sex hikaye

Itt a Dumapárbaj előzetese!

Januárban jön a standup-film

2014. december 5. - filmhu
Itt a Dumapárbaj előzetese!

Január 15-én kerül a mozikba a legújabb magyar vígjáték, a Dumapárbaj. A két versengő komikus szerepében Hadházi Lászlót és Kiss Ádámot láthatjuk majd, menedzserüket Eszenyi Enikő alakítja. Íme az előzetes, és minden, amit a filmről tudni lehet:

 Kalmár Tamás (Hadházi László) befutott, negyvenes évei végén járó, kissé elkényelmesedett sztár. Standup nagyágyúként járja az országot fellépéseivel, és övé a legismertebb önálló showműsor az egyik kereskedelmi tévén. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben. Egy napon azonban rájön, hogy népszerűsége lassan a múlté, a közönség kedvence egyre inkább feltörekvő fiatal riválisa – Nagy Tóbiás (Kiss Ádám). Tamás – ahelyett, hogy szembenézne önmagával - úgy hiszi, minden bajának Tóbiás és Vigéc (Eszenyi Enikő), közös menedzserük az okozója, ezért minden igyekezetével azon van, hogy a fiatal humorista fölé kerekedjék. Próbálkozásai rendre balul sülnek el, s míg mi nevetünk szerencsétlenkedésein, Tamás egyre nagyobb slamasztikába kerül. Egyre romlik a kapcsolata feleségével és legrégebbi barátjával, a súlyosan beteg Vigéccel.

A Dumapárbaj megvalósítása két évvel ezelőtt kezdődött. Akkor pattant ki a Café Communications kreatív igazgatójának, Simon Zoltánnak a fejéből az ötlet, hogy érdemes lenne a stand upról, a műfaj sztárjairól nagyjátékfilmet készíteni. Hamar megszületett az első forgatókönyv változat is, amelyet a szintén a Cafénál dolgozó Sallai Ervin írt meg, aki két rivalizáló humorista, a feltörekvő titán és a kiöregedő showman párharcán keresztül tekintett a stand up világ kulisszái mögé. A produkcióhoz egész korán csatlakoztak a későbbi főszereplők, így a poénok Hadházi László és Kiss Ádám közreműködésével, élményeik, tapasztalataik felhasználásával formálódtak tovább. A Magyar Nemzeti Filmalap által támogatásban részesített és végleges elfogadott forgatókönyv megszületésében Lengyel Balázs és Lovas Balázs is részt vett.


Az augusztus 11-én indult, összesen 28 napos forgatás során a legtöbb jelenetet Hadházi Lászlóval vették fel, aki ezzel a filmmel debütál színészként a mozikban. Mellette a Dumapárbaj című kisfilmben már feltűnt Kiss Ádám kapta az ifjú trónkövetelő szerepét, a figurája kedvéért a külsőjét döbbenetesen megváltoztató Eszenyi Enikő pedig a mindent elintéző menedzser bőrébe bújva komédiázza végig a filmet. Mellettük olyan hazai színművészek tűnnek fel kisebb-nagyobb szerepekben, mint a tévés műsorvezetőt megformáló Kamarás Iván, a hisztis barátnőt játszó Jordán Adél, az orosz maffiózót alakító Kovács Lajos és a tévé mindenható vezetőjének alakját magára öltő Vajdai Vilmos.

A filmet a Kalandorok és számos reklámfilm rendezője, Paczolay Béla dirigálta, míg a produceri feladatokat a Kontrollt és a Terápia első évadát is jegyző Hutlassa Tamás látta el. A produkció teljes előkészítéséért és megvalósításáért a Café Film felel.






nka emblema 2012