Alan Parker botránykönyve

Egy rendező odacsap

Dráma, komédia, thriller, musical

A legutóbbi Alan Parker-produkció nem egy film, hanem egy könyv, amely ügyes szatíra a filmkészítéssel járó őrületről. Megélhetésért írok és rendezek (Will Write and Direct for Food) szex-jelenettel kezdődik és ócsárló kritikusok kórusával ér véget. Eközben pedig kegyetlen producereket, haszonleső rendezőket és tetszelgő sztárokat láthatunk máglyán megégni.

Áttekintve Parker eddigi filmtermését, meglehetősen vegyes és furcsa mozikat találunk. A 61 éves angol rendező rövidfilmek és tévés alkotások után 1976-ban készítette el első egészestés moziját, a Bugsy Malone-t, egy gyerekekkel eljátszatott gengszterparódiát, amelyben nem gépfegyverek ropognak, hanem habcsók lövedékek záporoznak a szereplőkre, többek közt az ekkor 14 éves Jodie Fosterre. Két évvel később egy valós eseményt feldolgozó, játékfilm következett, az Éjféli expressz, amely Billy Hayes tapasztalatai alapján a törökországi börtönök embertelen világába vezet.

Gyerek gengszetr

A ’80-as években további két film elkészítése mellett 1982-ben került vászonra a Pink Floyd együttes zenéjére készült kultfilm, a The Wall. Majd a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének nagydíját elnyerő vietnami háborúellenes történet, a Madárka következett. Ebben az évtizedben még két másik figyelemre méltó darab került ki Parker kezei közül, az 1987-es Robert De Niro és Mickey Rourke főszereplésével a woodoo világába kalauzoló kultikus thriller, az Angyalszív, valamint az amerikai délen folytatott Ku Klux Klan-ellenes küzdelmeket bemutató Lángoló Mississippi, amely hat Oscar-jelölést kapott, de csak egyet nyert el a fényképezésért.

A ’90-es években továbbra is változatos témákhoz nyúlt a rendező, a súlyos társadalmi drámák és az Evita filmrevitele mellett ismét befért egy újabb vígjáték is (Angela's Ashes - 1999).

Ne húzd magad, küldj egy rajzot!

A filmkészítés mellett Alan Parker más műfajban mutatott tehetségét tárja a nyilvánosság elé a Megélhetésért írok és rendezek címmel nemrég megjelent könyv. Parker legfrissebb munkája válogatás a rendező rajzaiból, amelyeket az utóbbi húsz évben papírra vetett, és amelynek legtöbbjét a csalódás szülte. „Forgatás közben soha nem csináltam ilyesmit – magyarázta Parker, miközben kávéját szürcsölgette londoni produkciós irodájában. - A filmezés teljes koncentrációt követel, közben másra már nem tudod irányítani a figyelmed. Azonban elmegy egy-két év, amikor nem tudod végezni a munkád. Ez kevés szakmára jellemző. Amikor ezek az időszakok véget érnek, akkor elkezdek bosszankodni. Minden, amit ekkor csináltam abból állt, hogy ostoba megbeszéléseken ültem, és forgatókönyvekről beszélgettem, amelyekből soha sem lett film. Ilyenkor rajzokat készítek, hogy a bosszúságomat papíron éljem ki.”

A rajzok egy része saját szórakoztatásra készült: részben naplóként, részben pedig egyfajta megtisztulás miatt. Másokat a harag keltett életre, és Parker elküldte azoknak, akik méltatlanul bántak vele. „Felemelheted a telefonkagylót, és beleordíthatsz valakinek, vagy készíthetsz egy rajzot, és elküldheted. Van valami abban, amikor gyalázó levél vagy telefon helyett rajzot kapsz. Így időnként egy irodában járva meglátom a saját karikatúrám a falon, persze nem mindig, néha széttépik őket.”

Spielberg nem tud rajzolni

Kevin Space a David Gale forgatásakor

A leghíresebb darab a könyvben egy Merchant-Ivory-moziról készült alázás. Azonban Parker nemcsak a Hullámok hercege és a Szoba kilátással filmek rendező-producer párosának esett neki, hanem a könyv célkeresztbe vesz olyan szent teheneket is, mint Martin Scorsese, Jean-Luc Godard, vagy a „nagy fenevadak”, Harvey Weinstein és Jeffrey Katzenberg. A hollywoodi színésznők közül pedig ostoba tinilányként ábrázolja Cameron Diazt, aki az egyik rajzon egy kartondobozzal a fején igyekszik pattanásait eltakarni.

A legtöbb rendező egész jó rajzoló, ami a munkával jár - magyarázza Parker. Egy forgatáshoz vagy storyboardot kell készíteni, vagy a lefirkantott elképzelések egyből díszletté alakulnak. „Azonban sok rendező egyáltalán nem tud rajzolni, például Steven Spielberg, aki storyboardból dolgozik, amit valaki az ő instrukciói alapján készít neki. Scorsese pedig pálcikaemberkéiről ismert. Van egy kiállítás az Amerikai Filmintézetben, ahol egy üveg vitrinben két képkocka látható. Az elsőn két pálcikaember áll egymással szemben, a másodikon az egyik a földön fekszi. Ez a Dühöngő bika storyboardja! Wow, gyerünk, Marty!” - meséli ironikusan Parker.

A könyv ott fejezi be a rendező történetét, amikor 2004-ben kitöltötte ötéves elnöklését a Filmintézet (Film Council) élén. Mára éppen három év telt el azóta, hogy Parker leforgatta legutóbbi alkotását, a David Gale életé-t. Ideje nagy részében novellát ír, a Szivató csókja – The Sucker’s Kiss – címmel, továbbra is számos forgatókönyv-egyeztetésen vesz részt, és második feleségétől van egy kisbabája.

A hatvanegy éves rendező úgy érzi, már nincs benne ugyanaz a vágy a filmforgatás után, mint korábban. Továbbá, adódik a kérdés, hogy a Megélhetésért írok és rendezek című most megjelent könyvével vajon végleg felégette maga mögött a hidakat, és ezzel megfosztotta magát attól, hogy Hollywoodban ismét filmet forgasson?

„Amikor befejeztem a könyvet arra kértem David Puttnamet, hogy válasszon ki egy idézetet a borítóra. Azt mondtam neki: mit gondolsz, lehet, hogy néhány rajzzal egy kicsit messzire mentem? Azt felelte: Igen, de mindegy, mert úgysem akarsz megint dolgozni” - mondja mindezt Parker hangosan nevetve. Most legalább úgy tűnik, hogy elégedett az elért eredménnyel.