Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

A Kontroll sikere Cannes-ban

Pozitív külföldi kritikák


2004. május 17. - filmhu



A Kontroll sikere Cannes-ban
A sikeres vetítés mellett a Kontroll cannes-i szereplése kapcsán a Screendaily és a Hollywood Reporter is pozitív hangvételű kritikát közöl a filmről, de nem hallgatják el a hiányosságokat sem. Antal Nimród cannes-i élményeiről nyilatkozott a filmhunak.
 
 
 
 

Antal Nimród: "Cannes nagy flash"

Kérdésünkre Antal Nimród elmondta, hogy a francia közönség nagyon kedvesen fogadta a filmjét, a vetítés közbeni reakciókból majd az azt követő gratulációkból is ezt lehetett megállapítani. A Kontrollt szombaton vetítették a sajtónak, vasárnap pedig a nagyvetítésre került sor.

Több külföldi ország is érdeklődik a film iránt, egyelőre azonban korai lenne erről többet mondani, árulta el a rendező, aki egyébként igyekszik minél több filmet megnézni a fesztiválon. "Cannes nagy flash számomra, nem tudom mennyire a filmekről szól, de klassz és fura érzés itt lenni." Antal Nimród idáig egy francia filmet és Kusturica új munkáját nézte meg. Erről elmondta: az Underground és a Macska-jaj jobban tetszett neki, de ez a film is ugyanabban a szellemben fogant.    

A Screendaily a Kontroll-ról

A Screendaily szerint a kelet-európai filmek között csak elvétve látható energikusság jellemzi Antal Nimród első filmjét. Megemlítik azt a ritka eredményt, hogy mind látogatószámban, mind a kritikusok körében nagy sikert váltott ki Magyarországon a Kontroll, és egy rakás hazai díjat is besöpört.

"Sikeresen ötvözi az amerikai akciófilmek lendületességét a borongós-töprengős magyar lélek modorával", folytatódik az elemzés. "A Kontroll földalatti világának szereplőin keresztül a rendező gazdag képet fest a modern Magyarországról, rávilágítva az Unióhoz csatlakozó ország előtt és mögött álló problémákra."

A kritikus szerint ha a sokszálú cselekmény néhol nem mindig kelti is az eredetiség és elmélyültség érzetét, de mindig élettel teli és szórakoztató. Néhány karaktert, mint a Gyalogkakukk, a sorozatgyilkos Árnyék, vagy a mackójelmezben megjelenő Szofi, pedig képletszerűnek tart és konfliktusaikat kiszámíthatónak véli. De mégis, teszi hozzá a kritika - a gyors narrációnak köszönhetően is - elég érdekesek ahhoz a figurák, hogy fenntartsák a néző figyelmét. A Screendaily írása dicséri még a színészeket, a vágó Király István és az operatőr Pados Gyula munkáját is.

A Hollywood Reporter kritikája

A Hollywood Reporter "hiperkinetikus" mozinak nevezi a filmet. A kritikus szerint a Kontroll kihasználja az összes, metró világában fellelhető félelmet: a forgalmas vágányokat, a zörgő szerelvényeket, a szűk tereket, az éjszaka őrült és különc alakjait. 

"A Kontroll egyenetlen és nem letisztult alkotás, de vidám hangvétele és a szórakoztatásra irányuló tiszta szándéka mentén a néző elnézheti ingatag ritmusát és következetlenségeit", állítja a cikk.

A Hollywood Reporter is dicséri az éjszakai budapesti arcok megjelenítését a filmben, valamint kiemeli az üdítő Gyalogkakukk-üldöző jelenetet. Ugyancsak elismeréssel adózik a cikkíró a színészek előtt, különösen Mucsi Zoltán és Pindroch Csaba karakterét tartja rokonszenvesnek.

"A metró árnyékos, zajos és mocskos acélvilágát Antal Nimródnak Pados Gyula operatőr, Hujber Balázs díszlettervező, Király István vágó segítségével és Neo zenéjével sikerült eleven élettel megtöltenie."  

Ugyanakkor megemlíti a kritikus a film elején látható BKV-vezérigazgatós beköszönő-szöveget, mely után "a külföldi látogatók bizonyára inkább a taxizást fogják választani."

A Népszabadság értesülései szerint Cannes-ban "a szakmai közönség vastapssal fogadta a harmincegy éves Antal Nimród Kontroll című játékfilmjét, amelyet az Un Certain Regard szekcióba válogattak be. A jó hangulatú sajtóvetítésen mintegy kettőszáz újságíró volt kíváncsi a budapesti metróban játszódó, egyéni hangulatú thrillerre."




Címkék

hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |