Benedek Albert: A kanadai márvány

1. jelenet
Panoráma. Buda látképe jelenik meg, mint egy égből fotózott képeslap. Majd a képeslap megelevenedik, és elindul. Leereszkedik, már nem látható az egész város, mert beért a házak közé, és ott bolying, mint valami labirintusban. Kiér egy hatalmas útra, amelynek mérete és az azon működő forgalom nem áll egyenes arányban egymással, alig lézeng ugyanis egy-két kóbor jármű a sávok között. Még mélyebbre bukunk, és szemünk megakad egy piros Volkswagenen, amolyan húsz éves forma. Én mondom, kukkantsunk be. Egy negyvenöt körüli férfi ül a kormány mögött, vagy inkább a kormányon fekszik, és erős húsz kilóméterperórás sebességgel halad a külső sávban, vizsgálva az utcai üzleteket. Közben időt szakít kis szenvedésre is.
- Na hol van már?…….. Jaj ne, ilyen hamar?. ……Ugye nincs parkolóhely, mondd, hogy nincs, és akkor hazamehetek nyugodtan……. Ó ne! - így kommunikálva saját magával beparkol autójával egy pontosan egy kisautónyi helyre.
Kiszáll, körbenéz kicsit kutakodva. Arra jön egy rendőr, ő egyből ráront:
- Jaj biztos úr, nem állok rossz helyen, monggya már, ugye szabálytalan, ahogy én itt megálltam, ugye el kellene szállítani a kocsit. Monggyamár!
A rend őre nem igazán érti, hogy miért szeretne a férfi megszabadulni autójától, elvégre az épeszű ember pont fordítva működik, mindent kitalál, csak hogy ne szakítsák el négykerekű szerelmétől. Némi haragra is gerjed, így reagálva a furcsa idegen mondataira:
- Velem asztán ne szórakázzon, mert könnyen visszaélek ám a hatalmammal, és nem hogy kocsi, de szabi sem lesz jövő ilyenkorig, bugris.
Emberünk már nem is figyeli, amit a rendőr mond, hanem határozatlanul ugyan, de továbbhalad, immáron közeledve a "cél" felé. Annyira azért nem megy könnyen a hely megközelítése, mintha lába ereje elhagyná, arcán verejték, és megintcsak ide-oda figyel, mintha valakit keresne. Közben odaér egy irodának tűnő utcára néző helyiség ajtajához. Amikor ránéz, ismét ideges kitörésben nyilvánítja ki éppen aktuális érzelmeit:
- Míjjaz hogy hatig vannak nyitva, hát még csak fél négy, hát hogy maradok én így le erről az…. erről az - dühödten rázza fejét- izéről?!
Ekkor mintha megörülne a felé tisztességesen bódult állapotban közeledő, kissé borostás, enyhe rosszindulattal gyanús külsejűnek nevezhető férfi jövetelének. Talán látja benne ezt a gonosz kinézetet, és ettől kedvet kapva, mint egy megváltóra úgy ront rá az időközben mellé érkező járókelőre, aki merev tekintettel próbálja fogni, amit ez mond.
- Ugye maga rabló, látom magán, hogy az, raboljon ki, vegye el a pénzem és akkor nem tudom föladni azt a hülye hirdetést, mert hát ahhoz pénz kell, és ha pedig nincs pénzem, mert maga rám rontott és elvette azt erőszakkal, talán még meg is vert, akkor én hiába mennék be, és akarnék föladni hirdetést a lakásom elcserélésére, amit amúgy is a feleségem akart annyira, mert ha ugye nincs pénz, nincs hirdetés. És ami a legjobb az egészben, nincs lelkifurdalás.
A járókelő úgy érzi, rögvest átlátja a helyzetet, és teljesen kompetensen (maga számára legalábbis) lelkesen, de okítóan reagál, mondandója végére pedig egyenesen a szétesés határára kerül:
- Figyejj haver tedd le, nem éri meg, izé…. ez még Csáth Gézát is kiütötte, pedig ő kész csávó volt, nagyon ott volt, de ez már neki is túljutott a tolarenciáján,jajaja…. Moss nézzél meg engem, én is pálya vagyok, röppálya haver röppálya, én veszem az adást, veszem, amit adnak érted, de te?! hahaRabojj ki ez jó! Te öregem kész vagy, kész vagy mint a mamut kettő, vazze! heeeee.
Hősünk (nevezzük nevén: Szirmai Sándor) mintha új erőre kapna ezektől a szavaktól, az elkeseredettség lassan átfordul magabiztossággá benne, persze mindez csak fokozatosan, de annál szembetűnőbb majd a végeredmény:
- Hogy kész lennék?! Igen, kész vagyok, kész férfi. Én döntök vagy mi! Hát már hogy a fenébe ne,….. azért ott még nem tartunk, hogy….. …. mijjaz hogy a nő mondja meg mit kell tenni, én meg csak hozom a pénzt, aztán meg hello hogy van ez? Elejét veszem ennek, én férfiból vagyok, és enyém a döntés. Már érzem is itt az ízét.
Ekkor egy járókelő hölgy elköveti azt a hibát, hogy egy fél pillanatnál tovább figyeli Sándort, aki addigra már teljesen beleéli magát a felsőbbrendű hím helyzetébe, és magáról megfeledkezve ennek erőteljesebb hangot is ad a következő "nagy szavak" által:
- Ne nézzél, feminista?! Engem nem kaptok ám el, oda költözöm, ahova én akarok és kész, és csak egyetlen ilyen hely létezik. Bizonyám!
Arcáról eltűnik minden gondterhelt vonás, csak egy hatalmas, levakarhatatlan mosoly marad, és a boldog ember elindul a hirdetőbe, újra működő lábain.

2. jelenet
Ha valaki igazán gyanús, akkor ez az utcán sétáló durván borostás, szakadt ruhájú középkorú férfi lesz az. Céltudatosan halad előre a nappali gyalogosforgalomban, miközben arcáról lesüt, hogy valami gyanús terven agyal éppen. Betér egy közepes méretű antikvitás üzletbe, ahol az üzletvezető nem igazán szívesen fogadja. Más vevő a boltban nem lévén, a tulaj, aki egyedül viszi a boltot, habozás nélkül állást foglal:
- Mondtam, hogy ne gyere ide többet, Béla! Elegem van abból, hogy az én boltomból lopod össze a lakásod bútorait. Távozz, kérlek, amíg jó kedvemben vagyok.
- Süket duma. Én nem lopok.- válaszol nyugodtan Béla, miközben egy antik hamutartót diszkréten zsebre tesz. - Igazából azért jöttem, mert……
Itt abbahagyja mondandóját, mert ahogy körbenéz a boltban, szeme megakad a bejárat mellett pihenő intarziás komódon.
- Te figyelj csak- vált témát- mi az a kép ott fenn a falon?- mutat rá rögtönözve az üzlet legtávolabb és legmagasabban elhelyezkedő festményére.- Megvenném- vágja rá.
- Megvennééééd? Most ugratsz, te még a levegőt sem veszed, hanem szerintem találtál valami balekot, akinek az oxigénjét lopod, és attól lélegzel. Munkád sincs, mióta megszülettél.
- Na. Ne idegesíts, van pénzem, szedd már le, hadd nézzem. Én kultúraember vagyok, ha nem tudnád. Gyerünk, nem szövegelsz, hanem fölmászol.
Az eladó enyhén meglepődik, -mi a fene, lehet, hogy tényleg megváltozott-gondolja. Hátat fordít, és elindul a létráért. Közben beszél a "vevőjéhez":
- Ez ám egy remekmű, szóval, ha meg is veszed, lehet, nem a legjobb a helyre kerül.
Béla ekkor már csak helyesel, nem figyel az eladó szavaira, csak arra, hogy az ne forduljon vissza, mert ő már a komóddal bíbelődik.
- A múlt héten kereteztettem a képet-, folyatja a kereskedő.
Béla már hátán a szekrénnyel elindul kifelé. A tulaj a létra tetején, most akasztja le a képet.
- Nem is értem, van egy kis pénzed, nem akarom tudni honnan, és egy festményt veszel belőle. Miért nem mész inkább kocsmába?
Béla kioson az üzletből, már amennyire egy szekrénnyel a háton osonni lehet.
- Na itt van, nézd, de aztán….- folytatná mondandóját a boltos, de megfordulva látja, hogy nincs ott senki, akihez beszélhetne, pláne nem Béla, a kép pedig ott figyel a kezében.
Béla összegörnyedve, hátán az új szerzeményével lassan halad az utcán, de úgy tűnik, nem küldte elég magasra a régiségkereskedőt az imént. Hatalmas lábdübörgésekkel egy eszelős közelít rohanva a tolvajhoz, kezében egy festményt lóbálva. Ezt Béla már csak akkor érzékeli igazán, mikor az már "testközeli helyzetére hivatkozva" leteríti őt.
- Mit képzelsz, te alávaló?! - kiabálja az antikvárius.
Megvárja, még az őt meglopó föltápászkodik, majd sípcsonton rúgja, mert igazából az erőszak világában nincs otthon és csak ennyi telik tőle.
- Minek nézel te engem?
Megint sípcsonton rúgja.
- Tolvaj!
Belerúg.
- Rabló!
Belerúg.
- Szemét gazember! Ha nem volt feleségeddel élnék, már rég a börtönben tespednél.
Eszméletlenül ingerült. Ekkor szembejön egy idősebb úr, belemerülve egy Expressz újságba, az üzletvezető pedig fogja, és kitépi az újságot annak kezéből, majd hozzávágja Bélához.
- Menj és inkább szerezz valami épeszű munkát, előttem meg ne mutatkozz egy ideig.
Az idős úrnak kicsit sem tetszik, hogy elvették tőle újságját:
- Na de kérem, micsoda eljárás ez? Az ember csak úgy békésen, gyanútlanul…
- Csönd legyen, öreg! Kérem, haladjon tovább!- ripakodik rá a tulaj.
- Na de ilyet.- zsörtölődik az idős úr, és továbbhalad, ahogy a parancs szólt.
A boltos odafordul Bélához, és még egyszer emlékezteti róla, hogy jó ideig nem szeretné, ha találkoznának. Béla fogja az újságot, és fölényes mosollyal távozik. Az üzletvezető pedig hátára veszi a komódot, és visszaindul boltjához.
3. jelenet
Szirmaiék otthona a hirdetés megjelenésének napján. Olga, az asszony most lép be a nappaliba az imént vásárolt Expresszel, és leül férjével szemben azzal a szándékkal, hogy végig nézze azokat a lakásokat, ahova szívesen menne. Sándor legkényelmesebb fotelében terpeszkedik, és úgy tesz, mintha olvasna, de igazából már azt figyeli, felesége miképpen reagál az általa megfogalmazott hirdetésre, ugyanis eddig még nem tájékoztatta kedvesét minden részletről evvel kapcsolatban. Pillanatonként a nőre néz, és levegőt sem véve összehúzza magát. Hol van már az a hímsoviniszta, aki beszól a nőknek? Itthon azért még mindig mások a viszonyok.
- Kicsit furcsállom, hogy még nem telefonált senki, hisz olyan szép ez a lakás. Valamit rosszul írtál talán, szívem?- kérdezi Olga férjétől, közben pedig a lakást figyeli elismerően.
- Ugyan már drágám, én csak azt írtam, amit…- Sándor most kénytelen kifújni a levegőt, majd elfordulva immáron halkabban folytatja- írtam.
Közben kíváncsian figyeli Olga arcát, és azt, mikor változik meg annak arca a hirdetésre rátalálva. Ez a pillanat pedig most érkezett el. Még mielőtt azonban ideje lenne rá Olgának, hogy kérdőre vonja férjét, az próbálja menteni helyzetét:
- Drágám, kérlek, ne szólj semmit, tudtad, hogy nem igazán szeretek változtatni, és csak is miattad tettem meg ezt is.
- Az örökös nosztalgiád miatt fogok megőrülni. Azt hittem elköltözünk végre. Egy kis izgalomra vágytam, már halálra unom az általános iskolai, meg gimis történeteidet, gondoltam, ha messzebb költözünk, ezeket a hülye sztoriaidat is itt hagyhatjuk, de azt hiszem, tévedtem.- kel ki magából Olga.
Mértéktelenül bedühödik férjére, és egy serleget kap le a szekrény tetejéről, hogy odavágja, mire a férj:
- Megvesztél, azt harmadikban nyertem.
Sándor föláll, kihúzza magát, és mintha eredményhirdetést közölne egy stadionban, meglehetős pátosszal így folytatja:
- Szirmai Sándor, csokievés késseeeeeel- fokozással teszi még izgalmasabbá a dolgot- villával, első helyezett!
Olga erre már csak legyint, helyzetét lehetetlennek érezve lerakja a kupát, és még egyszer utoljára rátér a költözés témájára.
- Gondolj a költözés izgalmára, kiválasztani egy új helyet, amelyhez bizalommal vagyunk, hogy képesek lennénk ott leélni életünket. Eladni ezt a lakást egy olyan valakinek, aki aztán boldog lesz itt, meg aztán a dobozolások……
- Ja, a dobozolások, az aztán remek.
- Hát nálad még a dobozok is izgalmasabbak….. drágám- hányja Sándor szemére Olga.
- Igazán? Mért nem mentél hozzá akkor egyhez? Vagy tudod, mit egy csomagolópapírhoz, az legalább ad valami hangot, ha hozzáérsz?!- vág vissza az önérzetében megsértett férj.
Az asszony nem bírja tovább, hangos kiabálásban tör ki:
- EL AKAROK KÖLTÖZNI!
Ennyi elég Sándornak, ő is kiabálni kezd:
- El is fogsz költözni, és én is el fogok költözni, és ide fogunk költözni ebbe a lakásba, és megkapod a költözés illúzióját, végigszenvedem veled, és megmutatjuk a lakást a jentkezőknek, és mi is megnézzük a lakást, és megbeszéljük, van-e olyan jó hogy le tudjuk benne tölteni közös életünket, és dobozolni fogunk, és naponta csak két régi történetet fogok elmesélni, jó lesz így?
Olga nem szól semmit, mintha egy picit megijedt volna férjétől, akitől hasonló magatartást eddig csak igen ritkán tapasztalt, de emellett mintha cseppet meg is nyugtatta volna kedvese monológja.
- Apropó történetek, azt meséltem, amikor érettségin puskáztunk?- kérdezi Sándor derülten, mert megörült, hogy beugrott neki ez a kedves kis emlék.


4. jelenet
Béla, a tolvaj céltalanul sétál a körúton, amikor tudatosúl benne, hogy kezében ott az újság. Arcához emeli, fölnevet, majd dünnyög valamit:
- Ki a fenének kell állás?
Felületesen átlapozza, amíg szeme véletlenül megakad egy hirdetésen. Kicsit nehézkesen olvas, de megpróbálja hangosan értelmezni az írást:
- Jolió Cüri téri….. ez biztos cürihh, ki a franc akar olaszba költözni….ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, mi a rosseb az……..Sashegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Jolió cürihh.. már megin, mire ez a mánia.., lehet, hogy nem is külföld…… ötödik emeleti, két szobás, alkoholos, Sashegyre néző lakásra.
Béla egyből megérzi a lehetőséget az ajánlatban, erre neki amúgy is jó orra van. Egy kicsit azért kételkedik abban, hogy tényleg jól olvasta-e, és átfutja megint:
- Jolió…… ötödikemelet…… Sashegy……. kétszobás…… ráfizetéssel……….. ötödik….kétszoba……..Igen.! Bélukám itt a nagy lehetőség, gazdag vagy, csak föl kell hívnod, körbevezetni, és tied a della.- bíztatja magát a piti bűnöző. - Nyugalom, telefon.
Szétnéz, hol van nyilvános fülke, de mivel a közelben nem lát ilyet, elindul, és "véletlenül" nekiütközik egy járókelőnek, akit a sűrű bocsánatkérések közepette könnyedén megfoszt a mobiltelefon birtoklásának örömétől. Immáron az új szerzeménnyel föltárcsázza Szirmai, azaz a hirdetést feladó lakásának számát.
5. jelenet
Szirmai a nappali közepén áll, és telefonál, illetve most fejezi be a telefonbeszélgetést.
- Akkor várom uram, rendben.
Leteszi a telefont, majd lelkes hangon kiszól feleségének, aki erre bejön a konyhából, és kíváncsian figyeli, mivel szolgál férje.
- Képzeld szívem, van egy fickó, aki meg akarja nézni a lakást, elhívtam holnapra, nagyon rendes alaknak tűnt. Olyan lesz az egész, mint egy normális lakáscsere, szerződéssel, kézfogással, dobozolással.- számol be Sándor Olgának a nagyszerű fejleményekről.
- Te tudod, drágám de biztos jó ötlet ez?- kérdezi Olga kicsit elbizonytalanodva a korábbi események folytán.
- Most már ne visszakozz, miattad csínálom az egészet.-emeli fel hangját egy ici-picit a ház ura.
- Jól van, jól van, legyen, ahogy te akarod.- mondja Olga odabújva férjéhez. -Mit mondtál, mikorra is jön ez a pasi?

6. jelenet
Szirmaiék a nappaliban ülnek. Mindketten izgatottak már az új helyzet közeledtének tudatában.
- Már igazán itt lehetne.- töri meg Olga a csöndet, közben kezeit tördeli.
- Szívem, lesz időnk bőven.- nyugtatja férje.
Brrrr. Csengetnek.
- Látod, nem is kellett sürgetni.- folytatja.
Olga beengedi a vendéget, az bemegy a nappaliba, ahol már várja őt a házigazda.
- Örvendek uram.- köszönti Sándor a vendéget.
- Jó-jó napot kívánok. Jöttem a pénzért…öööööö a lakást megnézni. - válaszol Béla, és közben vizsgálja Szirmaiék otthonát.
Mélyen agyába vésődve ott a még az előszobában látott biedermeier kiskomód.
- Körbevezetném akkor, kedves…… mit is mondott, hogy hívják?-kérdezi Sándor az új vendéget.
- Még nem montam, izé- zavartan ide-oda tekint-,…….. özvegy Fekete vagyok.
Sándor úgy érzi, valami nincs rendben, rápillant a televízióra, ahol éppen egy gyilkos pókokról szóló műsort adnak, olyan pókokról, akik megeszik párjukat. Teljesen nem áll neki össze a kép, és csak ennyit mond:
- Sajnálom.
- Nem tesz semmit. Mongya, mindig rossz a lift, vagy…- próbál terelni Béla.
- Nem ez csak véletlen. Tudja, mi rontottuk el, hogy csak az igazán komoly érdeklődők jöjjenek, mer tudja. Aki képes öt emeletet megmászni, hogy megnézzen egy lakást, arra már tényleg lehet számítani.
- Értem.
- Csak vicceltem, ne vegyen komolyan, tudja szeretek bolondozni, régen is sokat bolondoztunk a fiúkkal még a gimnázium alatt. Volt egy alkalommal, hogy…
Ekkor a másik szobából beérkező Olga megszakítja Sándor emlékezéseit:
- Elég a nosztalgiából, szívem, Fekete urat biztosan jobban érdekli a lakás, mint a te régi kalandjaid.
Miközben ezeket a szavakat mondja, méltatlankodva néz föl a magasba.
- Igen, drágám, elnézést, belefeledkeztem. Lássuk csak uram, ez itt a nappali, huszonhat négyzetméter, keleti fekvésű, ahogy kora reggel besüt a nap, és szétszórja sugarait az üvegasztal felületén, tudja, az csodálatos. Jobbra ott a háló, ugyan nincs ablak, de a másik szoba szellős fekvése miatt itt is nagyon kellemes mindig a levegő.
- Az ágyat itt hagynánk, nagyon kényelmes.- teszi hozzá a feleség. -Itt található a konyha, nagyon praktikus beépített szekrénysorral, higgye el, van felesége?
- Nem, éppen most nincs.-mondja Béla, mintha ez tényleg kivételes eset lenne.
- Tudja, ez teljesen megkönnyíti a háziasszonyok életét. Drágám, vezesd tovább az urat, megnézem, mi van a vacsorával.- szól Olga, majd elhagyja a terepet
Szirmai tovább kíséri a vevőt, aki nagyon figyel, hogyha majd rákerül a sor, mindent helyesen mondjon.
- Ez itt a fürdőszoba. Hat éve újítottuk föl, mert beázott, a csempe, a padlózat eredeti carrarai márvány. Ez nagy büszkeségünk ám. Még egy gimnáziumbeli osztálytársammal hozattuk, aki ebben utazik Olaszországban.
- Biztos innen jön ez a cürihh- elmélkedik halkan Béla.
- Azt hiszem, elmondtam mindent, ja még megmutatnám a háló melletti szobát, meg a teraszt, azt főleg érdemes megnéznie, ilyen kilátásban nem mindennap lehet része az embernek.
Befordulnak a kisszobába, majd a teraszra térnek.
- Látja? A Sashegy! Hát nem eszményi? Drágám, gyere ki kérlek! - kiabál be a lakásba Sándor. - Megkérhetem, hogy most maga mutassa meg nekünk a lakást?
Pedig vevőnk már épp rá akart térni a hirdetés anyagi részére.
- Mondja Szirmai úr, mit gondol a ráfizetésről?- tesz egy kísérletet Béla, hátha megtudja, mennyire komoly az ügy.
- Arra még ráérünk, előbb kérem, vigyen körbe minket, és meséljen. - kéri őt Sándor.
- Ezek tényleg gyogyósok - szól félre a frissen kinevezett házigazda. Jól van, nézzék, ez itt az eszmei sashegy, szép. - kezdi a bemutatást.
- Látod szívem, milyen gyönyörű a táj. - ámul Sándor.
- Ez csodás, csodás. - erősíti meg az asszony.
Béla, a ház ura bevezeti őket a fedett lakásba, és folytatja a bemutatást.
- Nézzék a nappalit, keleties fekvésű, amikor a nap besüt, az üvegasztal világít. A hálóban kicsit fúj a szél, de nincs ablak, úgyhogy nem kell a megfázástól.
Béla nagyon magabiztos, egészen belefeledkezik a mesélésbe, még az sem riasztja vissza, hogy az érdeklődők némileg furcsán fogadják mondatait, mindamellett élvezik az új szerepben való tetszelgést.
- És ez itt a fürdő, öt éve újítottam föl, amikor nagyon el voltam ázva.
- Hat éve, uram hat éve- javítja ki suttogva Sándor, mintha cinkosok lennének.
- Tessék, ja szóval, hat éve, a föld pedig kanadai márvány, amit egy osztálytársamtól vettem. Szóval, mit szólnak a lakáshoz? - kérdezi tényleg kíváncsian, meg már szeretne rátérni a pénz témájára.
- Uram, nagyon tetszik a lakás. Mit szólsz, kedvesem?
- Le vagyok nyűgözve. Mennyit kellene ráfizetnünk?
Béla ugyan mostanáig ezt a kérdést várta, most azonban, hogy elhangzott, picit megijed. Csak félve mondja ki:
- Én kéccázezerre gondoltam, persze csak, ha önök is jónak látják.
Miután kimondja, dermedt csend, amelyet Sándor szakít meg:
- Részünkről rendben. Kérem, szóljon ide valamelyik nap. És megbeszéljük, mikor írjuk meg a szerződést.
Béla nem is tudja, mit szóljon örömében, csak ennyit mond:
- Hívom, most viszont mennem kell. Kitalálok egyedül is, menjenek csak ki a teraszra, élvezzék még ki az utolsó pillanatokat itt, aztán viszlátás.
- Rendben, Isten áldja. Szívem? - kérdezi Sándor, és karját feleségének nyújtja. Egybefonódva kimennek a teraszra, Béla pedig kifele menet még egyszer megcsodálja a múlt századi komódot.
A teraszon beszélgető házaspár nagy nevetésben tör ki.
- Ilyen fazont! Na, el akarsz még költözni drágám? Hozzam a dobozokat? - kérdi viccesen Sándor Olgát.
- Isten ments! Jó itt nekem veled. Ez a kókler meg várja a pénzét. Mit gondolsz, tényleg számít rá?
- Hát amilyen bolondok manapság szaladgálnak. Emlékszem a gimiben volt egy srác…
- Hagyd abba, inkább adj egy csókot, te kalandor.
Átölelik egymást, csókolóznak, majd közösen elmerengenek a látványban, ami a balkonról éri őket. A látvány aztán kitágul, míg végül elénk terül Buda madártávlati képe.

