sex hikaye

Arany Béka Pados Gyulának

Camerimages 2005

2005. december 5. - filmhu
Arany Béka Pados Gyulának
December 4-én ért véget Lódz-ban a XIII. Camerimages Filmfesztivál: a mustra fődíját, az Arany Békát Pados Gyula kapta a Sorstalanság fényképezéséért. Lódz-ban született meg az operatőrök nyilatkozata az elvárt munkakörülményekről, amelyben a kinematográfusok a rendezőkkel és a producerekkel azonos jogokat követelnek maguknak.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

A zsűri Pados Gyula fődíját úgy indokolta, hogy "egyes képei már szinte ikonná váltak, mintha márványból készültek volna, számos közülük örökre az emlékezetünkben marad." Pados Gyula a díjat Koltai Lajos rendezőnek köszönte meg, hiszen, mint mondta "az ő vizuális érzékenysége nélkül lehetetlen lett volna így megcsinálni ezt a filmet."

Az Ezüst Békát Jens Fischer érdemelte ki a Queen of Sheba’s Pearls fényképezéséért, mert az angol mozi hagyományait egyedülálló módon használta fel. A Bronz Béka Louise Philippe Capelle-nek járt a Black Night különleges világítási technikáiért.

A mustrán életmű díjat kapott Tonino Delli Colli operatőr (poszthumusz), és egyedülálló vizualitásáért Jiri Menzel rendező. Három szinészt is elismerésben részesített a zsűri: Krzysztof Kieślowski’ díjat nyert Ralph Fiennes, valamint Camerimage különdíjat kapott Gustaw Holoubek és Val Kilmer.

A fesztivál ideje alatt született meg az operatőrök nyilatkozata a film- és televízióiparban elvárt munkakörülményekről, amelyben a kinematográfusok a rendezőkkel és a producerekkel azonos jogokat követelnek maguknak. A dekrétum szerint világszerte olyan szintre süllyedtek a mozgóképes produkciók által kínált munkafeltételek, hogy azonnali cselekvésre van szükség. Az operatőrök elítélik a szükségtelenül hosszú munkanapokat és a nem biztonságos munkaeszközöket, amelyek gyakran megsértik az érvényben lévő törvényeket is. Az operatőrök a nemzetközi szervezeteket is kérik, hogy segítsék munkájukat ezen kérdések megoldásában. 






nka emblema 2012