Kocsis filmje kórosan túlsúlyos?

A Pál Adrienn első visszahangjai

A Variety kritikájában Boyd van Hoeij a film központi toposzát, az utazást a filmre vonatkozóan is kulcsmotívummá bontja ki: a Pál Adrienn egy hosszú, nagyon hosszú utat jár be, s bár nem téved el, útjának célja nem egyértelmű. A Friss levegőből megismert retró környezet és a sajátos humor a Pál Adriennt is jellemzi, de a gyenge forgatókönyv nem képes fenntartani a film feszültségét két és fél órán át, így nem éri el elődje színvonalát.

Mindazonáltal a beállítások humorosak és hatásosak, megjelenítik a rendező védjegyeként ismert, kis jelenetekbe, apró párbeszédekbe csomagolt megfigyeléseket az élet abszurditásáról, melyek az ügyesen használt stilizált díszletekkel és környezeti zajokkal vannak fűszerezve.

Van Hoeij szerint a Kocsishoz hasonló érzékenységű rendezők, mint Roy Andersson vagy Aki Kaurismaki példázzák a shakespeare-i igazságot, miszerint "brevity is the soul of wit" (Arany János kissé terjengős fordításában: "rövidség lévén lelke minden okos beszédnek"). A Pál Adrienn-nel azért nehéz érzelmileg végig azonosulni, mert alig történik valami karakterváltozás, illetően a film végén lévő változásig már kevesen tartanak ki.

Ugyanakkor a film képi világa, filmnyelve, díszletei - a szerző kiemeli a szívritmus-vezérlőtermet - lenyűgözőek. A magyar közönségnek pedig nyilván feltűnik majd, a Pál Adrienn és A nyomozó világának hasonlósága.

Howard Feinstein a Screen Daily hasábjain ír a filmről, és meglepő módon a gyerekkor történetével indítja értékelését. A sokáig kis felnőttként kezelt (majd a 19. századtól a jómódban élőknél már tényleges) kisdedek párhuzamát Fodor Piroska lelki alkata indokolja: az elfekvőben dolgozó ápolónő menekülvén a monotónia, a halál mindennapos élménye, a kelle(me)tlen férj elől a gyermekkorába húzódik vissza. Ezért hat rá olyan erővel a visszaemlékezés, amikor egy a 10 éves kori barátnőjével megegyező nevű elhunytat kell a kórházi alvilágba szállítania - ezért indul a megkeresésére, felkutatására.

A gond ott van, hogy az emlékek nem passzolnak, így lassan Piroska személyisége lesz a tét. Feinstein szerint mindez azonban nem passzol Kocsis tökéletesen kivitelezett, túlkomponált, szimmetrikus beállításaihoz, amelyek a hideg színekkel, díszletekkel nem segítik a narratívát.

A jelenetek éppoly monotonná válnak, mint Piroska élete, ami egy 136 perces filmnél nem bocsánatos bűn (amelyből 30-40 percet nyugodtan ki lehetne vágni a szerző szerint). A hideg, kórházi folyosók túl sokszor ismételt látványa ellenére a film meg fogja találni a közönségét az európai művészmozikban.

Van Hoeij Gábor Éva jelenlétét dicsérte, Feinstein pedig a belőle áradó csendes magabiztosságot. Mi itt dicsérjük a filmet, az [origo] kritikája itt olvasható, interjúnk a rendezőnővel.

Pusztai Ferenc, a filmet gyártó KMH Films vezetője elmondta, egyelőre pozitívak a visszajelzések, a film üzleti jellegű hírei csak a hét közepére várhatóak, akkor dől el, megveszik-e a film jogait forgalmazók. A vasárnapi vetítés tapasztalatai pozitívak, amit nemcsak a film végén felcsattanó taps bizonyított, hanem a közönség viselkedése, az Un certain regard szekció nézői nem félnek kimenni a teremből, ha nem nyeri el a tetszésüket a film, itt pedig a kezdeti teltház kitartott a nem-rövid film végéig, a nézők pedig együtt éltek a filmmel, vették a poénokat.

Több kritika is túl hosszúnak érezte a filmet, több jelenetet is kihagyhatónak véltek, vajon elképzelhető-e a film újravágása, tettük fel a kérdést a producernek. Ez a probléma már a film végső verziójának kialakításakor is felmerült, de Kocsis Ágnes a filmhunak elmondta, a film hossza 136 perc, nem kívánnak ebből vágni.