Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Együtt nézik meg a Kivégzés-t

Tisztázott félreértés


2006. március 10. - filmhu



Együtt nézik meg a Kivégzés-t
Az ÉS egy múltheti, március 5-i számában megjelent írás szerint Bodor Ádám a filmhu egyik cikkére hivatkozva azzal vádolta a legutóbbi filmszemlén díjnyertes alkotás, a Kivégzés rendezőjét, hogy azt nyilatkozta, Bodor látta a forgatókönyvet, és tetszett is neki. Az író ugyanakkor azt állítja, hogy a forgatókönyvet nem olvasta. Buvári a filmhunak elmondta, a félreértést azóta már tisztázták.

„Az interjúban lehet, hogy ráhagytam ezt a fogalmazást a kérdezőre – nyilatkozta a rendező - számomra a lényeg az volt, hogy Bodor tudott a filmről, beszéltem neki róla, és szerződtek is a producerrel. Viszont nem dolgoztam vele együtt a Kivégzésen, mert erre vonatkozóan nem állapodunk meg. A felreértést megpróbáltam tisztázni, a mester azt mondta, hogy most rendben van így...”

Buvári a díjátadón is köszönetet mondott Bodornak, mert fontosnak tartotta az eseményen tiszteletét kifejezni.

A rendező a Szemle-premieren nem tudott részt venni, valamint a film az utolsó pillanatban érkezett a vágószobából, Bécsből, így senkit sem hívott a bemutatóra. Buvári elmondta, a stúdióval most szerveznek egy vetítést, amelyen Bodor Ádámmal együtt nézi meg a filmet.




Címkék

hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |