Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

BKF-es doksi nyert a Zsidó Filmfesztiválon

A Sárga csillagos kocsmák lett a legjobb kisfilm


2014. november 21. - filmhu



BKF-es doksi nyert a Zsidó Filmfesztiválon

A Zsidó Filmfesztivál kisfilmes pályázatán Konkol Máté BKF-es filmes hallgató kapta a Cirkofilm díját, egy éves bérlet formájában. Sárga csillagos kocsmák című dokumentum-vizsgafilmjében olyan budapesti romkocsmák közönségét kérdezte, hogy tudják-e, hol isznak éppen, amiket 1944-ben megjelöltek.

 A rövid dokumentumfilmet első évének végén készítette egy, a Nagykörúttal és környékével kapcsolatos feladatra a főiskolás filmrendező, miután megfigyelte, hogy a bulinegyed és a csillagos házak térképe mennyi helyen fedi egymást. A tavaszi éjszakákban készített riportokból kiderülnek tudatosabb és ignoránsabb nézetek is, ahogy a sör és a fröccs mellől egy pillanatra kizökkentve megnyilvánulnak különböző emberek. A készítők érdekes tapasztalata volt, hogy egy hely a forgatás előtti egyeztetés során kifejezetten kérte, hogy ilyen témájú filmmel ne zavarják az odajárókat.

Június 21-én, a holokauszt-megemlékezések keretei között már került sor egy vetítésére, a vásznon legközelebb november 22-én szombaton, 16 órakor, a Művész mozi Bódy termében lesz látható a többi pályamunkával együtt, de a youtube-on is elérhető:




Címkék

bkf , zsifi , budapesti kommunikációs- és üzleti főiskola , sárga csillagos ház , konkol máté , dokumentumfilm , vizsgafilm , zsidó filmfesztivál , díj





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |