sex hikaye

Filmes díjak Kínából és Erdélyből

Maruszki Balázs és Szemző Tibor díjai

2015. november 11. - filmhu
Filmes díjak Kínából és Erdélyből

A legjobb forgatókönyv Arany Panda díját vehette át Maruszki Balázs A rajzoló című filmért a Szecsuáni Nemzetközi Televíziós Fesztiválon. Marosvásárhelyen Szemző Tibor Vágy, hogy indiánok lehessünk – Franz Kafka utolsó szerelme című műve elnyerte a Román Művelődési Minisztérium díját.

Az író a kínai Csengtu városában tartott, magyar idő szerinti szombat délutáni díjátadón vehette át az elismerést. A rajzoló című tévéfilm az emberi emlékezetről, annak útvesztőiről szól. A főszereplő egy rendrőségi fantomképrajzoló férfi, aki megerőszakolt nők fájdalmas emlékeit hozza elő, miközben észrevétlenül magához a bűnhöz is egyre közelebb kerül.

A fesztiválon a legjobbak között szerepelt még a Kőmajmok háza című film is, amelyért Fonyó Gergelyt a legjobb rendező kategóriában jelölték. A most szombaton kapott díjról nyilatkozott a Médiatanács tagja, aki a Magyar Média Mecenatúra Program koordinátora, a film forgatókönyvírója, valamint a Kőmajmok háza c. film rendezője is.

dr. Kollarik Tamás úgy nyilatkozott: ,,Hatalmas öröm, nagy siker a magyar kultúrának és a filmes szakmának is, hogy a világ minden kontinensén a legrangosabb fesztiválokon is megmérettetnek a Médiatanács általa működtetett Magyar Média Mecenatúra Programban támogatott alkotások, és nem pusztán csak versenybe kerülnek, hanem rangos díjakra is méltóak.  A Médiatanács nagyon büszke a támogatás keretében készült alkotásokra és a filmkészítőkre egyaránt, valamint arra is, hogy a fesztiválszereplések mellett a díjak száma is folyamatosan nő, eddig már közel 280 fesztiválszerepléssel és több mint 90 díjjal büszkélkedhetünk. Gratulálunk az alkotóknak.

Maruszki Balázs szerint ,,Különleges esemény, ha egy magyar forgatókönyvíró díjat kaphat. Még most is hihetetlen érzés, hogy egy ilyen komoly nemzetközi elismerésben részesülök, a magyar közmédiának, a Médiatanácsnak és a Kinofilmnek köszönhetően."

rajzolo600

(Részlet Maruszki Balázs: A Rajzoló című filméből)

Fonyó Gergő pedig így beszélt a díjról: „Nagyon örülök a jelölésnek, és büszke vagyok rá, hogy a film a nemzetközi televíziózás élmezőnyében is megállja a helyét, amint az már a neves kanadai Banff World Media Festival-on történt jelölésből is kiderült, ahol szintén bejutott az 5 legjobb alkotás közé. Ezúton is köszönöm a Médiatanácsnak, hogy a Mecenatúra program keretében támogatta a film létrejöttét, és hogy az MTVA ilyen sikeresen fesztiváloztatja a filmet.

Nemcsak Kínában volt siker, hanem Marosvásárhelyen is, a 23. alkalommal megrendezett Alter-native Festen, ahol a Román Művelődési Minisztérium díját kapta Szemző Tibor: Vágy, hogy indiánok lehessünk – Franz Kafka utolsó szerelme című műve. Ezt a filmet is a Médiatanács Magyar Mecenatúra Program támogatta, nevezésében pedig az MTVA segédkezett.






nka emblema 2012