Vége

zárókép:
Béla megjelenik az utcán a frissen lopott komóddal az ölében. Elmosolyodik, és távozik.
Örkény István Apróhirdetés című novellájából készült filmszinopszis:

Történetünk alapja egy apróhirdetés, amelyet Somorjay Henrik úr ad föl. A hirdetés szövege szerint el akarja cserélni a lakását a sajátjára. Nem derül ki rögtön a csere tárgya, mert az úr, anélkül, hogy hangosan kimondaná, miről van szó, hosszasan szenved a hirdetőiroda egyik asztalánál, és a hirdetés megfogalmazásán töri a fejét. Annyi ideig "dolgozik" a művön, hogy közben egy fél tucat másik hirdetni vágyó írta le mellette a saját hirdetését. Főhősünk némelyikükkel szóba elegyedik, elmondja nekik, hogy lakását hirdeti meg cserére, de hogy nem szívesen válik meg otthonától, itt lakik születése óta, a feleségét is ide hozta lakni, itt volt a nászéjszakájuk. Minden bútort kifejezetten ehhez a lakáshoz vettek, még a ruháikat úgy vásárolták, hogy azok passzoljanak a tapétához. Csak mellékesen megjegyzi, hogy a toll, amivel most ír, még a nagyapjától van, és nagy kincs a számára. Az egyik mellette ülőnek föl is olvassa a kívánt szöveget, és akkor derül ki, hogy a lakás, amit felkínál cserére, és az, amire igénye lenne, egy és ugyanaz. Ez láthatóan nem zavarja a másikat, ő is elmondja, hogy igen, nehéz időket élünk, és neki is meg kell válnia az egyik nikkelbolhájától, mert nem bírja anyagilag az etetését. A hirdetőújságban pedig bármi megjelenhet, és ez a két hirdetés nem is tartozik a legkirívóbbak közé.
A történet másik szálában egy olyan férfi szerepel (Okosi Gyula), aki abból szerzi a javait, hogy a fentihez hasonló hirdetésekre jelentkezik, és kihasználja az azok adta lehetőségeket. Amikor megjelenik a színen, épp egy olyan emberrel cserélt, akinek egy új mosógép kellett sürgősen, cserébe egy autóért. Gyakori az ilyen jellegű ajánlat, és nincs benne semmi nagyvonalúság. Az emberek többsége számára így zajlik le egy csere. Ezekre a lehetőségekre csap le Okosi úr. Már az új autójában böngészi nagy vehemenciával az aznapi hirdetőújságot, és talál is benne magának valót. Egy házaspár megszabadulna örökölt biedermeier bútoraitól hely hiányában, cserébe az elszállításért, egy antikvitás pedig pont ilyen bútorokat szándékozik vásárolni. A fiatalembernek nincs más dolga, csak elhozni egyik helyről a régiségeket, és leszállítani a másikra. Attól nem kell félnie, hogy ezt a lehetőséget más is észreveszi. Itt az emberek nem akarnak direktbe jól járni, csak szükségleteiket akarják kellőképpen kielégíteni. Nem haszonelvűek, csak arra hajtanak, ami éppen kell nekik, és akár ingyen is megszabadulnak attól, amire nincs szükségük.
Somorjay hirdetésére jelentkezik egy-két személy, például egy fiatal nő, aki miközben körbesétál a lakásban és nézelődik, már ki is találja, melyik falakat fogja kiütni, és hogy szedi fel a parkettát, és rak padlószőnyeget a szobákba, hogy kényelmesebb körülmények között tarthassa a jóga-óráit. A házigazdát az infarktus kerülgeti, mi lesz az ő féltve őrzött kincseivel, ráadásul a nő nem is rendelkezik azzal a lakással, amelyik Henriknek kell. Idő előtt el kell hagynia a házat, csakúgy mit pár másik jelentkezőnek, akik vagy krshna-templomot akartak létesíteni a lakásban, vagy biliárd bajnokok esetén dákótárolónak akarták visszaminősíteni a beépített konyhabútort, az alkóvot pedig posztójavító helyiségnek.
A két szereplő akkor találkozik, amikor Okosi jelentkezik Somorjay hirdetésére. Mivel a hirdetés szövege szerint a saját lakására szeretné Henrik elcserélni lakását, Okosinak csak annyi a dolga, hogy körbe vezesse őt annak otthonában, és hogy megállapítsa, mennyi az a ráfizetett összeg, amennyiért hajlandó belemenni a cserébe. Vagyis, ha Somorjay úr fizet 2 000 000 forintot, akkor megkapja saját lakását a sajátjáért, és így mindketten boldogok lesznek. Somorjay mennyire ragaszkodó típus, és nagyon tart a változásoktól, de kisebb gondolkodás után belemegy a cserébe, hisz a lakás, amit Okosi kínál, teljesen megfelel az igényeinek, kivétel nélkül rendelkezik azokkal a paraméterekkel, amelyeket ő a hirdetésben lejegyzett. A 2 000 000 forintot ugyan egy picit sokkalja, de annyira tetszik neki a lakás, hogy belemegy az üzletbe. Megkötik az üzletet, Okosi elégedetten távozik, de azért még mindig kételkedik, hogy tényleg ilyen nagyszerű tettet vitt véghez, Somorjay Henrik pedig még boldogabb, hogy elcserélte a lakást, mégis benne maradt saját megszokott világában. Máig sem érti, hogy lehet ilyen tökéletes a világ.


