sex hikaye

A tehetséghez méltó cannes-i szereplés

esélyes és fiatal versenyzők

2008. május 13. - filmhu
A tehetséghez méltó cannes-i szereplés
Az OKM 38 millió forinttal támogatja a cannes-i magyar delegációt: május 20-án nagyszabású fogadáson mutatkoznak be a fiatal magyar filmesek a Croisette-n, sőt Lajkó Félix koncert is lesz. 2008. május 14-én kezdődik a „fesztiválok fesztiválja”-ként számon tartott 61. Cannes-i Filmfesztivál.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezett sajtótájékoztatón Hiller István miniszter az Oktatási és Kulturális Minisztérium képviseletében elmondta: a magyar filmesek 61. Cannes-i Filmfesztiválon való jelenlétét 38 millió forinttal támogatja a Minisztérium. "Minden érdem az alkotóké", éppen ezért az OKM szeretné, ha a magyar filmesek a tehetségükhöz legmegfelelőbb és legméltóbb módon mutatkozhatnának be Cannes-ban. A rendelkezésre álló keretból május 20-án tartanak fogadást, Hiller két napot tölt a francia Riviérán. "Cannes önmagában egy mérce" - zárta beszédét a miniszter. 
 
Grunwalsky Ferenc, a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnöke hangsúlyozta: még soha nem volt példa arra, hogy a Cannes-i Fesztivál minden szekciójában van magyar esélyes és fiatal versenyző. "Ez egy nagyon hosszú fejlesztési folyamat vége, az MMK és az OKM a Filmtörvény segítségével egy olyan önfejlesztő rendszert alakított ki, amelynek eredményeképpen a művészi kifejezés lehetőségei gazdaságilag biztosítva vannak. Kiérleltük az Aranycsapatot, úgyhogy csak annyit tudok mondani: Hajrá!" - fogalmazott az MMK elnöke.

A sajtótájékoztatót celebráló Till Attila szerint Mundruczó Kornél cannes-i szereplése egy jól tapintható fejlődéstörténet lenyomata, hiszen a Mundruczó visszatérő vendég a Croisette-n, noha a hivatalos versenyprogramban még nem szerepelt munkája. "Bertók Lajos halála után nagyon sokan mellénk álltak, újra kellett csinálni az egész filmet. Egy életigenlőbb, radikálisabb film lett, hiszen az újrakezdés sosem lehet bátortalan" - fogalmazott a rendező. A torzóban maradt, Bertók főszereplésével készült anyagot animációval tervezik kiegészíteni. Petrányi Viktória producer a Proton Cinema képviseleétben hangsúlyozta, a Delta német-magyar koprodukcióban készült, és ez adta meg a munkájukhoz szükséges stabilitást. "Remélem a jövőben eggyel könnyebben jutunk majd munkához, és lehetőségünk lesz más alkotókkal is együttműködni."



Lajkó Félix 2008. május 13-án lett magyar állampolgár: így a palicsi hegedűművész immáron könnyebben tud Cannes-ba is utazni. "A filmszínészet semennyire sem izgat" - fogalmazott a Delta főszereplője, majd hozzátette: "remélem nem lesz túl sok újságíró Cannes-ban, mert azt nem kedvelem." Ezután már csak annyit árult el, hogy a május 20-i koncerten először önálló műsorral lép fel, majd egy dj-vel játszanak együtt. A női főszereplő, Tóth Orsi is sommásan fogalmazott cannes-i haute couture-je kapcsán: "adnak egy ruhát és majd azt felveszem."

Fontos visszajelzés

A 411-Z alkotója, Erdélyi Dániel szerint a beválogatás ténye az igazán nagy dolog, hiszen mindössze kilenc kisfilm verseng az Arany Pálmáért. "Ott már csak nüanszok döntik el, ki kapja a díjat, éppen milyen napja van a zsűritagoknak." A legendás Simó-osztályban végzett fiatal filmes reméli, hogy a cannes-i szereplés előrelendíti majd a hazai karrierjét is, és jobban megnyílnak előtte a hazai és a nemzetközi lehetőségek is. 
 
