sex hikaye

Erős program Thessalonikiben

Jancsó, Janisch és a feltörekvők

2004. november 26. - filmhu
Erős program Thessalonikiben
A Thessaloniki Nemzetközi Filmfesztivál az idén 45. alkalommal kerül megrendezése. A mustra mára az új- és feltörekvő filmkészítők első számú filmes eseményévé nőtte ki magát a Balkánon, továbbá a régió egyik legnagyobb filmfesztiválja lett. A nemzetközi versenyprogram mellett, versenyen kívül vetítenek görög filmeket, a régió filmjeit a Balkan Survey elnevezésű válogatásban mutatják be és sor kerül retrospektív vetítésekre valamint a szakma nagyjai előtti tisztelgésre is. A héttagú zsűri idei elnöke Jancsó Miklós, Janisch Attila Másnap című filmje pedig az új utakat kereső New Horizons szekcióba kapott meghívást.
 
 
 
 

Innovatív és független

1992 óta a fesztivál igyekszik a leginkább innovatív, független filmeket műsorára tűzni. A nemzetközi versenyprogramban új rendezők első- és második filmjei szerepelnek. A fesztivál fődíja az Arany Alexander 36700 euró készpénzzel jár, az Ezüst színű különdíjat elnyerő film rendezője 22000 eurót nyer, ezen kívül „Nagy Sándor” jár a legjobb rendezésért, forgatókönyvért, a legjobb színészi és színésznői alakításért, valamint a művészi teljesítményért.  Három díjat oszt ki a FIPRESCI, a Jameson szponzorálja a közönségdíjat és a Pán-hellén filmkritikusok Szövetsége a PEKK, a görög program legjobbját díjazza.

Az idei program 14 versenyfilmje még a kortárs filmművészet követői számára is többnyire ismeretlen rendezők munkáinak gyűjteménye. A török, francia, olasz, argentin, mexikói, bosnyák, izraeli, iráni, görög, algériai és uruguayi alkotások mindegyike alacsony költségvetésű független művészfilm, alkotóik karrierjét talán éppen az itt elnyert díjak indíthatják majd el.

Új horizontok

A Contemporary Masters és a New Horizons szekciókban aztán bőven akadnak nagy nevek is. Wong Kar-Wai-tól a 2046, Bergman új filmje a Saraband, Fridrik Thor Fridriksson (Ördögsziget) legújabb filmje a Niceland, Bahman Ghobadi Turtles can fly című alkotása, mely Irak amerikai megszállásának előestéjén játszódik egy kurdok lakta hegyi faluban, távol a világ zajától. A brit filmgyártás talán két legnagyobb új felfedezettje, a lengyel származású Pawel Pawlikowski (Last resort) a nagyon komoly kritikai sikereket arató My summer of Love-val, míg Shane Meadows (Volt egyszer egy Közép-Anglia) Dead Man’s Shoes című legújabb filmjével van jelen a fesztiválon.

Kim Ki-duk: 3-iron
A nemrégiben meggyilkolt Theo van Gogh legutolsó Cool című dokumentum-játékfilmje öt emigráns sorsát követi nyomon, akik a bűnözés és nyomor alternatíváját keresik a mai Hollandiában. Bár 2004-es filmje a Samaritan Girl még el sem érte a magyar mozikat, Kim Ki-duk máris új filmmel kapott meghívást Thessalonikibe, melynek címe 3-iron. Todd Solondz (A boldogságtól ordítani, Helyzetek és gyakorlatok) három évnyi hallgatás után új filmmel jelentkezett, melynek címe Palindromes és egy 12 éves lány hányadtatásait meséli el, aki mindenképpen anya szeretne lenni. Ebben a a rangos mezőnyben vetítik Janisch Attila Másnapját is.

Külön szekciót kapott az új francia, és az új orosz filmművészet, továbbá Hirokazu Kore-Eda, Peter Greenaway, Götz Spielmann és Todd Verow. A díjak odaítéléséről héttagú zsűri dönt. Tagjai Jancsó Miklós mellett, Valerio Adami festő, az Egoyan filmek visszatérő színésznője Arsinée Khanjian, Yannis Bakoyannopoulos filmkritikus, Alexander Payne filmrendező (Schmidt története), akinek új Sideways című filmje a fesztivál programjában is szerepel, Donald Ramvaud producer (Központi pályaudvar, Isten városa), és Kent Jones filmkritikus.

1993 óta a fesztivál retrospektív soozattal tiszteleg néhány kiemelkedő alkotó, többek között Pedro Almodovar, Theo Angelopoulos, Bernardo Bertolucci, John Cassavetes, David Cronenberg, Atom Egoyan, Abbas Kiarostami, Krzysztof Kieslowksi, Ken Loach, Nanni Moretti, Arturo Ripstein és Jerzy Skolimowski életműve előtt. A fesztivál november 19-én kezdődött, és 28-ig, vasárnap estig tart, ekkor adják át a díjakat is. A zárófilm a House of the Flying Daggers lesz.






nka emblema 2012