Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

A végéhez közeledik Szabó István új filmjének forgatása

Fél év múlva lehet a bemutató


2010. november 25. - filmhu



A végéhez közeledik Szabó István új filmjének forgatása

Szabó Magda egykori lakhelyéhez közel forgatja az Oscar-díjas Szabó István az írónő híres regényének, Az ajtónak a filmes adaptációját - tudatta az MTI. A forgatást a tervek szerint december közepén fejezik be, a rendező az MTI-nek elmondta: körülbelül fél év utómunka után következhet a bemutató.

 

A film pénzügyi hátterének megteremtése három évet vett igénybe, a német-magyar koprodukció teljes költségvetése eléri a hatmillió eurót (mintegy 1,65 milliárd forintot). A két főszerepet a Oscar-díjas brit Helen Mirren és a magyar közönség számára A mások élete vagy A Baader-Meinhof csoport című filmekből ismert német Martina Gedeck játssza. A film operatőre Ragályi Elemér.

A téli jelentekhez műhavat használnak, így a II. kerületi Lotz Károly utca fehérbe borult a forgatás idejére. A rendező a helyszínválasztásról azt mondta: azért döntött a Lotz Károly utcai ház mellett, mert a közelben lakott egykor Szabó Magda is. "Érdemes tudni, hogy Az ajtó félig-meddig önéletrajzi regény, nem véletlenül hívják az egyik főszereplőt Magdának, a férjét pedig Tibornak" - magyarázta, hozzátéve, hogy a regénybeli Emerenc két házzal arrébb lakott.




Címkék

hír , Szabó István , Szabó Magda , forgatás , koprodukció





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |