Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Kairóban a Szerelemtől sújtva

Arany Piramisért verseng


2003. október 3. - filmhu



Sas Tamás Szerelemtől sújtva című filmjét választották a szervezők az A-kategóriás, 27. Kairói Filmfesztivál versenyfilmjei közé. Az október 7–17-ig tartó, kelet Hollywod-jának is nevezett egyiptomi filmfesztiválra a világ minden tájáról érkeztek versenyfilmek. Sas Tamás hazai mozikban már bemutatott különös szerelmi drámájának ez lesz az első nemzetközi megmérettetése, melyen részt vesz a rendező, a főszereplő Kovács Patrícia és a producer Szekeres Dénes is.
A 27. Kairói Filmfesztivál versenyen kívüli szekcióiban Bereczki Csaba Bolondok éneke és Tóth Tamás Rinaldo című alkotását is bemutatják a nemzetközi közönségnek.

Fliegauf Benedek Oscar-díjra nevezett Rengeteg című filmjét hívták meg az október 2–16-ig tartó Chicago-i Filmfesztivál játékfilmes mezőnyének versenyére.  A fesztivál érdekessége, hogy 1964-ben alapították, így a chicagói filmszemle volt az első filmes mustra  Észak-Amerikában, valamint a FIPRESCI-ként ismert Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége is ezen a fesztiválon alkotott zsűrit és adott ki díjat először Amerikában.


Október első hetében rendezik meg a Digital Vision Filmfesztivált Berlinben. A találkozó különprogramjában Hazai Attila és Pohárnok Gergely Cukorkékség című, 1998-ban készült játékfilmjével találkozhat a közönség.

Az ázsiai térség legjelentősebb filmes rendezvényének számító 8. Pusan-i Nemzetközi Filmfesztiválon Szilágyi Andor A Rózsa énekei című játékfilmjét fogják bemutatni. A koreai fesztivál másik magyar résztvevője Mundruczó Kornél Ezüst Leopárd-díjas Szép Napok című filmje, melyet a francia forgalmazó jutatott el Pusanba. Az október elején induló szemle az ázsiai vásárlóerő és az európai filmek találkozásának fontos színhelye. Az európai filmek promócióját képviselő EFP önálló standdal lesz jelen a rendezvény filmvásárán.


Címkék

hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |