sex hikaye

Baráth Katalin nyerte a BuFi forgatókönyvpályázatát

Taroltak a kommunista szuperhősök

2012. október 8. - Molnár Judit Anna
Baráth Katalin nyerte a BuFi forgatókönyvpályázatát

Taroltak a kommunista szuperhősök a Budapest Film Kft. által kiírt első forgatókönyvíró pályázat eredményhirdetésén. Az október 5-én megrendezett eseményen Leninland szuperhősein túl jelen voltak még: a graffiti őrült Új fiú, a kétes erkölcsű, de annál bevállalósabb Minta apa, valamit A társulat beépített pénzügyőrei.

 

A Budapest Film Kft. márciusban indította útjára tehetségkutató pályázatát, amelynek célja az új és merész, de nagyon is hazai vígjátékötletek felkutatása volt. Kreativitásból nem volt hiány, a közel nyolc hónapos pályázati időszak során a producerekből, mentorokból és forgalmazói szakemberekből álló zsűri három fordulón át követhette végig a fiatalok munkáit.

A Rózsavölgyi Szalonban megtartott díjátadón Jung Zsuzsanna, a Budapest film Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy számukra kiemelten fontos a jó magyar filmek létrejötte és annak forgalmazása. Nem titkolt céljuk, hogy ennek elősegítése érdekében írták ki a forgatókönyvíró pályázatukat.

bufi forg1 500
Jung Zsuzsanna, a Budapest Film Kft. ügyvezető igazgatója

 

A felhívásra hetvenhét treatment érkezett, amelyből tavasszal az első forduló alatt tizenkét filmötletet juttatott tovább a következő megmérettetésre. A fiatal alkotóknak a mentorokból (Lovas Balázs forgatókönyíró, Bodzsár Márk rendező, Kovács M. Andrással forgatókönyíró, rendező, Orosz Dénes rendező és Szajki Péter forgatókönyvíró, rendező), a producerekből (Bodzsár István, Neményi Ádám, Pataki Ágnes, Dér Tamás, Sas Tamás, Reich Péter, Köbli Norbert) és a Budapest Film csapatából (Jung Zsuzsa, Csurdi Gábor, Frei Tamás és Poós András) álló szakmai zsűri előtt kellett megvédeniük az alkotásaikat. Ezt követően a harmadik fordulóba a legjobb öt filmötlet jutott, amelyek írói a nyár folyamán a mentorok segítségével fejlesztették tovább a forgatókönyveket.

bufi forg2 500
Lovas Balázs mentor értékeli a mezőnyt

Lovas Balázs elmondta, hogy számára is élményekkel teli volt részt venni a versenyben, és úgy érzi, a pályázat el tudta érni a kitűzött célját, hiszen a tizenkét kiemelt alkotáson túl még majdnem harminc élvezetes pályamű érkezett a zsűri elé. A végső fordulóba bejutott öt könyvön túl, a szervezők két alkotásról is tudnak, amelyek felkeltették hazai producerek figyelmét. A forgatókönyíró hozzátette, hogy a versenyzőknek nem volt könnyű dolguk, hiszen csupán három hónapjuk volt arra, hogy a treatmentjeikből kész forgatókönyveket hozzanak létre.

bufi forg5 500

A győztesek és a mentorok


A végső megmérettetésnek ugyan öten futottak neki, végül azonban csak három és fél forgatókönyv győzedelmeskedett, hiszen egy pályamű végül nem készült el, egy pedig a javított treatment fázisába jutott el. Így a negyedik helyezett Barabás Dániel A társulat című treatmentje lett.  A harmadik helyezést Fekete Fruzsina és Horváth Áron Minta apa című munkája kapta, amelyből Lovas Balázs szerint a legpiacképesebb film készíthető majd el. A történet középpontjában egy harmicas nő áll, akinek egy vad osztálytalákozón az italába party-drogot kevertek. Kis idő múlva rájön, hogy gyereket vár, ám az apa nem lehet a férje. Így elindul, hogy megkeresse a születendő gyermeke valódi apját, akinek személye elvész a ködös este emlékei között.

bufi forg6 500

Fekete Fruzsina és Horváth Áron mentorukkal, Szajki Péterrel


A második díjat Hegedűs Georgina Új fiú című filmtervének ítélte oda a zsűri, amely Lovas Balázs szerint a mezőny legkiérleltebb és egyben legegységesebb munkája. Az ifjúsági dráma a graffitsek világába kalauzolja majd el a nézőt.

bufi forg7 500
Hegedűs Georgina mentorával, Orosz Dénessel


A verseny győztese a Szabados Igor "művésznéven" író Baráth Katalin Leninland című forgatókönyve lett, amely a zsűri szerint a verseny legeredetibb és legmerészebb ötletén alapul. A szuperhős paródia feltevése szerint a kommunista blokk is rendelkezett olyan szuperhősökkel, mint Superman, vagy Spiderman, ám ezek az alakok sok esetben teljesen használhatatlan képességekkel bírtak. A kiöregedett hősök 2012-ben megkeresik egymást és összefognak annak érdekében, hogy megalapítsák saját országukat, Leninlandet. Lovas Balázs elmondta, hogy nagyszerűnek tartja az ötletet, és úgy gondolja, Hollywoodban világsikerű filmet lehetne készíteni belőle. A Budapest Film Kft. a legjobbnak ítélt alkotást 500.000 forinttal honorálta.

bufi forg8 500

A verseny győztese mentorával, Lovas Balázzsal, Jung Zsuzsannával és Szajki Péterrel


Jung Zsuzsanna Lovas Balázsnak adta át mentori díjat, amellyel a forgatókönyvíró a Budapest Film Kft. összes filmbemutatóján részt vehet. Az esemény zárása képen a Momentán társult két tagja, Nemes Takách Kata és Tóth Barnabás olvasott fel részleteket a győztes pályamunkából. A társulat saját díjat adott át az öt utolsó fordulóba bejutott alkotónak, illetve a mentoroknak, akik részt vehetnek egyik HáziMozi című előadásukon.

bufi forg4 500

A Momentán Tárulat tagjai, Nemes Talách Kata és Tóth Barnabás


A Budapest Film Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kezdeményezés sikerességét bizonyítja, hogy produceri részről máris komoly érdeklődés tapasztalható. A tervek szerint a továbbiakban is folytatják a fiatalok felkutatását.





(3) 
Hozzászólások
3-1  /  3
2012. október 9. kedd, 11:47#2| f.r.a.n.k.

"A történet középpontjában egy harmicas nő áll, akinek egy vad osztálytalákozón az italába party-drogot kevertek. Kis idő múlva rájön, hogy gyereket vár, ám az apa nem lehet a férje. Így elindul, hogy megkeresse a születendő gyermeke valódi apját, akinek személye elvész a ködös este emlékei között."

 

ez TRAGÉDIA. arra mérget vehettek, h akivel ilyen megtörtént, az CSÚNYA véget ért.

 

mit mond a gyerekének? mit mond a szüleinek, a testvérének? mit mond a férjének?

 

az, aki elkábított nőket használ ki (nincs mit szépíteni, erőszakol meg), az milyen apa lesz? nagyon nagy baj van a fejekben Magyaroszágon...

2012. október 8. hétfő, 14:25#1| belacska

"merész vígjátékötletek"  --- hahahahahahahahahahahahahahah


nka emblema 2012