A főszereplők jellemzése:
Somorjay úr egy hatvan év körüli férfi, nem gazdag, de jól él. Élete egy állandó környezetben zajlik születése óta, és ezt ő teljesen megszokta már. Hagyománytisztelő ember, talán az ipszilon miatt is, ami a neve végén szerepel. Nagyon ragaszkodik minden egyes dologhoz, ami az életéhez kötődik, legyen az tárgy (ruhák, dísztárgyak, bútorok, lakás), vagy élőlény (jelen esetben ember, mert szereplőnk soha nem került kapcsolatba az állatokkal, nem volt kutyája, macskája stb.). Ragaszkodása az őt körülölelő világhoz már szinte kényszeres, és zavart is okoz neki, ha nem látja maga körül a "hozzátartozó" tárgyakat, embereket, vagy ha egy új, szokatlan jelenség lép be az életébe. Ilyenkor kibillen lelki egyensúlyából, és kapaszkodókat keres a megszokott környezetben.
Másik szereplőnk Okosi úr, jóval fiatalabb. Nem igazán tudja rászánni magát a munkára, lusta dolgozni. Cserélgetésből él, mindig kis dolgot ad egy nagyért. Éjjel-nappal a hirdetési újságokat bújja, és rengeteg lehetőség adódik számára, ebből kifolyólag nagyon jól él. Elegánsan öltözködik, kifinomult a modora, mindenki szemében megbízhatónak tűnik, de az is, hiszen nem szélhámos, ő maga nem árul semmit önszántából, nem ajánl föl nemlétezőt megvételre, csak abba a cserébe megy bele, amit mások ajánlanak meg hirdetés formájában. Somorjay-tól való pénzszerzését sem fogja föl csalásnak, hiszen az írta le, hogy fizetne is akár a cseréért.
Somorjayné teljesen a férje ellentéte. Nyugtalan természet, a húszévesek energiájával ugrik neki az ügyeinek. Folyton változtatni akar, a lakást is ő akarja elcserélni. ő nem a saját lakására szeretné, ha elcserélnék, de mivel nagyon szereti férjét, és képes vele mindenben azonosulni, beleegyezik, sőt egyre jobban beleéli magát a helyzetbe.


Jelenetsor:

1. jelenet: Egy autó közeledik az utcában, majd megáll, egy úr (Somorjay Henrik) kiszáll belőle, és betér egy hirdetőirodába.
2. jelenet: A hirdető alkalmazottja helyreigazítja Somorjay-t. A hirdetőlap kitöltése. Beszélgetés egy másik úriemberrel, az iroda elhagyása.
3. jelenet: Egy fiatalember (Okosi Gyula) elcserél egy Hajdú mosógépet egy Opelra. Elhajt, majd az autóban újragondolja az eseményeket. A hirdetések böngészése. Az újabb lehetőség megragadása (elindulás a biedermeier bútorokért).
4. jelenet: A hirdetés megjelenésének napján Somorjay otthonában, feleségével. Beszélgetés a lakás elcseréléséről, és hogy milyen lesz az új lakás, ahova költöznek (pld. hogyan rendezik majd be).
5. jelenet: Egy Opel márkájú személygépkocsi, tetőcsomagtartóján antik biedermeier szekrénnyel majdnem elüt egy nőt. Ez a nő Somorjay-hoz megy lakásnézőbe. Az incidens pedig a környéken történik. (Egy pillanatra föltűnik az utcatábla)
6. jelenet: Somorjay otthona. A nő körbejár. Hangosan gondolkozik, feltárja ötleteit. Vita. Elküldik.
7. jelenet: Mások jönnek lakást nézni. őket is elküldik.
8. jelenet: Okosi megpillantja Somorjay hirdetését, és beugrik neki, hogy ma már járt azon a környéken (eset a nővel). Fölhívja Somorjay-t (a beszélgetést már nem halljuk).
9. jelenet: Okosi Somorjay-nál. Somorjay bemutatja a lakást. Okosi bemutatja a lakást (Néha hibázik, ilyenkor Somorjay kijavítja) Megkötik a cserét.
10. jelenet: Okosi az autóban, diadalittasan.
11. jelenet: Somorjay-ék otthon boldogan.

