sex hikaye

Demófilmes fiatalok

Az MMK játékfilmes döntései 2009-2010

02 April, 2010 - filmhu
Demófilmes fiatalok

Száz millió gyártási támogatás Gothár Péternek, öt-ötmillió az elsőfilmes Ujj Mészáros Károlynak és Bodzsár Márknak. Utóbbi összeget az alkotók demófilm elkészítésére kapták -- a kuratórium a benyújtott mozgóképes anyag megtekintése után dönt a végleges gyártási támogatás összegéről. A döntés keretében összesen 465 millió forintot osztottak szét.

 



Március elején meghozta döntését a leköszönő MMKA kuratórium által felkért, Szilágyi Ákos vezette (s jelenlegi felállásában utoljára ülésezett) játékfilmes szakkollégium (tagok: Medvigy Gábor, Németh Gábor, Schubert Gusztáv, Varga Balázs). Pontosabban döntést a Grunwalsky Ferenc lemondása után Bod Péter Ákos vezetésével -- a december-januárban megválasztott új vezetés beiktatásáig ügyvezetőként működő -- nagykuratórium (tagok: Foktői János, Dr. Baán László, Dr. Benedek András, Dr. Bod Péter Ákos, Dr. Csányi Vilmos, Donáth László, Simó György) hozott a játékfilmes szakkollégium ajánlása alapján.

Míg a szakkollégium előre általuk meghatározott esztétikai értékszempontok szerint, pontozással rangsorolta a több mint nyolcvan beérkezett forgatókönyvet, a kuratórium a szakmai értékelés alapján, ám más szempontokat is figyelembe vett a végleges döntés meghozatalakor.
mmk_bodzsar
Bodzsár Márk (balra) a Levegőt venni forgatásán

A szakkollégium esztétikai szempontok és a forgatókönyvek szakmai színvonala alapján állította fel a sorrendet, és kizárólag a maximális pontszám 60 százalékát elérő filmterveket vette figyelembe. A végleges döntésben a kuratórium előtt a filmtervek a pénzügyi megvalósíthatósága, a költségvetés realitása, az esetleges támogatási szerződések és külső források megléte, koprodukciós beszállások volumene is számított. Ugyancsak számított a pályázók alkotói életútja, az elsőfilmesek felkarolása, és a műfaji sokszínűség (különös tekintettel a széles moziközönséget vonzó darabok) támogatása - olvasható a döntésekhez mellékelt indoklásban.

Az alkotói életút minden bizonnyal számottevő volt Gothár Péter  A bányamosodás című filmtervénél, a legmagasabb összeget, százmillió forintot ez a film vitte el. A filmtervről korábban már megírtuk, hogy egy Parti Nagy Lajos adaptáció: az események helyszíne egy valamikori bánya, ma elhagyott hegyvidéki ipartelep. A történet bizarr szerelmi háromszögre épül a rendszerváltást követő években, szereplői hegyi emberek, magányuk határozza meg egymáshoz, a világhoz való viszonyukat.

mmk_gothar
Gothár Péter Parti Nagy Lajost adaptálja

Szabó István is irodalmi alapanyagból dolgozik: Szabó Magda Az ajtó című regényét eddig 36 nyelvre fordították le. Legutóbbi értesüléseink szerint a film producerei Hábermann Jenő (Filmart Studios Kft.) és Sőth Sándor (Intuit Pictures), az executive producer pedig Marco Mehlitz (Lago Film) és Phil Hunt (Bankside Films). A film költségvetése az MMK, az NKA, az OKM, az MTFA, az MTV, a Media Plus, az Eurimages, a Concorde, a Filmstiftung NRW, a NRW Bank és Mitteldeutsche Medienforderung forrásaiból áll össze, a Közalapítvány a filmet most 50 millió forinttal támogatta. A film főszereplője az Oscar-díjas Helen Mirren lesz, ő alakítja majd Emerencet, a titokzatos bejárónőt. (Korábban Az ajtóról)

Az Amerikában élő Hules Endre kanadai-szlovén-magyar koprodukcióban készít filmet A halálba táncoltatott leány balladája alapján. A film operatőre az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos lesz, a zeneszerző Kiss Ferenc, a koreográfus Zsuráfszky Zoltán, és az alkotók tavaly még úgy nyilatkoztak, hogy szinte biztos Donald Sutherland játszik a filmben, László Zsolt és Melkvi Beáta mellett. A producerek Garami Gábor (Cinema-film Kft.) Michael Dobbin (Quiet Revolution) és Igor Pedicek (Casablanca Films) - az MMK a filmtervet 25 millió forint gyártási támogatásban részesítette, majd az Eurimages itélt meg 160 ezer eurós (cca. 40 millió forint) támogatást.

mmk_umkari
Ujj Mészáros Károly filmterve Cannes-ba megy

Az első nagyjátékfilmjével pályázó Ujj Mészáros Károly és Bodzsár Márk fejenként ötmillió forintot kapott egy úgynevezett demóanyag elkészítésére -- később ez alapján hoz majd végleges döntést a kuratórium a filmtervek gyártási támogatásáról. Ujj Mészáros Károly egyébként már készített egy demót (Megnézem!), amelyet csatolt is pályázati anyagához, A bányamosodás támogatásával megegyező összegre pályázó filmterv kedvező döntés esetén eredetileg idén ősszel tervezett forgatás így mindenképp csúszik, a koprodukciós partnerek bevonásának üteme miatt és egy leendő MMKA-támogatás elnyerésével legkorábban jövőre indulhat a másfél millió eurós büdzsével tervezett forgatás (a Cannes-i Atelier programba beválogatott Lizáról bővebben). Ugyancsak csúszik Bodzsár Márk debütfilmje, az Örök béke is, de ahogy azt a rendező a filmhunak elmondta, a döntésnek örül, a demóanyag elkészítésével lehetőséget kapott a filmterv előkészítéséhez. A rendező által fekete komédiaként definiált, éjszakai mentősök között játszódó Örök béke alacsony költségvetésű film lesz, 100-120 milliós büdzsével, az MMKA-tól 60 millió forintra számítanak.

mmk_matyassy
Mátyássy Áron Víkendjének forgatókönyve Hartley-Merillt nyert

Pont ennyit kapott a Mátyássy Áron rendezésében készülő Víkend -- a film producere, Fodor Gergely  elmondta, a film tervezett költségvetése hozzávetőlegesen 250 millió forint (a Hartley-Merillt nyert Víkendről bővebben). A Budapest Film Produkciós Kft. vezetője elmondta, a 60 millió forint MMK-pénzhez román koproduceri megállapodás is társul, de összegről még nem tudott beszámolni, valamint bízik egy esetleges német partner, illetve hazai kereskedelmi televízió megnyerésében is. Fodor ugyancsak kalkulál a húsz százalékos adókedvezménnyel és más, a produkciós iroda gyártásában készült alkotások után járó normatív támogatással, valamint a koprodukciós alap kedvező döntésével is.

A készülő filmekről folyamatosan beszámolunk.