Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Art mozik a daganatos betegekért

Pataki Ági önkéntes lett


2011. március 9. - filmhu



Art mozik a daganatos betegekért

A Művész, a Tabán, az Odeon és az Uránia vetíti Pernille Fisher Christensen: Egy család című Berlinale-díjnyertes filmjét. A mozik ezúttal – a régi időket felidézve – rövid kísérőfilmet is vetítenek, Távozóban címmel.

Pataki Ági producer szerint a hospice–t és annak szolgáltatásait ma már mindenkinek ismernie kell, főképp, ha rákbeteg van a családban. Az Egy család című dán játékfilm a maga művészi erejével, egy feszült, izgalmas történettel ábrázolja, miként kerül választás elé egy mai fiatal lány: elfoglalja-e álom-állását New Yorkban, ahová párjával költözne, vagy mondjon le róla, s maradjon otthon haldokló apja mellett. A film a súlyos döntés dilemmája mellett hitelesen mutatja be azt is, milyen korábban ismeretlen élményeket, érzelmeket, netán katarzist rejt mind a haldokló, mind az egész család számára, ha az utolsó napokat a szerettei körében töltheti.

A film előtt vetített rövid ismeretterjesztő dokumentumfilm, a Távozóban  a Magyar Hospice Alapítvány hiánypótló tevékenységét mutatja be. A filmben szerepel többek mellett Pataki Ági producer és Dobó Kata színésznő is, aki rendhagyó módon, mint a hospice önkéntese mutatkozott be.

csalad_500




Címkék

hospice , pataki ági , egy család





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |