sex hikaye

Filmarchívumhoz kerülő alkotások

Átalakításra vár a Mokép

2006. augusztus 31. - filmhu
Filmarchívumhoz kerülő alkotások
Az államosított filmgyártásban készült magyar filmek sorsát készül megoldani az a végrehajtási rendelet, amely két és fél éves vita után tegnap, augusztus 30-án került a kormány asztalára – írja Népszabadság. Az intézkedés szerint a filmek a Nemzeti Filmarchívumhoz kerülnek.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

Lényegében már a 2004-es Filmtörvény is rendelkezett arról, hogy a 40-es évek végén újjáalakuló hazai filmgyártás rendszerváltásig ívelő időszakában elkészített darabjai nem kerülhetnek magánkézbe, állami tulajdonban maradnak, őrzésük, gondozásuk a Nemzeti Filmarchívum feladata lesz.

Ehhez első lépésben számba kellett venni az említett filmek értékét, és a hozzájuk fűződő tulajdonosi, valamint forgalmazási jogokat. Az egymilliárd forintra becsült filmvagyon jogai nagyrészt a Moképnál voltak, hiszen a rendszerváltás előtt az a cég volt az egyedüli hazai forgalmazó. Ugyanakkor az 1989 után született számos alkotás is állami stúdiókhoz kötődik. Ezek a cég a náluk lévő jogoknak köszönhetően bevételhez jutottak, és erről kell most nekik lemondaniuk, ha a rendeletet elfogadják. A tervezett intézkedés értelmében az érdekelt stúdiók rövid moratóriumot kapnak, amely szerint még élhetnek forgalmazási jogaikkal.

Ugyanakkor fontos feladat, hogy a Filmarchívumhoz kerülő közkincs mindenki számára hozzáférhető legyen, azt hazai és külföldi televíziók is vetíthessék, DVD-n vagy más hordozó eszközön is elérhető legyen, így a Filmarchívum nem válna másik monopolterjesztővé. A kormány által megvitatott rendelet azt is szabályozza, hogy pályáztatással miként szerezhetik meg a forgalmazási jogokat más filmes szervezetek.

A Nemzeti Filmarchívum igazgatója, Gyürey Vera érdeklődéssel várja a rendelet megjelenését, mert a legutolsó tervezetet, mint megjegyezte, nem ismeri. „A filmarchívumnak van terjesztési gyakorlata, hiszen a nálunk elhelyezett régebbi mozgóképeket eddig is forgalmaztuk” mondta az igazgató. Az új feladat többletmunkát ró az intézményre, amelyhez két új munkatárs és két számítógépes munkahely költségét kérték a tárcától, a végleges választ még nem ismerik, de a jelek szerint nem lesz kedvező. Ha nem kapnak többlettámogatást, belső átcsoportosításra lesz szükség. A Nemzeti Filmarchívum éves állami támogatása eddig is csak a béreket és a dologi kiadások egy részét fedezte. A többit, és főként a szakmai programot saját bevételeikből finanszírozzák. A tavalyi maradványképzési kötelezettség 23 millió forint volt, az ideiről még nem kaptak tájékoztatást

Az igazgató szerint a rendelet alapján akár már ősszel előkészítik a pályáztatást, és várhatóan október végére meg tudják hirdetni azt a tendert, amelyen a pályázók forgalmazási lehetőségekhez juthatnak.

A Moképnál levő filmvagyon átadása megrendítette a cég működését, amire hiteles, gazdaságilag megalapozott választ kell adni - mondja Erdélyi István, a nyáron megbízott új vezérigazgató, aki öt éve sikeresen irányítja a Magyar Filmlaboratóriumot. Mint megjegyzi, a korábban monopóliumot élvező Mokép másfél évtizede éles forgalmazói versenyben küzd a hazai piacon. Két éve 25 milliós veszteséggel zárt, tavaly a 700 milliós bevétel csaknem 10 százalékát tette ki a deficit, és az idei első fél évben már 31 milliós volt a veszteség, noha egész évre számítottak 29 millióra. Mostanában főként a DVD-forgalmazásban vétette észre magát a cég, és talán lennének lehetőségei a kialakuló online filmterjesztésben is. A hagyományos filmforgalmazást sikeresen csak jó szakmai partnerekkel együtt tudná elképzelni a megbízott vezető, aki szerint a Moképet mindenképpen át kell alakítani ahhoz is, hogy magánkézbe kerüljön. A jelenleg tulajdonos ÁPV Zrt., ahol év végéig fölkérték a vezetői poszt vállalására, novemberben vár tőle elképzelést arról, hogyan lehetne megtalálni a Mokép szerepét a filmszakma változó viszonyai között.






nka emblema 2012