Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Dunaversitas filmszakmai továbbképzés

Gyakorlattal rendelkező fiataloknak


2009. augusztus 19. - filmhu



Dunaversitas filmszakmai továbbképzés
A Dunaversitas Egyesület immár kilencedik alkalommal indítja el egy éves mozgókép szerkesztő-rendezői-operatőri mesterkurzusát. A 2009/2010-es tanév hallgatói – a korábbi évfolyamokhoz hasonlóan – mozgóképes elméleti előadásokon és filmkészítési gyakorlaton vesznek részt.

Az oktatás költségeit az egyesület biztosítja, illetve a Duna Televízió és filmszakmai alapítványok támogatják.

A felvételt nyert hallgatók 2009 szeptemberétől kezdődően havonta egy alkalommal háromnapos foglalkozáson vesznek részt. Az elméleti előadások és filmelemzések általában (de nem kizárólag) az adott hét szerdai és csütörtöki napján, a műhelyfoglalkozások pénteken lesznek. A műhelymunka során a részvevők filmterveinek részletes kidolgozása, a forgatás előkészítése, a felvett és összeállított anyagok véglegesítése történik.

Az előadásokat a résztvevők a Szent István Egyetem hallgatóival közösen látogatják. A mesterkurzus elvégzéséről, illetve a vizsgafilm elfogadásáról oklevelet kapnak.

Az előadók a szakma jeles képviselői (fotóművészek, operatőrök, rendezők, forgatókönyvírók, hangmérnökök, televíziós szerkesztők, filmesztéták).

A csoportvezető tanárok: dr. Buglya Sándor, dr. Horváth Z. Gergely, Lugossy László filmrendezők.

Jelentkezni 2009. augusztus 22-ig lehet.

E-mailben:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

postai úton:
Dunaversitas Egyesület H-1016 Budapest, Mészáros u. 48.

A jelentkező  küldje el szakmai életrajzát, valamint egy kb. 15-20 perces, dokumentarista módszerrel megvalósítható film tervezetét (max. 2 gépelt oldal terjedelemben).

A filmterv címe: „Hétköznapi történet”

A pályázó  a címnek megfelelően ne valamely szenzációs, rendkívüli eseményt, hanem egy személyesen megismert „hétköznapi” élményét válassza témának. A filmterv elbeszélhető történet szerkezetére törekedjen, annak ellenére, hogy a feldolgozás módja nem lehet játékfilmes. Tartalmazhat interjút vagy riportot is, de nem állhat kizárólag ezekből.

A felvételi szeptember elején lesz, pontos helyéről és időpontjáról írásban értesítik a jelentkezőket.




Címkék

dunaversitas , hétköznapi történet , szent istván egyetem , duna televízió , nevezz , nevezes





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |