sex hikaye

A Tamara után jön a Fehér tenyér

Hajdu nyáron sem pihen

2003. július 15. - filmhu
Miközben az utolsó simitásokat végzi a Tamarán, Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című új filmjének előkészítésén dolgozik. A casting és a helyszínkeresés lezajlott, már csak a szükséges pénzre várnak. Nyaralás helyett pedig színdarabot próbálnak Debrecenben.
Az idei Szemlére várt Tamara című filmje a befejezés stádiumába jutott. A hangutómunkánál tartanak, ami bonyolult folyamatot jelent, hiszen a film Dolby Digital hangrendszerben kerül majd a mozikba, nyilatkozta a filmhunak Hajdu Szabolcs. Közben néhol még a képeken is csiszolnak, de augusztus közepére meglesz a végleges kópia. Hogy mikortól lesz látható a mozikban, még nem tudni, hiszen nem esett szó róla: senkinek sem mutatták meg a filmet, így a forgalmazók sem láthatták.

Hajdu új filmterve, a Fehér tenyér életrajzi mű lesz. A rendező tornász öccsének és kanadai tanítványának kapcsolatát mutatja be. Eredeti szereplőkkel forgatják majd Kanadában és Magyarországon, csak a gyerekszereplőknek tartanak castingot. A helyszínkeresés és a casting munkálatait már mindkét országban befejezték, a Katapult Film gyártásában készülő filmre azonban még nem szerezték meg a szükséges pénzt. Mivel sok jelenet télen játszódik, Hajdu szerint ideális lenne már ebben az évben elkezdeni a forgatást, amire sikeres pályázatok esetén van is esély.

A rendező Petőfi-tervéről elmondta, hogy a Meskó Zsolttal közösen felvetett filmötletet szeretné majd a jövőben megvalósítani, és úgy érzi, van mit hozzátennie a témához. A félig megírt forgatókönyv azonban jelenleg pihen: előbbi két filmje még túlságosan leköti Hajdu energiáit. 

Egy színházi előadás rendezése azonban - nyaralás helyett - még belefér a keretbe. Márkás remények címmel egy improvizációk során íródó 10 szereplős darabot próbálnak Debrecenben. Egy fiatal értelmiségi nő történetét dolgozzák fel, aki furcsa betegségben szenved: sejtjei 700-szor gyorsabban öregszenek a normálisnál. A premier szeptember-október táján várható a Millenárisban, illetve a marosvásárhelyi Ariel Színházban.

Címkék

hír



nka emblema 2012