sex hikaye

Hármas filmsiker a hétvégén

Randevú, Kontroll, Aranykalyiba

2004. november 2. - filmhu
Hármas filmsiker a hétvégén
Három magyar film is jelentős külföldi elismerésben részesült a hétvégi fesztiválokon. Cakó Ferenc Randevú című alkotása a Valladolidban rendezett spanyol mustrán nyert díjat, a Kontroll további elismerést szerzett alkotóinak a kijevi MOLODIST fiesztán, valamint Zsigmond Dezső Aranykalyibája kapott elismerő oklevelet Jihlavában, Kelet-Európa legfontosabb őszi dokus seregszemléjén – adta hírül a Filmunió.

A United International Pictures (UIP) rövidfilm-díját nyerte el Cakó Ferenc Randevújával Holger Ernst német rendező Rain is Falling című kisfilmjével megosztva Spanyolország legelső filmfesztiválján Valladolidban. A mustra díjának jelentőségét emeli, hogy az elismeréssel a Randevút automatikusan jelölik a jövő évi Európa Filmdíjra. Valamint az 1956-ban alapított Semana Internacional de Cine elnevezésű filmes seregszemlén zsűrielnök Robert Guédiguian francia filmrendező is részt vett az idei Valladolidban rendezett mustrán.

A UIP rangos díját utoljára Péterffy Zsófia Kalózok szeretője című munkája nyerte el 2002-ben a velencei mustrán, ezt megelőzően, 2000-ben, a UIP díj birtokában, Gyarmathy Lívia A mi gólyánk című alkotása az év legjobb európai rövidfilmjének járó elismerésben részesült.

A legjobb játékfilm díját nyerte el Antal Nimród Kontrollja  a kijevi MOLODIST filmfesztiválon. Az október 31-én véget ért ukrajnai mustrán 11 versenyfilm közül bizonyult a legjobbnak a Kontroll. A filmnek ez a 12. külföldön elnyert díja, amely legalább ennyi hazai elismerést szerzett január óta.

A VIII. Jihlavai Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál Zsigmond Dezső Aranykalyiba című munkáját elismerő oklevelével tüntették ki. A Filmszemle operatőri díjával, a sepsiszentgyörgyi verseny fődíjával és operatőri díjával kitüntetett Aranykalyiba a gyimesi Hidegség-hegyi kunyhójában élő 13 éves Emilke életéről mesél. A régiónk legnagyobb dokumentumfilmes eseményévé lett jihlavai mustra hat napja alatt közel 150 dokumentarista alkotást mutattak be a mintegy 1500 főt számláló nézőseregnek a Cseh Köztársaságban.






nka emblema 2012