sex hikaye

Kocsis Ágnes mentális road movie-t forgat

Friss levegő után Pál Adrienn

2008. április 21. - filmhu
Kocsis Ágnes mentális road movie-t forgat
Ez év szeptemberén indul remélhetőleg Kocsis Ágnes új filmjének, a Pál Adriennek a forgatása. A produkció hármas nemzetközi koprodukcióban készül, és egy afféle mentális road movie lesz. A tervezett bemutató jövő év őszén várható.
Ahogy arról a Cineuropa is hírt adott, a Friss levegővel 2006-ban Cannes-ban bemutatkozó, a Brüsszeli Európai Filmfesztiválon Arany Iriszt elnyerő Kocsis Ágnes ez év szeptemberének közepén-végén elkezdi forgatni új filmjét, melynek címe egy név: Pál Adrienn.

A film főszereplője egy igencsak testes kórházi ápolónő, aki a történet szerint egyre érzéketlenebb lesz az őt körülvevő betegségek, illetve a halál  iránt, majd utazásra indul, hogy felkeresse gyerekkori barátnőjét. Az úton az emlékeit is megpróbálja összegyűjteni, illetve az utazása során vele kapcsolatba lépők emlékeiben is egyfajta útra kél. A filmbeli metaforikus utazás az emlékeink, az emlékezet, a múlt bizonytalanságáról, önmagunk kereséséről beszél.
Kocsis Ágnes elmondta, hogy a 30-35 év körül, testesebb főszereplőre még nem sikerült ráakadni, pedig már egy éve lázasan keresik. Sőt, lehet, hogy külföldön kell folytatni a keresést, mindesetre, ha valaki tud egy jó megoldást, ne habozzon kapcsolatba lépni a rendezőnővel.

A forgatókönyv lényegében teljesen kész van, a rendezőnő második nagyjátékfilmjét, a Friss levegő-höz hasonlóan az olasz Andrea Robertivel közösen írta. A Pál Adrienn szkriptjét a Szarajevói Film Fesztivál keretein belül szervezett CineLink-ben is csiszolták: 2007. nyarán Kocsis Ágnes és Andrea Roberti forgatókönyve képviselte hazánkat a tíz alkotásból álló nemzetközi koprodukciós programban.

A Friss levegő, Kocsis előző munkája már megjelent DVD-n
Kocsis Ágnes megfogalmazása szerint a film stílusa várhatóan egy kicsit másként lesz elemelt, mint a Friss levegőé. A forgatás főleg Budapesten zajlik majd, egy-két vidéki, iletve külföldi helyszín lehetséges csak és nagyjából negyven naposra tervezik.
Mint azt Pusztai Ferenctől, a KMH Film vezetőjétől megtudtuk, a produkciót részben az MMK normatív, Friss levegő fesztiválszereplései után járó támogatása finanszírozza, illetve a Nemzeti Kulturális Alapprogram korábban 1.200.000 Ft alkotói támogatásban részesítette a Pál Adrienn munkacímű egészestés nagyjátékfilm forgatókönyvét, majd a Mozgókép Közalapítvány filmtervfejlesztési pályázatán 7 000 000 forintot nyert előkészítésre a filmet gyártó KMH Film. Egy hármas francia-holland-osztrák koprodukció is beszállt a gyártásba (Cinema Defacto, FreibeuterFilm, Isabella Films ), így jön ki az 1,5 millió eurós költségvetés.
A KMH Film finanszírozta a Friss levegőt, amely egyébként idén márciusban megjelent a DVD-n is, valamint a szemle nagy meglepetésfilmjét, Gigor Attila A nyomozóját is ők gyártották. Pusztai Ferenc producer beszélt a forgatás ütemezéséről is, 2009. április-május körülre fejeződnének be a forgatási munkák, őszre pedig már a mozikba lehetne a Pál Adrienn.


Címkék

hír



nka emblema 2012