sex hikaye

Kiosztották a szolnoki nemzetközi filmfesztivál díjait

A Globál menü nyert

2015. október 19. - filmhu
Kiosztották a szolnoki nemzetközi filmfesztivál díjait

Novák Tamás 52 perces filmje, Globál menü című alkotás nyerte a fődíjat a szolnoki Tisza Moziban megrendezett Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon. Az alkotás bemutatja, hogy a jóléttel ugyan növekszik az igény a minőségi ételek fogyasztására, de a tömeggyártás miatt a táplálék forrásától távol került a fogyasztó.

A csütörtöktől vasárnapig tartó szemle második helyezettje Tamar Baumgarten filmje, a Big Earth Data - The Digitalized Planet (Nagyvilági adatok - A Digitalizált bolygó) lett, a harmadik díjat pedig Lerner János és Nógrádi Tímea kapta A természetfilm magyar találmány? című alkotásért.
A fesztiválra nevezett 256 filmből 40 került a versenyprogramba, és 15 az információs vetítések közé, melyeket három napon át nézhettek az érdeklődők a szolnoki Tisza Moziban.

Az alkotásokat elbíráló zsűri elnöke Kiss László csillagász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, a zsűri munkájában Zalán Vince filmkritikus, szerkesztő, címzetes egyetemi docens és Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós igazgatója vett részt.
A fesztivál filmjei közül 19 a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült, köztük a fődíjas Globál menü is. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 1 millió forintot ajánlott fel a fesztiválon bemutatott kiemelkedő filmalkotások díjazására.

Az első három helyezett Kollarik Tamástól, a Médiatanács tagjától, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátorától vehette át a díjat a Szolnoki Galériában. A közlemény szerint Kollarik Tamást hangsúlyozta: örülnek annak, hogy nemzetközi fesztiválokon is egyre sikeresebben szerepelnek a programban támogatott produkciók, amelyek már több mint 200 fesztiválszerepléssel és több mint 70 díjjal büszkélkedhetnek.
A zsűri különdíjait Medveczky Balázs adta át Mosonyi Szabolcsnak Vad Szigetköz - A szárazföldi delta és Rémi Briandnek Lo című filmjéért.


Medveczky Balázs az eredményes együttműködésre hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. közszolgálati feladatai között kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a tudomány eredményeit megismertesse a széles közönséggel. Ennek részeként tűzik rendszeresen műsorra azokat a tudományos tematikájú filmeket, amelyek a Médiatanács támogatásával készülnek. "Külön öröm számomra, hogy Szolnokon, a Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon egy ilyen film, Novák Tamás Globál menü című alkotása nyerte meg az első díjat" - idézi a közlemény Medveczky Balázs szavait.

A Magyar Tudományos Akadémia elismerő oklevelét Jean-Christophe Ribotnak adta a Rosetta Comet Chaser: A Journey to the Origins of Life (Rosetta az üstökösvadász: utazás az élet eredetéhez) című alkotásért. A bemutatott filmeket 8 tagú diákzsűri is értékelte. A Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem hallgatói Sarah Moon Howe The Kangaroo Complex (A kenguru komplexus), Csörköl Zsolt Az utolsó csepp, Mosonyi Szabolcs Vad Szigetköz - A szárazföldi delta című filmjét és a fődíjas Globál menü című alkotást emelték ki.

A fesztivált első alkalommal 1969-ben szervezték meg Szolnokon. 2001 óta páratlan évben tudományos, páros évben képzőművészeti szemle. Az idei fesztivál védnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt.

(Forrás: MTI)






nka emblema 2012