sex hikaye

Hirosimában vendégeskedik a magyar animáció

Magyarország a díszvendég a 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál

2014. június 19. - filmhu
Hirosimában vendégeskedik a magyar animáció

Magyarország lesz a díszvendég a 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. Három magyar versenyfilm mellett több mint kétszázötven magyar alkotást látat a japán közönség.

Versenyzik majd Hirosimában Gelley Bálint Otthon (Hearth) című filmje, mely Bodor Ádám Tanyai lány című novellája alapján készült. Bucsi Réka Berlinalét megjárt Symphony no. 42 című rövidje és Ruska László, Ringeisen Dávid Papírvilág (Paper World) című WWF imázsfilmje, továbbá Panna Horváth-Molnár és Virág Zomborácz KAFF nyertes Dipendenza-ja.  A Japánban bemutatandó magyar filmek összeállításában és a szervezésben részt vesz Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója, aki évek óta koordinálja a magyar animációs filmek külföldi bemutatását és szerepléseit. Mikulás Ferencet idén beválasztották a hirosimai fesztivál hat fős nemzetközi zsűrijének tagjai közé.

A Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál az annecyi, ottawai, kecskeméti és a zágrábi animációs filmfesztiválok mellett az egyik legfontosabb animációs rendezvény, amelyet kétévente rendeznek meg.

A filmszemlét támogatja az ASIFA (Animációs Filmművészet Nemzetközi Szervezete), jeligéje: szeretet és béke. Az idén 74 országból 2217 pályázat érkezett a főprogramra, a versenyre, ebből 20 ország 59 alkotását választotta ki az ötfős Nemzetközi Szelekciós Bizottság, amelynek tagjai: FUKUMOTO Takashi (Japán), Kaisa Penttila (Finnország), Michaella Müller (Svájc), Greg Holdfeld (Ausztrália) és Valentas Askinis (Litvánia). A válogatás május 9-26. között zajlott Hirosimában.
A szakemberek csupán az animáció címének és hosszának ismeretében tekintették meg a több ezer filmet és minden egyes alkotással kapcsolatosan kizárólag a pozitívumokat kiemelve értékelték azokat. A fesztivál 2014. augusztus 21-25. között zajlik Hirosimában, az eredményhirdetésre augusztus 25-én kerül sor. A fesztivál tiszteletbeli nemzetközi elnöke Bruno Bozzetto olasz filmrendező lesz.

Egyetlen japán alkotás sem került versenybe, ezt a szervezők a külföldi alkotások rendkívül magas színvonalával magyarázták. A fesztiválon a nagydíjon kívül a következő kategóriákban osztanak még elismeréseket: Hirosima-díj, Elsőfilmes díj, Renzo Kinosita-díj, Közönségdíj, a nemzetközi zsűri öt különdíja és öt ún. különdíj.

A fesztivál történetében eddig négy alkalommal szerepelt magyar animációs rendező a válogató- vagy a bíráló zsűri tagjai sorában, és négy hazai film nyert díjat a fesztivál történetében.






nka emblema 2012