sex hikaye

Bemutatkozik Cserhalmi Sára "ügynökfilmje"

A 43. Magyar Filmszemlén

2012. január 28. - filmhu
Bemutatkozik Cserhalmi Sára

Két barát története a magyar közelmúlt egy mindmáig homályos és tisztázatlan fejezetének tükrében: ez Cserhalmi Sára első nagyjátékfilmje, a Drága besúgott barátaim, amelyet a 43. Magyar Filmszemlén láthat először a közönség - tudatta az MTI. (Fotó: MTI)

 

 

"Már a címe is sugallja, miről szól. Egy férfi elmegy a levéltárba és megtudja, hogy a legjobb barátja besúgta őt" - mondta el az MTI-nek a fiatal rendező. Kiemelte: filmen még nem foglalkoztak ezzel a témával, azzal, hogyan élhet ma egy volt besúgó, hogyan számol el magában azzal, amit tett és hogyan hat valakire az, hogy besúgták.

Megjegyezte, hogy a filmkészítés nagyon sokba kerül, ezért megpróbál olyan témákkal foglalkozni - és emellett a jövőben is ki akar tartani -, amelyekre van értelme elkölteni a pénzt, a Drága besúgott barátaim pedig ilyen volt számára.

Az alkotás eredetileg kisjátékfilmnek indult - "csak a kisjátékfilmes könyv volt meg" -, végül nagyjátékfilm lett belőle. "Úgy éreztük, nem lehet 25 percben elintézni, több időt érdemel" - mutatott rá. Cserhalmi Sára két éve dolgozik a filmen, amely diplomamunkája is egyben.

A napjaink Magyarországán játszódó alkotás főszerepeiben Cserhalmi György és Derzsi János látható. Előbbi a besúgott, utóbbi a besúgó. A fiatal rendező úgy fogalmazott, csodálatos élmény és megtiszteltetés volt ilyen nagy színészekkel dolgozni. "Édesapámat láthattam arról az oldaláról is, amelyet korábban nem ismerhettem. Nem úgy voltunk ott jelen, mint apa és lánya" - tette hozzá.

Hasonlóan csodálatos volt számára Derzsi Jánossal forgatni. "Nagy színész, ugyanazt mondhatom róla, mint apámról". A filmben játszik Keres Emil, akit az utóbbi időben ritkán lehetett filmen látni, valamint Benedek Miklós, Mácsai Pál, Schneider Zoltán és Györgyi Anna - fűzte hozzá.

 

cserhalmi_sara_500
(fotó: MTI - Kallos Bea)


A drága besúgott barátaim inkább a két főszereplő kapcsolatát helyezi előtérbe, a rendezőt elsősorban a két férfi barátságának története, kettejük kapcsolata érdekelte. Sokat konzultált Rainer M. János és Kenedi János történészekkel. "Átbeszéltük a forgatókönyvet, sok tanáccsal elláttak, technikai dolgokkal arról, hogyan zajlott mindez. Sok szempontból tudtak segíteni" - fejtette ki Cserhalmi Sára.

A film eddig állami támogatás nélkül készült. A szükséges összeg a Színház- és Filmművészeti Egyetem, két produceri iroda, a Pusztai Ferenc által vezetett KMH Film, az I'm Film (Márk Iván és Csernai Judit), valamint Rebekka Garrido co-producer, a berlini Post Republic munkatársa, illetve cégek jóvoltából gyűlt össze.

A mintegy 100 perces filmen jelenleg az utolsó simításokat végzik, az már biztos, hogy bemutatják a 43. Magyar Filmszemlén, de a hangkeverés még hátravan. "Ez nem a végleges munka, vannak még javítanivalók" - jegyezte meg a rendező. Ha minden jól megy, mozikba március végén kerül a Drága besúgott barátaim.

Cserhalmi Sára a február 2. és 5. közötti filmszemlével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a szakma "egyfelől a remény, másfelől a panasz napjait" éli. "Én nagyon örülök annak, hogy lesz szemle, mert így megnézhetjük egymás filmjeit. Annak is örülök, hogy nem lesz zsűri, nem versenyzünk, és inkább csak tájékoztató jelleggel vetítik a filmeket".

A filmgyártás jövőjéről szólva úgy vélekedett, hogy a lottóbevételekből származó források révén talán biztosított lesz az anyagi háttér. "Talán elindul valami ezután a nagyon hosszú leállás után. Én mindenesetre bizakodó vagyok" - mondta Cserhalmi Sára, aki rendezőként szívesen dolgozna koprodukcióban, de egyelőre minden munkát szeretne megragadni, ami adódik.

A fiatal rendező a filmművészeti egyetem mellett filozófia szakon is tanult, ami elmondása szerint alapvetően megváltoztatta gondolkozását. "Segített nekem abban, hogy jobban eligazodjak a világban".






nka emblema 2012