sex hikaye

Fődíjas Chicagóban a Kontroll

Antal Nimród Arany Hugót nyert

2004. október 19. - filmhu
Fődíjas Chicagóban a Kontroll
A 19 versenyfilm közül a Kontrollt találta a legjobbnak a patinás Chicagói Filmfesztivál hattagú zsűrije. Cannes, Koppenhága, Varsó, Aubagne, Palics, Szocsi és Bitola után most Észak-Amerikában eddigi legjelentősebb díját hódította el Antal Nimród filmje, mely a nemzetközi fogadtatás tekintetében jó úton halad a Hukkle sikerének megismétlése felé. A film eddig 26 nemzetközi fesztiválszereplésen van túl és összesen tizenegy díjat gyűjtött be, ehhez jön a Filmszemlén nyert további négy.

A Chicagói Filmfesztivál az Egyesült Államok legrégebbi filmes versenye, mely idén ünnepli 40. születésnapját. Bár a rendezvény hivatalosan csak október 21-én ér véget, a hagyomány szerint a díjakat néhány nappal korábban adják át, így a csütörtökig hátralévő időt pihenésre és a feltöltődésre fordíthatják a vendégek. A zsűri tagjai között volt Irene Bignardi, olasz filmkritikus, író, a Locarnói Filmfesztivál igazgatója, Izza Genini, marokkói születésű producer és filmrendező, a franciául beszélő afrikai országok kultúrájának nagy támogatója, Prekopp Gabriella, Balázs Béla-díjas dramaturg, Szabó István írói konzultánsa, Arturo Ripstein, mexikói filmrendező, Alexandra Stewart, a francia új-hullám filmek egyik legnépszerűbb színésznője, valamint John Russel Taylor film- és műkritikus, a Chicagói Filmfesztivál törzsvendége 1971 óta.

A zsűri indoklásában kiemelte azt az életerőt és tehetséget, amellyel a film egy kiábrándult, illúzióit vesztett generáció életérzését ábrázolja. „Hallucinációs, noir-szerű thriller, melyet nemsokára kultfilmként emlegetnek majd”, olvasható Antal Nimród filmjéről az ismertető a fesztivál honlapján, valamint az, hogy a Kontroll az idei év egyik legnagyobb üzleti és kritikai sikere volt Európában. Hutlassa Tamás, a film producere úgy látja, hogy a külföldi kritika az első pillanattól kezdve sokkal határozottabb volt a film értékeit illetően, mint a magyar. „Itthon eleinte óvatosak voltak a kritikusok, csak lassan hitték el, hogy ez a film működik. Előbb megvárták, hogy a közönség mit kezd vele, és csak aztán kezdték el igazán dicsérni.”

Sem Hutlassa, sem Antal Nimród nem kísérte el a filmet Chicagóba, a rendező az év végéig Los Angelesben tartózkodik. „Még Cannes-ban szerződést kötött egy ügynökséggel. Andrew Herwitz, egy független sales agent, olvasta a Variety kritikát, ami még a szemlés bemutató után készült. Megnézte a filmet, és egyből mondta, hogy kell neki.” A Kontrollt végül egy független forgalmazó a ThinkFilm vette meg az Egyesült Államokban, ők mutatják majd be Szabó István új filmjét, a Csodálatos Júliát is. A cég honlapján található információ szerint a Kontroll amerikai bemutatójára 2005. első negyedében kerül majd sor. „Megvárják, hogy teljesít a fesztiválokon, és ennek megfelelően indítják majd el a mozikban. Az mindenféleképpen jó, ha Nimród kint van. Ez nem befolyásolja a mi viszonyunkat, hiszen Amerikában nem sok hasznát venné egy magyar producernek. Ezzel párhuzamosan gondolkodunk egy újabb közös filmen is, de forgatókönyvig még nem jutott el a dolog.”

Hutlassa megítélése szerint a chicagói fődíj mindenképpen nagyon fontos, különösen az Oscar-jelölés miatt. „Amellett, hogy jó érzés, és komoly elismerés Nimródnak, a díjnak most nagy hírértéke is van. A fontos szakmai lapokban meg fog jelenni, és így eljut az Amerikai Filmakadémia tagjaihoz.” Az Oscar-nevezés mellett a Golden Globe-jelölőknek is tartottak már vetítést a filmből, és az év vége felé hozza nyilvánosságra az Európai Filmakadémia is a jelöltek listáját. Itt szintén a Csodálatos Júlia és a Kontroll van versenyben. Antal filmjét eddig olasz, angol, német és román forgalmazók vették meg, továbbá a produkció aláírás előtt áll egy skandináv és egy lengyel céggel is. Mozikba még nem került a film, egyelőre fesztiválokon találkozhat vele a külföldi közönség.

„Nehéz megítélni, hogy milyen nézettséget ér majd el külföldön a Kontroll. Ezt maga a forgalmazó sem tudja. Meg persze nagyban függ attól, hogy milyen további eredmények jönnek. Itthon is úgy sikerült a 250 ezres határt átlépni, hogy folyamatosan jöttek az újabb hírek a filmről, hogy milyen sikereket ért el. Eddig mindenképpen a cannes-i díj tekinthető a legnagyobb eredménynek, tulajdonképpen ez indította be a nemzetközi szereplést.”

Hutlassa más filmtervekkel is foglalkozik, de ezek még kezdeti stádiumban vannak. „Sok a dolog a Kontrollal, az időm nagy részét még mindig ez viszi el”, mondta el a producer.






nka emblema 2012