Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Caton-Jones rendezi az Elemi ösztön 2-t

Ismét lecsap a jégvágó


2004. szeptember 10. - filmhu



Caton-Jones rendezi az Elemi ösztön 2-t

Hosszas huzavona után úgy tűnik, hogy mégis megvalósulhat az Elemi ösztön régóta tervezett folytatása. Számos név felmerülése után Andy Vajna és Mario Kassar producerek a skót Michael Caton-Jones-szal tárgyalnak az Elemi ösztön 2 megrendezéséről. Az 1992-es botránythriller második részében Michael Douglast fiatalabbra cserélik, de Sharon Stone természetesen marad és vetkőzik.

A hányatott sorsú folytatás forgatását még 2000-ben tervezték elindítani az eredeti csapattal, ám Paul Verhoeven rendező és Michael Douglas már az első rész munkálatai közben komoly ellentétbe keveredtek, így nem kívántak részt venni az új projektben. Eztán számos rendező neve fölmerült, többek közt David Cronenbergé és John McTiernané. Utóbbi azután hagyta ott a produkciót, hogy Stone bejelentette, nem hajlandó Benjamin Brattet elfogadni a férfi főszerepre.

Az Elemi ösztön 2 problémáinak sorában a legutóbbi annak a három évig tartó pernek a lezárása volt, mely Vajna és Kassar valamint Stone között zajlott, aki kijelentette, hogy a producerek az esetben is legalább 14 millió dollárt ígértek neki, ha a film nem készül el. Sharon Stone most készen áll, hogy megduplázza a férfilyuggató Catherine Tramell írónő filmvásznon töltött óráit. Az agyvérzésen túllévő 46 éves színésznő szerint nem kizárt, hogy az új részben is megválik ruháitól.

A kavarodást csak még teljesebbé teszi, hogy időközben gyártásba került a Risk Addiction című mozi az új-zélandi Lee Tamahori (Egykoron harcosok voltak, Mulholland, James Bond: Halj meg máskor!) rendezésében, amelynek forgatókönyve eredetileg az Elemi ösztön folytatásaként íródott. Végül azonban úgy döntöttek, hogy a férfi pszichiáter és a gyilkossággal gyanúsított nő szexuálisan fűtött története önálló film lesz, ezért a női főkarakter nevét is megváltoztatták Catherine Tramellről Elizabeth Cole-ra.

A most direktorként jelölt Michael Caton-Jonestól legutóbb a Robert De Niro és Frances McDormand főszereplésével készült Az igazság órájá-t (City by the Sea) láthattuk a magyar mozikban, emellett pedig olyan filmeket tett le az asztalra, mint A sakál, a Rob Roy és a DiCaprio-De Niro páros főszereplésével készült Ez a fiúk sorsa című kamaszdráma.




Címkék

elemi ösztön 2 , sharon stone , hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |