Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Elindult a Sorstalanság forgatása

Áprilisig tart a menet


2003. december 15. - filmhu



Ma reggel elindult minden idők legdrágább magyar filmjének, a Sorstalanságnak a forgatása. A Koltai Lajos rendező vezette stáb hétfőn és kedden budapesti külsőkkel kezd, míg a hét hátralevő részében műtermi felvételek következnek a Róna utcai filmgyárban - tájékoztatta a filmhut Barbalics Péter producer. A gyártó Magic Media vezetője elmondta, hogy a decemberi egy hét csak bemelegítés a nagy menetre, hisz január 19-én kezd újra forogni a kamera, s ettől fogva egyhuzamban lenyomják a felvételeket április elejéig.
 
 
 
 
Digitális bombázás

A koratavaszi etapban Budapest mellett Dunaújvárosra, Paksra és Piliscsabára költözik a stáb, hogy végül az utolsó hetet Németországban zárják, ugyanis a koprodukciós német alapítvány csak úgy áldozott pénzt a filmre, ha annak egy részét az országon belül költik el. Barbalics ezt egyáltalán nem bánja, hisz a Drezda felé vezető úton a koncentrációs tábor felszabadítását követő menetelést fogják fölvenni, s ehhez szükségeltettek is az autentikus helyszínek.

"Magyar filmnek még nem volt ekkora díszlete" - mesélte a producer, hiszen Piliscsabán és Fóton egy teljes haláltábor mását építették föl barakkokkal, szögesdrótokkal és őrtornyokkal. Ugyanakkor szerencsésen sok eredeti helyszínt és utcákat sikerült találni a stábnak a magyar városokban is. Természetesen nem minden településrészletet tudnak egy az egyben korhűen felhasználni, ezért digitális trükkökkel fogják a hiányzó utcarészeket meghosszabbítani vagy épp a mai korra jellemző nyomokat eltüntetni. CGI effekteket azonban emellett is széles körben fognak alkalmazni, így tudják megoldani például az éjszakai bombázás jelenetét, illetve egy speciális, még kísérleti fázisban lévő eljárással próbálnak meg archív anyagokat a forgatási felvételekkel összevegyíteni. A trükköket a német partner Euroarts posztprodukciós cége fogja legyártani.

A forgatás áprilisi befejezését 2-3 hónapos vágási periódus követi Magyarországon, majd - szintén a koprodukciós pénzek miatt - Berlinben folytatódnak az utómunkák. Ennio Morricone a nyár végén érkezik Budapestre, hogy fölvegyék a film zenéjét, s ezt követhetik a hangi és a fent említett nagy igényű trükk utómunkák, a tervek szerint 2004 novemberi befejezéssel.

Nemzetközi csapat, magyar nyelv

A nagy vállalások a produkció más dimenzióit is jellemzik, hisz mintegy 80-100 fős magyar-német-angol stábot foglalkoztat a Sorstalanság, valamint kb. 150 színészt és 12 ezer statisztát. Az epizódszerepekben olyan ismert magyar színművészek tűnnek majd föl, mint Bán János, Haumann Péter, Schell Judit vagy épp Benedek Miklós. A 3 ezer jelentkezőből kiválasztott főszereplő fiú kilétét továbbra is titokban tartja a producer, s legalább a forgatás végéig szeretné az inkognitóját megőrizni a médiával szemben, hogy csak a színészi feladatára koncentrálhasson.

Nagy meglepetést keltett a szakmában, mikor bő egy hónappal ezelőtt publikussá vált, hogy a posztra várt nemzetközi tekintéllyel szemben a fiatal generációhoz tartozó Pados Gyulát választották a Sorstalanság operatőrévé, aki az Állítsátok meg Terézanyut! két forgatási szakasza közt veszi kézbe a kamerát. "Sutyi (Koltai Lajos) tökéletes partnernek érezte Gyulát, ugyanis olyan szakembert kellett találnunk, aki nemzetközileg talán még elismertebb, mint itthon, hisz már számos külföldi produkciót fényképezett, ugyanakkor a főszereplő fiú miatt alapvető szempont volt az is, hogy beszélje a magyar nyelvet" - indokolta a választást Barbalics Péter.

Az üvegzseb-módszer

A tavasszal még szeptemberre tervezett kezdést az Eurimages pénzek miatt kellett december közepére halasztani, ugyanis az összeurópai filmalap szabály szerint csak a forgatás megkezdése előtt ítélhet meg gyártási támogatatást, amit aztán a Sorstalanság a várakozásoknak megfelelően el is nyert. A december elején megszavazott 650 ezer euróval újabb leg-et döntött a produkció, hisz magyar film még sosem kapott ilyen összegű Eurimages pénzt. Ezzel állt össze a 9 millió 900 ezer eurós összköltségvetés. A Sorstalanság büdzséjének egyharmadát a magyar állam biztosítja, a fennmaradó részből 15 százalékot az angol Renegade Film és 20 százalékot a berlini székhelyű Euroarts fedez.

Barbalics korábban "üvegzsebű" produkcióként jellemezte a Sorstalanságot, hisz a szakmát érzékenyen érintő Hídembernél fordult elő, hogy ilyen mértékű szerepet vállalt az állam egy hazai filmben. Az esetleges ellenérzések eloszlatása végett a bevétel egy bizonyos összegét visszaforgatják majd a magyar filmgyártásba, másrészt, hogy minél tisztábban költődjön el ez a mintegy 2,6 milliárd forintot kitevő összeg, a produkció egy új módszert szeretne meghonosítani a hazai filmszakmában. Ez az ún. complition bond, azaz a befejezési garancia, amit a londoni Film Finance Ltd. vállalt. Ez Európában már elterjedt gyakorlat, és azt jelenti, hogy a társaság a film büdzséjének három százalékáért garantálja a produkció zökkenőmentes befejezését. Ez folyamatos kontrollt is jelent: ellenőrzik és átvilágítják a forgatási tervet, a költségvetést, de forgatás közben is figyelemmel kísérik, hogy minden a terv szerint halad-e.

Az ellenőrzés mellett egy sales agent-et is rendelnek a produkció mellé, aki a film nemzetközi forgalmazásáról gondoskodik majd, ill. a collection agent státuszát is bevezetik, akihez majd a bevételek folynak be központilag, s ő osztja azt el a koprodukciós felek közt a megfelelő százalékos arányban. A külföldi forgalmazást illetően egyelőre még a várható bevételek felbecslése zajlik, konkrét ajánlatok majd az első összevágott kópia megnézése után jöhetnek a nemzetközi forgalmazóktól. Az már biztos, hogy Magyarországon az InterCom viszi kiemelt kópiaszámmal a filmet a mozikba.

A kimerítő előkészítés után most jutott olyan szakaszba a produkció, hogy igazán törődni tudjanak a filmhonlappal. Barbalics Péter nem sokára ígérte a forgatási naplóval, werkriportokkal, fotókkal, archív anyagokkal és egyéb extrákkal dúsított www.sorstalansag.hu és www.fateless.com elindulását.

Természetesen egy ilyen téma esetén mindenki sok reményt fűz Kertész Imre Nobel-díjas regényének filmváltozatához a fesztiválszerepléseket illetően, ezzel szemben a producer visszafogottan nyilatkozik a jövővel kapcsolatban: "Nem leszek frusztrált, ha nem aratunk díjakat, de természetesen mindent megteszünk az ügy érdekében."


Címkék

hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |