sex hikaye

Aranyszem Fesztivál díjkiosztó

Akik a legjobban "látnak"

2004. október 27. - filmhu
Aranyszem Fesztivál díjkiosztó
A Magyar Operatőrök Társaságának (HSC) idei seregszemléje, az Aranyszem Operatőr Fesztivál október 29-én, pénteken gálával egybekötött díjkiosztóval végtér. Novák Emil a társaság tagja telefoninterjúban elmondta, hogy  melyek voltak az idei szakmai rendezvény kiemelkedő eseményei és a HSC távlati céljai. Az operatőrök az idei seregszemléjük során egy, a külföldi mintát követő, a szakmát átfogó és bemutató rendezvényt kívántak létrehozni. Ennek eredményeként 15, köztük Az Év Operatőre, kategóriában osztottak ki díjakat a hazai kameramanok között.

„Az odaítélt díjak az új, külföldi mintát követő elbírálással jobban fogják tükrözni a valódi teljesítményt, mint korábban. Az előző évek gyakorlatától eltérően, amikor néhánytagú zsűri ízlése döntött, most a szakmát átfogó, pontrendszerre épülő módon folyt az értékelés” – mondta Novák Emil.

„További változás, hogy mostantól évente vagy kétévente rendeznénk meg az operatőrök versenyét. - tette hozzá Novák Emil. Ez függ persze az idei év tapasztalataitól és attól, hogy sikerül- e megfelelő támogatókat találni”

A HSC tagság célja, hogy seregszemléjük díjazott és nevezett alkotásait ne csak a szakma, hanem a közönség is lássa, illetve, hogy a jelenlegi oktatásban kapjon nagyobb szerepet a vizualitás és képkompozíció szerepe. Ezzel kapcsolatban már folynak a szakma és az oktatási tárca közti tárgyalások, amelyek arra is kitérnek, hogy az operatőri látásmód fontossága miként kerülhet a mozgókép- és médiaismeret tantárgy keretein belül a tizenévesek elé.

A pénteki Aranyszem Fesztivál díjkiosztó gálaestje a 18.00-kor kezdődik a  Mafilm III-as és IV-es műtermében. Az esemény jelentőségét emeli még, hogy ekkor köszöntik fel Illés György operatőrt 90. születésnapja alkalmából, valamint ekkor adják át Az Év Operatőre díjat is.


Az első Aranyszem Operatőrfesztivál versenykategóriáigban jelöltek:

1. Színház és Filmművészeti Egyetem
S/he Farkas Csaba
Revolver Romet Róbert
A vírus Herbai Máté,

2. Kísérleti és speciális
A 78-asÉ Szent Johannája Nagy András
Indecision Tóth Máté
Zöld Láng Matkócsik András

3. Dokumentumfilmek
Karing so me phirav Sára Balázs
Börtönfeleségek Bagi Ákos
Csendország Bálint Arthur,

4. Dramatizált Dokumentumfilmek
Szabó Lőrinc (Tálentum sorozat) Horváth Adrienne
Domingueando Jancsó Nyika
A Rénium expedíció Csincsi Zoltán,

5. Videoklipek
Nélküled Körtési Béla
Kalandor Máthé Tibor
Quimby. Tóth Zsolt

6. Zenés filmek
Pannonhalmi koncert Horváth Adrienne
Naplegenda Bélafalvy Balázs
Európakoncert 2001 Jancsó Nyika,

7. Kisjátékfilmek
Játszó gyerekek Tóth Zsolt
Páternoszter Fillenz Ádám
Gránátok Szaladják István,

8. Televíziós  TV sorozat
Lili Gurbán Miklós
Viharsarok Kiss Gábor
Na végre itt a nyár Halász Gábor,

9. Szórakoztató magazin
Sziveri János Vékás Péter
Budapest Rallye Kersák József

10. Hírmagazin
Formalin és cseresznyevirág Simon Zoltán
Bagaméri Eszter első filmes Csendes Csaba,
Palacsintás pap Réz Dániel

11. Természetfilmek
Elveszett kert Ágoston Gábor
Nagy Berek Mosonyi Szabolcs
Tekeres kút Szabados Tamás

12. Reklámfilmek
Volsfürsorge Nagy András
Vulcano Petrol Márk Iván
Looking for HÄNDEL Tóth Máté,

13. Játékfilmek
Kontroll Pados Gyula
Rózsadomb Máthé Tibor
Dealer Szatmári Péter,

14. Koprodukciós vagy nemzetközi játékfilmek
World Without Waves Pap Ferenc
Taking Sides Koltai Lajos
Hotel Splendide Pados Gyula

15. Az Év Operatőre






nka emblema 2012