sex hikaye

A Korda Stúdióban már forog a Hellboy 2

Június 8-án volt az első csapó

2007. június 12. - filmhu
A Korda Stúdióban már forog a Hellboy 2
„Action” hangzott el először 2007. június 8-án, pénteken reggel 10 óra 5 perckor a Korda Stúdióban, ezzel megkezdődött a Guillermo del Toro rendezésében készülő Hellboy 2 című Universal szuperprodukció forgatása – olvasható a Stúdió sajtóközleményében.

A Korda Stúdió I. ütemben felépült létesítményeinek határidő előtti átadásával, június 8-án kigyúltak a fények, elcsattant az első csapó és beindult a kamera a Stúdió és a Hellboy 2 első forgatási napján, a komplexum 2-es és 3-as ikerműtermeiben. A komplexum másik két műterme teljesen beépítve, valamint a stúdió kiszolgáló egységei: irodák, öltözők, műhelyek és raktárak is rajtra készen várták a forgatást.

A 72 millió dolláros költségvetésű filmalkotás a legdrágább produkció, amelyet Magyarországon eddig forgattak. A Hellboy 2 rendezője Guillermo del Toro, akit a magyar nézők a legutóbb 3 Oscar-díjat nyert alkotásáról, A faun labirintusá-ról is ismerhetnek, munkatársa ismét az Oscar-díjas operatőr, Guillermo Navarro. A második részben láthatjuk a már jól ismert szereplőket: Ron Pearlman-t Hellboy szerepében, Doug Jones-t, mint Abe Sapien-t, valamint Selma Blair-t, aki Liz Pearlman-t játsza a filmben. A Jackie Chan filmek forgatásairól ismert - Bradley James Allan által vezetett - kaszkadőrcsapat is szerepet kap a produkcióban. A kb. 350 fős nemzetközi stáb - jelentős számban magyar tagokkal - a Korda Stúdió területén és külső díszletekben 6 hónapot forgat Magyarországon.

Az első ütemben elkészült épületekben már forog a Hellboy 2

„Reméljük, hogy a Korda Stúdió megnyitása mérföldkő a magyar filmgyártás szempontjából is, és a jövőben Magyarország sűrűn látogatott célpontja lesz az európai és a tengeren túli alkotóknak. Mostantól - a Korda stúdió megnyitásával - a magyar filmipari szakemberek egyre több nemzetközi produkcióban kamatoztathatják tehetségüket.”, nyilatkozta Krisán László, vezérigazgató a pénteki forgatás megkezdéséről.



Címkék

hír



nka emblema 2012