sex hikaye

Bombasiker Hrebejk új filmje

A Pupendo hatalmas bevétele 

2003. április 25. - filmhu
Jó esély van rá, hogy Jan Hrebejk új vígjátéka, a Pupendo lesz minden idők legnagyobb bevételt hozó cseh filmje. A forgalmazó Falcon és a gyártó Total HelpArt egyetért abban, hogy a film nagyobb hasznot hozhat, mint az eddigi csúcstartó Jan Sverak rendezte Sötétkék égbolt. A Pupendot április 16-án mutatták be, azóta 346 ezren látták, és 37.7 millió cseh korona (közel 300 millió forint) bevételt hozott.
Az első héten a Pupendo 12 millió cseh koronát hozott, míg az eddigi rekorder Sötétkék égbolt bemutatásának hetében 11,7 milliót kaszált.

A keserű komédia a 80-as évek csehszlovák szoft-kommunizmusában játszódik, és a számadatok alapján arra lehet következtetni, hogy nagyon eltalálta a közönség ízlését. A film főszerepét az a Bolek Polivka játssza, aki többek között a Kuckókban és a Bolond és a királynő című Vera Chytilová filmben is szerepelt. Polivka egy prágai művészt alakít, akit politikai okokból mellőznek.

Nagy reményeket fűz a filmhez a nemzetközi forgalmazó Menemsha Films is. A filmmel foglalkozó Neil Friedman szerint a Pupendo elérheti a 2000-es Élet minden áron sikereit, mely szintén Hrebejk és Petr Jarchovsky forgatókönyvíró együttműködésének gyümölcse.

Az Élet minden áron cseh filmeknél szokatlanul nagy nemzetközi sikert ért el, 39 országban mutatták be, és azóta már több ország érdeklődni kezdett a Kuckók iránt is.

A mozijegyárak emelkedése miatt a Pupendo még akkor is lepipálhatja Sverak filmjét, ha a nézőszám tekintetében valamivel alul marad. Ugyanígy az infláció ‘segített’ annak idején a Sötétkék égboltnak, hogy a legnyereségesebb lehessen, ugyanis még 1,2 milliós nézőszámával sem tudott a legnézettebb filmmé válni, ezt a titulust 1996 óta tartja az Oscar-díjas Kolja, amit 1,3 millióan láttak Csehországban.

Címkék

hír



nka emblema 2012