sex hikaye

Kulka Jánost túszul ejtik Bernben

Szerda este mutatták be Szász Attila tévéfilmjét az Átriumban

2014. február 20. - filmhu
Kulka Jánost túszul ejtik Bernben

Köbli Norbert forgatókönyvíró szinte véletlenül bukkant a berni túszejtők történetére, a sztori pedig nagyon megtetszett Szász Attila rendezőnek, aki azután filmet is forgatott belőle Kulka János, Szabó Kimmel Tamás és Kádas József főszereplésével. A berni követet február 25-én vetíti az M1.

 Megtörtént eseményen alapul Szász Attila tévéfilmje,  A berni követ, amelyet szerda este mutattak be a budapesti Átrium Film-Színházban. A film az 1958-ban történt svájci túszdrámáról szól, amikor két magyar emigráns túszul ejtette a magyar nagykövetet. A forgatókönyvet Köbli Norbert írta, aki A vizsga (rendezte: Bergendy Péter, 2010) című filmhez végzett kutatásai közben bukkant a mára csak kevesek által ismert történetre. "Több történetet is talált, amelyek szerinte alkalmasak filmre, az egyik el is készült tavaly, ez volt a Szabadság, különjárat" - idézte fel Szász Attila rendező, akinek nagyon megtetszett a forgatókönyv, amelyet izgalmasnak és feszültnek talált. "Együtt tovább formálgattuk a könyvet" - tette hozzá, megjegyezve, hogy a könyv alapvetően a csavarokra, a fordulatokra épített. "Norbi általában nem keres főszereplőket, mindenki szemszögét meg akarja mutatni, én pedig azt szerettem volna, ha a nézőket érzelmileg is megérinti a film" - mesélt a közös munkáról az alkotó.

berni2 gaspar miklos 600

Szabó Kimmel Tamást letartóztatják (fotó: Gáspár Miklós)

A cselekményt ismertetve elmondta, hogy 1958. augusztus 16-án két magyar emigráns betör a berni magyar nagykövetségre, és túszul ejti a nagykövetet. Miközben az épületet körbeveszi a svájci rendőrség, a berni magyar emigránsok pedig spontán tüntetésbe kezdenek az utcán, a követség falai között feszültséggel és fordulatokkal teli túszdráma bontakozik ki. A rendező kiemelte: a történet legfontosabb eseményei valóban megtörténtek, de a korabeli jelentésekből nem derül ki, hogy mi volt a motivációjuk a túszejtőknek. Egyesek szerint ügynöklistákat kerestek, mások szerint ezzel az akcióval akarták felhívni a figyelmet az eltiport magyar szabadságharcra . "Ezek a megválaszolatlan kérdések lógtak a levegőben, így Norbi szabadon kombinálhatott, és a túszdráma műfaját választotta. Én pedig azt láttam, hogy van két srác, akik akár az utolsó csepp vérükig a szabadságért küzdenek" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy szerette volna azt is megmutatni, hogy mit jelent a mártíromság, különösen annak tükrében, hogy Nagy Imre miniszterelnököt a cselekmény ideje előtt két hónappal végezték ki. "Ezekről a mai fiatalok csak a történelemkönyvekből tudhatnak, és ha egy kicsit meg tudjuk magyarázni, mai nyelvre fordítani, akkor már úgy érzem, sikerrel jártunk" - vélekedett.

A nagykövetet Kulka János alakítja, aki A vizsgában a tartótisztet játszotta. Szász Attila eleinte tartott attól, hogy így párhuzamot vonnak majd a nézők Bergendy Péter filmjével, ám a végeredménnyel elégedett. "Végül nagyon boldog voltam, hogy ő játszotta el a karaktert, nagyon jól megfogta esendőségét, ellenszenvességét" - magyarázta. A rendező szerint nagyon összetett figuráról van szó, aki ugyan hűséges a rendszerhez, mégis inog a széke. A két túszejtőt Szabó Kimmel Tamás és Kádas József alakítja. Az egyik figura az óvatosabb, gondolkodóbb, a másikat a forradalmi hevület és érzelmek irányítják - tette hozzá. "Aztán annyi minden történik, hogy egyre többször kénytelenek improvizálni, így az érzelmek kezdenek irányítani" - mutatott rá a rendező, aki szerint "fantasztikus élmény" volt a színészekkel dolgozni, az ő tehetségüknek köszönhető a forgatás gyorsasága is.

A további szerepekben többek között Lovas Rozi, Szikszai Rémusz, Balsai Mónika, Lábodi Ádám, Szalay Marianna, Katona László, Takátsy Péter és a magyar származású svájci színész, Laszlo I. Kish látható.

A 17 napos forgatás tavaly ősszel Budapesten zajlott a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának 120 millió forintos támogatásával. "Nehéz volt a helyszínkeresés, hiszen el kellett hitetnünk, hogy 1958-ban Svájcban vagyunk" - mesélte a rendező, hozzátéve, hogy végül szerencséjük volt, mert egy helyen megtalálták az összes szükséges helyszínt, így költözni sem kellett. A producer Lajos Tamás és Mink Tamás, az operatőr Nagy András volt. A 76 perces filmalkotás tévéfilmnek készült, de a rendező szerint a műfaj nem befolyásolta a munkát, ugyanúgy készítette, mintha mozifilmet forgatnának.

A berni követet február 25-én 20.20 órakor mutatja be az M1, a tévépremier után a film megjelenik DVD-n és külföldi fesztiválokon is indulni fog.

(Forrás: MTI)






nka emblema 2012