Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Elhunyt Gregor József

66 éves volt


2006. október 27. - filmhu



Elhunyt Gregor József
Hosszan tartó betegségben, 66 éves korában péntek délután elhunyt Gregor József, Kossuth-díjas operaénekes. A hazai énekesgárda egyik legnagyobb büszkesége Sarastrotól (A varázsfuvola) Szilágyi Mihályon keresztül (Hunyadi László) Basilioig (A sevillai borbély) az operatörténet minden fontosabb basszus szólóját elénekelte, utóbbi szerepét egy 1977-es, Szinetár Miklós rendezte tévéfilm is megörökítette. A tévéfilmek mellett filmezett is, feltűnt például Gothár Péter Tiszta Amerika című filmjében.

Gregor József állandó vendégénekese volt a Magyar Állami Operaháznak, s a nyolcvanas évektől kezdve nemzetközi karrierje is felívelt. Visszavonulását idén nyáron jelentette be.

Szülőhelyén, Rákosligeten 1999-ben Centenáriumi Emlékérmet vett át, 1995-ben Gárdony, 2001-ben pedig Budapest XVII. kerületének díszpolgára lett. Szeged városa 2001-ben Pro Urbe díjjal tüntette ki a világhírű művészt. Betegsége miatt 2006. október 22-én már nem tudta átvenni a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje Csillaggal kitüntetését.




Címkék

filmtörténet , hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |