Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

A Szupermosás nyerte a UPC-AXN Filmfesztivál fődíját


2007. szeptember 10. - filmhu



A Szupermosás nyerte a UPC-AXN Filmfesztivál fődíját
Gergely Zoltán nyerte Szupermosás című rövidfilmjével az első UPC-AXN Filmfesztivált, így ő viheti haza a 10.000 eurós fődíját, és utazhat Hollywoodba, a Sony stúdióiba. Komjáti Ferenc Találtfilm című alkotása lett a második, míg Kreiner Tamás: 15 perc hírnév című kisfilmje érdemelte a harmadik helyezést - derült ki a fesztivál péntek esti díjkiosztó gáláján.

A tavasszal kiírt pályázatra bárki beküldhette digitális formátumban készített, 1-7 perc közötti kisfilmjét. A pályázaton témabeli, vagy más tartalmi megkötés nem volt. A szervezők elsősorban lelkes, fiatal alkotók, de nem kizárólag szakmabeliek pályaműveit várták, hisz a pályázat egyik célja az volt, hogy bebizonyosodjék, a digitális kamerák és vágóprogramok korában ma már mindenkinek megvan a lehetősége, hogy filmben fejezze ki magát. Nem kell hozzá sok pénz, csak lelkesedés, elhatározás és egy jó ötlet.

A zsűri három tagja Andy Vajna producer, Török Ferenc, a Moszkva tér és a Szezon rendezője, valamint az immár Oscar-díjra benevezett Taxidermiaalkotója, Pálfi György voltak. „Nehéz menet volt a zsűrizés: rengeteg izgalmas ötlet, briliáns vizuális megoldás és persze nagyon váltakozó színvonalú pályamű érkezett. A rendezők formai kísérletező kedve és a producer történetközpontú gondolkodása közt a zsűriben is feszült némi ellentét, de a döntés végül is egyértelmű volt. Az a film nyert, amelyik legeredetibb módón, mégis hatásosan elkapott egy különös atmoszférát. A Szupermosás nem akart pár percben egy teljes játékfilmet elmesélni, viszont, amit vállalt azt hibátlanul teljesítette.” – nyilatkozta Török Ferenc.

A fő díjazott, Gergely Zoltán fiatal író és rendező, 2006-ban fejezte be a Színház és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakát, jelenleg diplomamunkáján dolgozik, forgatókönyveket, reklámokat ír és rendez.

A második helyezett, Komjáti Ferenc – aki egy HDV kamerát nyert - szintén szakmabeli, operatőr és vágó, míg a harmadik díjazott, Kreiner Tamás zeneszerző, sound designer. Az ő jutalma, hogy részt vehet egy filmes tanfolyamon az Analog Artists Filmakadémia felajánlásával és szervezésében. A zsűri kiemelt elismerésben részesítette Tárnok Gábor Üzenetek című alkotását.

A UPC-AXN FILMFESZTIVÁL kiírására 160 pályamű érkezett, melyek közül a legjobb 15 rövidfilm nemzetközi népszerűséget nyer, hisz október 1-jétől a csatorna nem csupán Magyarországon, de több közép-európai országban is műsorára tűzi őket.

A fesztivál kapcsán a közönség is nyerhet. Bárki véleményezheti ugyanis a legjobb kisfilmeket, hiszen szeptember 10-étől a www.upc-axnfilmfestival.hu illetve a www.videogizmo.hu oldalakon a kisfilmek megtekinthetőek. Aki szavaz, sorsoláson vesz részt, melynek keretében minden héten egy rendezői szék talál majd gazdára.

Az AXN tervezi, hogy hasonló rövidfilm-pályázatot jövőre is kiír, és nem csupán hazánkban, de a Közép-Európai régió más országaiban is.




Címkék

hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |