sex hikaye

Hétfőtől forog a Para

Munkában Fazakas péter

2007. október 12. - filmhu
Hétfőtől forog a Para
Korunk győztesei és vesztesei kerülnek szembe az október 15-i forgatással induló „Para” című filmben. Az eddig főként reklám- és kisfilmek terén bizonyított Fazakas Péter most készülő nagyjátékfilmjével izgalmas, pergő vígjátékot, romantikát és egy kis gondolkodni valót ígér.

A Para Csurgó Csaba által írt forgatókönyve nyerte a 2006-os Hartley-Merill forgatókönyvírói pályázatot. Lajos, a biztonságiőr egy ezoterikus, szellemkutatással foglalkozó, 40-50-es asztaltársaság tagja. A csapat motorja Etus, akinek javaslatára webkamerát helyeznek el egy elhagyatott, kísértetjártának remélt árvaház pincéjében. A kamera szellemeket ugyan nem mutat, de a monitor előtt ülők egy túszdráma szemtanúivá válnak, amelynek tétje 50 millió forint. A közbeavatkozásra leginkább Lajos motivált, mert egy sajnálatos munkahelyi „baleset” következtében öt millió forintot kénytelen fizetni munkaadójának, Faragó úrnak, aki a rendszerváltást követő időszak tipikus sikerembere.

Egy világ(nézetváltás) választja el őket
Csuja Imre, Szervét Tibor
Így indul a markáns zsánerfilmes eszközökkel dolgozó Para, amely egyszerre izgalmas vígjátéki és pergő krimis eszközökkel szeretné szórakoztatni a nézőket. Emellett Lajos számára az események tétje, hogy képes lesz-e újra szerelembe esni, és vajon szükség van-e mindehhez külső segítségre, varázslatokra, bájolásokra, vagy a legjobb, ha a mágia kivonul két ember kapcsolatából?!

Az október 15-én induló budapesti forgatást 24 naposra tervezik, a felvételek két HD-kamerával készülnek, így az amúgy is pergő ritmusú jelenetek még feszesebbé tehetők.

120 millióból leforoghat

Fazakas Péter korábban főként reklámfilmes és kisfilmes alkotóként vált ismertté szakmai körökben. Nevéhez olyan, nemzetközi fesztiválokon is sikerrel vetített rövid munkák fűződnek, mint a Pockok, a Mindjárt meghalok vagy a Kaja.

A Para operatőre Lajos Tamás, aki korábban egymástól nagyon eltérő, de hasznos tapasztalatokat jelentő egészestés játékfilmeken dolgozott, mint a legutóbbi Filmszemlén bemutatott Vecsernyés János rendezés, az Emelet vagy a kosztümös játékfilmek közé tartozó A harag napja.

Hajrá egerek!
Werkfotó a Pockok forgatásán

A filmbéli Lajost Csuja Imre alakítja, Faragó urat pedig Szervét Tibor. A spiritiszta társaság legaktívabbját, Etust Bánsági Ildikó formálja meg, húgát, Évikét Für Anikó kelti életre. Évikének és Lajosnak kellene, akár némi külső „varázserő” segítségével egymásra találnia. Szerepet kap még a filmben többek közt Kamarás Iván és Vajdai Vilmos, mint Faragó úr két piperkőc „ügyintézője”, valamint Scherer Péter, aki Etus férjét alakítja.

A 120 milliós költségvetésű Para megvalósítására az MMK a tavaly nyári filmterv-fejlesztési pályázatán öt millió forintot ítélt a produkciónak. Ugyanakkor az alkotóknak sikerült magántőkét is mozgósítaniuk és saját pénzzel is beszálltak a készítésbe, valamint a TV2 koprodukciós partnerként részt vesz a gyártásban. Mivel a Közalapítvány segítsége meghatározó, ezért az alkotók a most ősszel gyártásra is pályáznak majd.

Vígjáték izgalommal, romantikával, gondolkodnivalóval

Etus a motor, Évike pedig vár
Bánsági Ildikó, Für Anikó
A filmes célok és az alkotói szándék szempontjából hazai filmek közül a Kontroll vagy a Meteo vizuális erejét, a Csak szex gördülékenységét, Gothár filmjeinek pontos karakterábrázolását, a korai Tímár Péter kísérletező kedvét, vagy a Konyec közvetlen emberi megnyilvánulásait tartja példamutatónak Fazakas Péter. „Sodebergh vagy a Coen fivérek műfaji megközelítései, a München (Spielberg) jelenetezése, a dogma filmek, a Bourne rejtély (Greengrass) és a Miami Vice (Mann) valóságszagú, roncsolt képi világa az irányadó – mindez szívvel, lélekkel.”

A játékfilmes mezőnyben frissnek, de nem kezdőnek számító Szupermodern Filmstúdió és Film Positive alkotógárdájának célja egy igényes, több különböző zsáner eszközeit is felhasználó szórakoztató film létrehozása, amely jól működik a piacon, tehát számos nézőt lesz képes a mozikba csalogatni. A hatékony munkában segítségükre lesz a reklámfilm-készítésnél elengedhetetlen fokozottabb fegyelmezettség és koncentráció is.

Miként lehet a közönséget becsalogatni a mozikba? - erre a kérdésre Fazakas Péter úgy válaszolt, hogy „Az a film lehet sikeres, amely nem hülyének nézi, hanem tiszteli az embereket. ” A rendező szerint a hazai közönség várja a hazai filmeket, és mivel a Para szereplőivel az idősebb korosztályokat is megtalálhatja – akár a Kontroll vagy a Konyec -, ezért arra számít, hogy nemcsak a szokásos 16 és 35 év között korcsoport tagjai váltanak jegyet a filmre, amit előreláthatóan jövő év májusában tehetnek meg.



Címkék

hír



nka emblema 2012