sex hikaye

Jackson perel

Lenyúlás a gyűrű-trilógiából

2005. március 2. - filmhu
Jackson perel

Peter Jackson és produkciós cége a WigNuts Films hétfőn keresetet nyújtott be az Egyesült Államok Los Angeles-i kerületi bíróságán – olvasható a Varietyn. Azzal vádolják a New Line Cinemát és annak egyik alvállalatát, Katja Motion Picturest hogy szándékosan rosszul számolták ki a A gyűrű szövetsége című rész videóforgalmazása, merchandisingja és videójáték-eladása utáni, Jacksonékat illető bevételt.

A kártérítés pontos összegét még nem határozták meg, de százmilliós nagyságrendről lehet szó, hiszen A Gyűrűk Ura trilógia igazi Blockbusternek számít. Az amerikai mozijegyeladás 314 millió dollárt hozott, 556 milliót tett ki a tengerentúli bevétel, és több mint 400 millió dollárt jegyeztek az amerikai videóforgalmazás mellé. A vád szerint a New Line szerződésszegést követett el azzal,hogy egyenlőtlen versenyhelyzetet teremtett, felelőtlenül gazdálkodott és késett fizetési kötelezettségeivel.

A vádak között szerepel az is, hogy a New Line szabálytalanul különített el pénzt a videoforgalmazás költségéből, és nem a szerzői jogok után járó pontos összeget fizették a DVD-eladások során. Ugyanakkor aránytalanul sokat kértek forgalmazási díjként, és nem fizettek a forgatókönyvből felhasznált részletek, valamint a Walsh által írt dal után sem, amelyet videojátékban használtak fel. Ezen kívül inkorrekt módon állapították meg a merchandisingban való részvételt.

Továbbá könyvelési szabálytalanságok is szerepelnek a vádban, valamint hogy a filmes óriáscég törvénytelen előnyt biztosított üzleti partnereinek. A filmliszenszek feltételeinek kidolgozásakor üzlettársainak nyújtott kedvező feltételekkel a versenytársakat hátrányos helyzetbe hozták, amivel kisebb bevételhez jutottak.

Ez a fajta vertikális összefonódásra épülő üzletpolitika nem szokatlan a televíziózásban, de a filmiparban ritka. Jackson keresetére Stanton Stein ügyvéd (Alschuler Grossman Stein & Kahan jogi cég), óvatosan nyilatkozott. Stein korábban eredményesen járt el hasonló ügyekben.

Jacksonnak és Walsh-nek jelentős összeg jár a teljes bevételből, cserébe azért, mert a szokásos rendezői és produceri díj feléért végezték munkájukat, ezzel vállalva a költségvetés csökkentését.

A profitért folyó pereknél tipikus, hogy az eljárás meghallgatások és tárgyalások miatt hónapokig húzódik. A mostani per csak az első epizód profitjára vonatkozik, és megjósolható, hogy hasonló problémák várhatóak a másik két rész esetében is.

„A szokásos meghallgatásokkal megpróbáltuk elsimítani a nézeteltéréseinket a New Line-nal, de az eddigi eredmény nem kielégítő. Így per indítása a következő logikus lépés.” - nyilatkozta Jackson ügyvédje, Peter Nelson. A New Line képviselője nem kívánta kommentálni az eseményeket, a cég internetes oldalán semmilyen, az ügyre vonatkozó állásfoglalás vagy hír nem olvasható.

Jackson pénzügyekben nem ügyetlen, jelenleg az Universal stúdió finanszírozásával forgatja a King Kong legújabb feldolgozását, amely várhatóan az idei év egyik különlegessége lesz.

The New Zeeland Herald szerint a rendező és stábja Oscar-díjra is pályázhatna a legfukarabb filmes csapat kategóriában – állítja a lap a New Yorkerre hivatkozva. A legújabb, 200 millió dolláros költségvetésű Jackson mozi készítése során a New York-i ötödik sugárút filmben szereplő épületeinek fotóit a helyi arhívum 40 dollárért adta volna, a rendező adatgyűjtői viszont soknak tartották az összeget.






nka emblema 2012