- Vége -


Egy kidolgozott jelenet:

1. jelenet.
Nagytotál: a levegőből átlóban látunk egy hatalmas körutat (utcát). Tavaszi délután, az út nagyságával nincs egyenes arányban a rajta lévő forgalom. Csak egy-két autó lézeng. A kamera elindul lefelé, és szép lassan ráközelít egy lassan pöfögő, felénk tartó régi típusú Vokswagenre. Az autó beparkol. Egy úr (Somorjay Henrik) kiszáll.
Közeli: leveszi sofőr-kesztyűjét(közeli a kezéről), fölrakja szakadt öreg nyúlszőr kalapját, amelyen egy jó ötcenti átmérőjű lyuk tátong. Valószínűleg égetés nyoma. Gondterhelt arccal néz előre.
-Édes istenem, miért kell ez nekem. Ilyen helyzetbe hozni engem- mondja félig szenvedő, félig ideges hangon.
A kamera 180°- t fordul, és közeliben látjuk a feliratot az úrral szemben lévő épület falán: Superpressz Hirdető.
Totál Somorjay-ról. Elindul, majd két lépés után megáll, habozik, megint megtesz egy lépést, megint megáll. Pedig a hirdető körülbelül 15 lépésnyire van a kocsijától, de mégsem képes megtenni az utat egykönnyen. Miközben totyorog, odalép hozzá egy elegáns középkorú férfi.
Félközeli: Végigméri, majd így szól:
- Kedves uram, hallgasson rám, hát milyen a kalapja, befúj rajta minden szél, meg fog fázni, aztán sírhat. Fogadja el az enyémet, ezt meg dobja el a rákba.
Nem szabadulok meg ettől soha, ez családi örökség, még a dédapám égette ki, mikor tíz évesen ki akarta próbálni a cigarettát, és közben kalapba volt. Az felnőttesebb, tudja- emlékszik vissza Somorjay, közben pedig a kalapot simogatva réved a távolba.
- Maga tudja. Na minden jót- így a férfi és tovább halad.
Henrik követi szemével, ahogy az elmegy, ránéz a kalapra, fölnéz a cégérre, majd elindul befelé a hirdetőbe.
Totál: A kamera mozdulatlan, Somorjay "távolodik".


Kormeghatározás, hangulat, rendezői koncepció:

Történetünk a jelenben játszódik, de nincs konkrét évszámhoz kötve. Hangulata könnyed, szereplőink nem áldozatai a kor, a politika, és egyéb "törvények" igazságtalanságainak. Nem megkeseredettek, meg van ugyan a maguk problémája, de nem rokkannak bele, az élet velejárójának tartják. Amolyan boldog béke-idők hangulat uralkodik az emberekben, és a közéletben. A világos színek, pasztellek jellemzőek a megjelenített helyszínekre. Modern közegben vagyunk, de mégis azt érezzük, mintha egy nemlétező múltbéli helyszínen tartózkodnánk. Az utcákon alig járnak autók, embereket is ritkán látni, akikkel pedig találkozunk, általában kedvesek (kivéve pld. a nőt, aki a hirdetésre jelentkezik). Az egész békés környezetet egy fiatalember borítja föl gyorsaságával, határozottságával, és avval, hogy másmilyen a gondolkodása, mint a többi embernek. ő az egyetlen ember, aki tudja, hogy egy doboz gyufa értéke nem egyezik meg egy uncia aranyéval. ő belsőleg és külsőleg is kirí az őt körülvevők közül. Ennek érzékeltetése nagyon fontos, ugyanúgy, mint Somorjay azon tulajdonságainak bemutatása, amely a kényszeres ragaszkodására utal, a változtatni nem akaró, folyton a múlttal példálózó emberre. Fontos, hogy teher neki a lakáscsere, mert ezzel is változtatni kell. Felesége viszont annál jobban örül a lehetőségnek.
A leglényegesebb pont maga a csere jelensége, hogy itt egy olyan lakáscseréről van szó, ami valójában értelmetlen. A történetben teljesen természetesnek kell beállítani ezt a cserét, egyedül Okosi az, aki lát benne valami furcsát,(amit ki is használ, meggazdagszik) de ezzel ő nem emelkedhet felül a többieken. Nem állítható be Somorjay Henrik a hülye szerepébe, mert nem az, számára, és mások számára is ennek a lakáscserének a gondolata tisztán racionális alapokon nyugszik. Abszolút egyenrangú felek Somorjay és Okosi, akik TÉNYLEG mindketten jól járnak a mű végén, és az a lényeg, hogy objektíven szemlélve is így lássuk. Le kell festeni a folyamatot, ahogy Somorjay-t felkavarja az elköltözés gondolata, és ahogy végül teljesen boldoggá válik. Visszatérve a csere abszurd voltára, a szereplők minden tekintetben úgy beszélnek róla, mint egy hagyományos adok-veszek szituációról.

A film hossza körülbelül 14-15 perc.