sex hikaye

Jancsó-film a kairói Arany Piramisért

Az East side stories is utazik

2010. november 29. - filmhu
Jancsó-film a kairói Arany Piramisért

Jancsó Miklós Oda az igazság című legutóbbi filmje a kairói filmfesztivál versenyprogramjában indul - tudatta a Magyar Filmunió. A Közel-Kelet egyetlen A-kategóriás nemzetközi mustrája műsorra tűzi az East side stories című új filmet is, amely négy rendező rövidfilmjéből áll. Kocsis Ágnes a nemzetközi zsűri tagja.

 

Kairóiban 34. alkalommal rendezik meg a film nemzetközi ünnepét, a kairói filmfesztivált, november 30. és december 9. között.

Az arab világ egyetlen A-kategóriás nemzetközi mustrája két magyar alkotást tűz műsorra. Jancsó Miklós legutóbbi játékfilmje az Oda az igazság az Arany Piramisért folyó versenybe kapott meghívást. A mezőny 16 játékfilm nemzetközi premierjét vonultatja fel, a zsűri elnöke Arturo Ripstein mexikói filmrendező. A magyar-osztrák-lengyel koprodukcióban készült Jancsó-film főbb szerepeiben Cserhalmi György, Gálffi László, Daniel Olbrychski, Mucsi Zoltán, valamint Mundruczó Kornél látható.

A kairói filmfesztivál digitális versenyében indul az East Side Stories című új magyar film. A Bodzsár Márk, Bollók Csaba, Hajdu Szabolcs és Török Ferenc rövidfilmjeiből álló szkeccsfilm az Unio Film gyártásában készült kortárs magyar írók munkái alapján. A digitális verseny zsűrijének tagja Kocsis Ágnes filmrendező.

Mindkét Kairóba meghívott magyar fim a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készült.






nka emblema 2012