M. Tóth Géza, a Kritikusok Hete szekcióba meghívást kapott Ergo című animációs film rendezője elmondta, hogy az Oscar-jelölés óta tudja, hogyan lehet túlélni a nagy felhajtást, ezért ebből a szempontból fel van készülve Cannes-ra. A Kritikusok Hetébe való meghívást nagyon fontos visszajelzésnek tartja az Oscar-jelölt animációs rendező: "egy éven át össze vagy zárva az anyaggal, és már nem tudod, nem látod, hogy mennyit ér. Ezért fontos most ez a visszajelzés."



Fliegauf Benedek távollétében a Womb című produkciót Muhi András producer képviselte. "Nem égnek a telefonvonalak, de Cannes-ban mégis mindenkivel találkozom, aki fontos" - foglalta össze Muhi a fesztivál fontosságát. "Cannes-ban nagyon sok minden eldől, félév hazai íróasztali munkával egyenértékű ez a pár nap." A Womb című szerelmesfilm kapcsán az Inforg Stúdió képviseletében a producer elmondta: " a forgatókönyv készen van, és fantasztikusan jó." A koprodukciós háttér is összeállt, így a cannes-i szereplés valójában már presztízsértékű. "A fesztivál mutatott rá erre a könyvre: nekem ez kell." A 15 projekt meghívásos alapon került be idén is az Atelier-be: Fliegauf előző filmjét, a locarnói díjas Tejút-at látva hívták meg a szervezők Fliegauf Benedeket forgatókönyvével Cannes-ba. Muhi András zárásként ennyit mondott: "Ősszel forgatunk."

A European Film Promotion szervezésében létrejövő Producers on the Move idei magyar szereplője Hidasi Dalma, az Extreme Films vezetője, a cannes-i Filmvásáron bemutatkozó Mázli producere. "Petrányi Viktória három évvel ezelőtt vett részt a programon, idén pedig versenyben van a filmje. Remélem ez egyfajta törvényszerűség." Hidasi a produceri know-how csiszolása mellett elsősorban a kapcsolati tőke építését várja a cannes-i programtól. 

Végül a Kritikusok Hetének kísérőrendezvényén bemutatkozó Simonyi Balázs képviseletében Áprily Zoltán beszélt a Mandarin című kisfilmről, amely a Nisi Masa törökországi workshopján készült Orhan Pamuk művéből. A film érdekessége, hogy helyi szereplőkkel készült, ugyanabban a török-örmény határvárosban – Karsban -, amelyben az irodalmi mű is játszódik. "Mini DV kamerával, laptopon vágva, helyi színészek segítségével" - vázolta a gerillafilmezés lényegét a Nisi Masa magyarországi képviselője.

Idén is lesz Magyar Pavilon
  
Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a szervezet hatodik alkalommal nyitja meg a Magyar Pavilon kapuit a cannes-i seregszemlén, találkozási helyet biztosítva a magyar és a nemzetközi filmszakma számára. A legutóbbi Filmszemle látványtervezői díjával kitüntetett Hujber Balázs, valamint Czeizel Balázs grafikus tervezte a Magyar Pavilon különleges látványvilágát. A magyar filmek forgalmazási jogával rendelkező cégek – a Bunyik Entertainment, a The Coproduction Office, a HungariCom és a Trustnordisk - 11 magyar játékfilmet mutatnak be a fesztiválhoz kapcsolódó filmvásáron a külföldi filmvásárlóknak. A magyar forgalmazó cégek közül a HungariCom működtet önálló standot a filmvásáron. 
 
A cannes-i fesztivál különböző szekcióinak versenyébe az idén 96 ország által benevezett mintegy 1800 játékfilmből 54 kapott meghívást, ebből 19 versenyezhet az Arany Pálmáért. A rövidfilmek versenyébe 80 országból 2233 nevezés érkezett. A héttagú nemzetközi zsűri elnöke Sean Penn amerikai színész-rendező. A seregszemle fődíját május 25-én Robert de Niro fogja átnyújtani. A cannes-i fesztivál elmúlt hat évtizede alatt közel ötven különböző díjat kaptak magyar filmművészek, de az Arany Pálmát magyar játékfilm rendező még nem nyerte el.





nka emblema 2012