Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

A tizedes meg a többiekkel folytatódik a Hetvenkedő


2013. március 5. - filmhu



A tizedes meg a többiekkel folytatódik a Hetvenkedő

Az Odeon 2013-ban Hetvenkedő címmel hetven filmből álló magyar filmtörténeti vetítéssorozatot indított, ahol a közönség az elmúlt hetven év legkedveltebb alkotásait tekintheti meg.

A hetente háromszor jelentkező maratoni rendezvénysorozat 1942-től 2012-ig kronológiában haladva minden alkalommal a soron következő év legnézettebb játékfilmjét tűzi műsorra.


A vetítéseket hetente egyszer beszélgetések követik, ahol a nézők szakértők segítségével nyerhetnek betekintést az adott héten bemutatott filmtörténeti időszakba. Ezúttal azonban nem a filmkánoné a főszerep, hanem a közönségé, hiszen a programot nem a kritikai, filmtörténészi esztétikai szemlélet, hanem a közönségízlés alapján állítottuk össze.


A negyedik hét programja:

Március 4., 19.00
- Az aranyfej (1964, r.: Richard Thorpe, James Hill)
Stevenson, a híres angol bűnügyi szakértő családjával Magyarországra látogat. Míg a bűnügyi konferencián elnököl, hírhedt műkincsrablók ellopják Szent László aranyhermáját. A gyanú a Stevenson gyerekekre vetül. Hogy ártatlanságukat és nyomozói vénájukat bizonyítsák, felkutatják és kézre kerítik a tolvajokat.

hetvenkedok aranyfej 500



Március 6., 19.00
- A tizedes meg a többiek (1965, r.: Keleti Márton)
A II. világháború utolsó heteiben Molnár tizedes a zászlóalj gránátokba rejtett zsoldjával a maga részéről befejezettnek nyilvánítja a háborút. Egy, a pikírt inasra, Albertra bízott kastélyban talál menedéket, ahol már több sorstársa bujkál. Itt átveszi a parancsnokságot és kiosztja a feladatokat mindenkinek, a különféle lehetőségeket számbavéve. Ha kell, honvédek és átveszik a nyilasok által elfogott Szíjjártó munkaszolgálatost,ha kell szovjet katonát mentenek meg. Életveszélyes kalandok, bámulatos helyzetek, hiába kerülik a németeket és a szovjeteket is.



Március 7., 20.00
- Fény a redőny mögött (1966, r.: Nádasy László)
Diverzánsok a kempingfelszerelések gyárának álcázott hadianyagüzem megsemmisítésére készülnek. Ekkor kerül Torday Géza új mérnökként a céghez. Felbukkanása alaposan megzavarja a kialakult helyzetet, mivel Tóth, a gyár igazgatója árun alul értékesíti a termékeket Nyugaton. Magdával, régi szerelmével is felújítja a kapcsolatát Torday, miközben elhárítók és rendőrök próbálják leleplezni a nyugat megbízásából dolgozó kémek összeesküvését...

hetvenkedok feny a redony mogott 500


A vetítés után beszélhetés Schreiber András filmkritikussal.

Bővebb információ ITT és a filmtortenet.hu oldalon.




Címkék

filmtortenet , hetvenkedő , odeon , sorozat , hír , Fény a redőny mögött , A tizedes meg a többiek , Az aranyfej





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |