sex hikaye

A Psychével folytatódik a Weöres-centenárium

Bódy klasszikusa az Urániában

2013. szeptember 18. - filmhu
A Psychével folytatódik a Weöres-centenárium

A Psyché című film díszvetítésével és összművészeti esttel folytatódik a Weöres Sándor költő, író születésének 100. évfordulója alkalmából megrendezett emlékév programsorozata.



A Bódy Gábor rendezte, Weöres Sándor műve alapján készült Psyché című film legteljesebb, háromrészes verziójának díszvetítése szeptember 21-én lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban – mondta el Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az esemény keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az 1980-ban készült film vetítése előtt Veiszer Alinda beszélget a film alkotóival, Cserhalmi György színművésszel, Csaplár Vilmos íróval, Vidovszky László zeneszerzővel a forgatásról, valamint Weöres Sándor szerepéről a rendhagyó alkotómunkában. B. Müller Magda standfotós rendezésében pedig a forgatáson készült fotókat bemutató kiállítás látható a helyszínen.

WS

A költő 12 szimfóniájára épülő, Egy Bárkában Weöres Sándorral című összművészeti emlékestet szeptember 28-án rendezik meg a Bárka Színházban. Az esten a Bárka színművészei, Gados Béla, Ilyés Róbert, Kardos Róbert, Parti Nóra, Szabó Emília, Varga Anikó és Seress Zoltán mellett Ladányi Andrea, Mispál Attila, Borlai Gergő, Gryllus Samu és a Hungarian Soundpainting Orchestra Zenekar, Bordos László Zsolt és Beck Zoli, valamint a 30Y zenekar lép fel.

Balatoni Monika emlékeztetett arra, hogy a KIM Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága egymillió forinttal járul hozzá Csöngén az új Weöres Sándor-szobor felállításához.

Az államtitkár elmondta: az emlékévhez kapcsolódó következő nagyobb vállalás a Steinert Ágota szerkesztésében Braille-írással megjelenő Weöres Sándor-kötet, amelyet a látássérültek nemzetközi napján, a Fehér bot napján mutatnak majd be októberben 15-én.

(MTI)






nka emblema 2012