alig húszévesen a libanoni háborúban katonáskodott. Bejrút elfoglalásakor szemtanúja volt, ahogy a keresztény falangisták vezérük, Basir Dzsemajel meggyilkolásáért bosszúból ártatlan palesztinok ezreit mészárolták le a szabrai és a satilai menekülttáborban, amit az izraeli hadsereg ölbe tett kézzel nézett a táborok falain túlról. A sokkoló emlékeket mélyen eltemette tudatalattijában.
TATI
Chaplin figuráját fenékberúgással vagy pofonokkal kergetik el, sőt maga fut meg bármelyik himbálózó léptű rendőr láttán. Keaton mindig végveszélybe kerül. Tati komikus hőse, Hulot úr– bár ez lehetetlennek látszik – még Busternál is naivabb: ő nem akarna menekülni, segíteni szeretné a buta világot – „kelekótya angyal”, mint André Bazin nevezte.
MOBILTÉVÉ, NETMOZI
Képek háborúja -- ötven évvel ezelőtt a mozi és a televízió harcát értették alatta. Ma, ha beütjük az internetes keresőbe a „screen” és „war” szavakat, hamar rájövünk, hogy a nézőkért folytatott versenyben már alig számolnak a stratégák a mozival. A képernyők háborúja ez, ahol a „big screen” nem a filmvásznat, hanem az óriás plazmatévét jelenti, és ahol a legkisebb versenytárs apró méretét mozgékonyságával ellensúlyozza.
