sex hikaye

Festő a vásznon, gyilkos a házban

Stúdiókörkép: CameoFilm

2005. augusztus 3. - filmhu
Festő a vásznon, gyilkos a házban
Gulácsy Lajos festő életútját és elvarázsolt képi világát mutatja be Tóth Tamás új kosztümös filmjében, a költő Juhász Gyula barátságán keresztül, a rekonstruált századelőn. Készül a film látványterve, a forgatókönyvet Bereményi Géza írja. A reklámfilm világából dobbantó Herczeg Attila első játékfilmje pedig krimibe oltott vígjáték lesz. A remake címe: A gyilkos a házban van.

Az elmúlt év nem telt eseménytelenül a CameoFilm számára, hisz bemutatták a stúdió égisze alatt készült Mészáros Márta Temetetlen halott című Nagy Imre-filmjét, amely azóta is folyamatosan kapja a meghívásokat világ filmfesztiváljaira.

Egy kis ampullányi elixír
Rutkai - Nyolczas:
Fájdalom és Humorérzék


A stúdió vezetője, Csáky Attila producer biztosított anyagi hátteret Bereményi Géza Hóesés a Vízivárosban című tévéjátékához, valamint Rutkai Bori képző- és életművész
és a Buharovok mellől elszármazott Nyolczas István animációs kisfilmjéhez. Az egyperces Fájdalom és Humorérzéket a mozikban a Szezon kísérőfilmjeként vetítik.

Ami a jelenleg előkészületi stádiumban levő produkciókat illeti: Tóth Tamás új filmje Gulácsy Lajosról szól majd formabontó képi megvalósításban, a reklámfilmes és videoklip-készítői múlttal rendelkező Herczeg Attila pedig első nagyjátékfilmjének megrendezésére készül. Gödrös Frigyes frissen elkészült televíziós játékfilmjét augusztus 20-án mutatja be a Duna TV.

Kosztümös fantáziafilm komputergrafikával

Tóth Tamás: Na’Conxipán

A festő és a költő közös álomvilága
Tóth Tamás: Na' Conxipán (filmplakát)
A XX. század elején alkotó festőóriás, Gulácsy Lajos sajátos, szürreális álombirodalmáról, Na’Conxipánról készít filmet Tóth Tamás rendező. A produkció összköltségvetése 360 millió forint körül alakul, amelyből 50 millió forintot ítélt meg 2004-ben az MMK. A hiányzó összeghez még koprodukciós partnert keres a magyar gyártó cég, tárgyalások folynak lehetséges olasz partnerekkel – tájékoztatta a filmhut Csáky Attila.

A forgatás előre láthatóan 50 napig tart majd, a szereplőválasztásról folyik az alkotói diskurzus. A helyszínek Budapest mellett a festő életének más fontos állomáshelyei, Nagyvárad és Velence lesznek. Ami a műtermi jeleneteket illeti, kevésbé grandiózus, inkább visszafogott lesz a díszlet, vetített hátterek és komputer-animáció egészítik majd ki a látványvilágot. 

„Ennek a filmes kísérletnek, ami ötvözi a hagyományos képalkotást és az újfajta látványteremtést, a magyar festészet egyik kimagasló alakja, Gulácsy Lajos (1882-1932) az ihletője. – szól a rendezői koncepció. - A művész sajátos figurális festészete, a puhaság, az édeskés harmónia, a fennkölt érzelmek birodalma - egyszerű, átlátható és térbeli formákká interpretálható. A vizuális effektek, a történet dramaturgiájának megfelelően, fokozatosan uralkodnak el a filmen és nem csak komputer-trükköket alkalmazunk, hanem a festő álomvilágából érkező, kosztümös fantáziafigurák is nagy szerepet kapnak. Kifejezetten az a cél, hogy egy formabontó "művész-filmet" készítsünk. Miközben száz évvel ezelőtt élt művészeket ábrázolunk, a legújabb művészeti technikákat felhasználva, a művészet lényegéről beszélünk.” Így látja a rendező, hogy ez aztán milyen sztorin keresztül valósul meg, az a forgatókönyvet jegyző Bereményi Gézán múlik.

Krimi a Boci, boci tarka szerzőjétől

Herczeg Attila: A gyilkos a házban van

A CameoFilm legújabb filmterve egy mai vígjáték, fergeteges társadalomszatíra, amellyel a nagyközönséget célozzák meg. „Közönségfilmet szeretnénk csinálni, el akarjuk érni a  kétszázezres nézőszámot.”- mondja Csáky.
A gyilkos a házban van low budget produkció, 100 milliós összköltséggel, amiből az összeg fele meg is van már. A másik felét szponzorok és az egyik kereskedelmi televízió bevonásával szedik össze.

Az eredeti történetet a szépemlékű kabarészerző és sanzoníró Csizmarek Mátyás írta, akinek a Boci, boci tarka kezdetű alapvetést köszönheti minden magyar kisgyerek. A sztoriból először Bán Róbert rendezett filmet 1970-ben. A legfontosabb szerepeket akkor Garas Dezső, Stanislaw Mikulski, Kiss Manyi, Márkus László, Feleki Kamill, Major Tamás, Kállai Ferenc, Huszti Péter és Zenthe Ferenc játszották, a film operatőre pedig Zsombolyai János volt.
Az új változat forgatókönyve jelenleg a fejlesztés, a mába való átültetés fázisában van. A történet egy helyszínen játszódik, egy luxuslakópark toronyházában. Az alaphelyzet a következő: meztelen női hullát talál a high-life krémje a liftben, és megkezdődik a hajsza a gyilkos után.

Készül a remake
Bán Róbert: A gyilkos a házban van (1970)
„Bravúros szereposztást tervezünk, leginkább a harmincas korosztályt szerepeltetjük majd, de természetesen lesznek negyvenes és idősebb karakterek is. Erőteljesen szatirikus hangvételű, társadalomkritikus alkotás lesz ez a mozi, amelyben persze egy közönségfilm ismérveinek megfelelően kötelezően megjelenik a szerelmi szál, és tanúi lehetünk némely figurák jellemfejlődésének is.” – vázolja a terveket a producer. A filmet a jövő évi Filmszemlén tervezik bemutatni.


A két előkészületi fázisban lévő produkció mellett a CameoFilm gyártásában készült el Gödrös Frigyes következő televíziós játékfilmje, a Történetek az elveszett birodalomból is, amelynek alapját Ajtony Árpád novellái nyújtják. A közel egyórás filmet augusztus 20-án, főműsoridőben mutatja be a Duna Tv.






nka emblema 2012