Ismét több százmillió art-mozikra
Öt mozi már megújult
A Vörösmarty mozi felújított vetítőtermében tartott sajtótájékoztató a Good bye, Lenin! filmszalagjának nehézkes befűzésével, csöndben és sötétben vette kezdetét. A film egy jelenetének megtekintése után Hiller István kulturális miniszter, Feldmayer András, a Vörösmarty mozi társtulajdonosa és a számok vették át a főszerepet.
A pályázat célja az volt, hogy a magyar, európai és egyéb „art” besorolású filmeket vetítő mozik ugyanolyan kulturált körülmények között fogadhassák nézőiket, mint a multiplexek. Hiller szerint a fiatalok körében is egyre növekvő igény mutatkozik arra, hogy korszerű mozikban lehessen nézni Jancsó- és Scorsese-filmeket. A miniszter azt is hangsúlyozta, hogy nem igaz, hogy az önkormányzatokban nincs igény a kultúrára: 2003-ban a költségek 35%-át a pályázó önkormányzatoknak kellett kifizetniük, a minisztérium csak ezután bocsátotta rendelkezésre a beruházás összegének 65%-át.
A program egyértelműen sikeresnek bizonyult, ezért a kormány úgy döntött, hogy 2004-re is százmilliós nagyságrendű összeget biztosít az art-mozihálózat fejlesztésére. Arra a kérdésre, hogy a költségvetés megszorításával kapcsolatos kormánydöntés mennyiben érinti a programot, Hiller elmondta, hogy az art mozik fejlesztése kiemelt ügy, melyhez a minisztérium a tavalyi évhez közel azonos mennyiségű összeget próbál biztosítani.
Feldmayer András elmondta, hogy a Vörösmarty mozi 1996-tól minimális nyereséggel működött, a felújítás után azonban bízik abban, hogy a mozi nagyobb számú nézőközönséget fog vonzani. A Vörösmarty mozi - élvezve a korábban is pályázó filmszínházak előnyét - 2004-ben is fog pályázni, hogy fedezni tudja egy 42 fős kamaraterem kialakítását és a portál felújítását.